Kikezdeni Veled

Második fejezet

Egyáltalán nem így képzeltem el az első napot. Jelenleg egy nagyon kínos családi vacsorán ülök, úgyhogy a legjobb választás az, ha mindenből kimaradok, s csak a gondolataimba merülök.

Rögtön a bunyó után, megvolt az eligazítás, meg a többi ilyen. Az első órákon nem volt nagy dolog, szerencsére a testvérem is kellőképp lenyugodott, nem akciózott feleslegesen. Reggel apa ha kell el tud hozni, de délutánonként már a gyaloglás vagy a tömegközlekedés marad. Lucian egyáltalán nem akart buszozni, egyedül nem hagyhattam őt, szóval csak csendben mellészegődtem a járdán.
A nap erősen tűzött, meleg volt, hiába ősz. Szaporán szedtem a lépteim, míg ő csak a hosszú lábaival lomhán battyogott, és a fákat, vagy házakat figyelte, de véletlenül sem engem. Egy idő után már gyorsított a tempón, alig bírtam tartani, futólépésben követtem, majd mikor egy kis utcán kellett lefordulni, ő a sarkon hirtelen hátrafordult, én a sietségben pedig egyenesen a testének csapódtam, ezt követően egyből eltolt magától. Lehúnyta a szemét, én nagyon összezavarodott voltam, nem mertem belegondolni mit tesz most. Szűk szemekkel vizslatott, közben végig a vállamat fogta.

- Nem fogom kiárulni anyádnak, hogy egyedül hagysz olykor-olykor. - kezdett bele érdes hangján. - Tökre leszarom. Úgyhogy.. - kicsit erősödött a szorítása, amitől egy pöppet fel is ment a pulzusom. - akadj le rólam. Légyszi. - erőltetett egy gúnyos mosolyt, majd mint egy kapcsoló, vissza is tért a szokásos komor, és rideg archoz.

Mivel ez a kis utca egyből a házunkhoz vezetett, egy kicsit lemaradtam, majd kisvártatva én is beléptem a kapun, aztán a bejáraton.
Lepakolva a cuccaimat azon agyaltam, miket mondott. Akadjak le róla, de azért jó voltam, mikor ki kellett húzni a bajból. Hmm. Érdekes, bunkó uraság.

- Na és, mm.. - puhatolózott anya, kizökkentve mindenkit a csendből. Kedvesen próbalt mosolyogni, miközben a villájára szúrt egy falatot.

- Egész.. jó volt. - válaszoltam szintén egy erőltetett vigyorral.

- Lucian, mesélj! - nézett felé, mire én is és apa is a mellettem ulőt figyeltük fél szemmel.

Egy ideig nem szólt, csak az idegesítő evőeszköz-koccanások a tányéron volt a második hang a konyhában, a falióra kattogatás után. Ja, meg anya idegei, ahogyan próbálják nem felmondani a szolgálatot.

- Pompás. - szólalt meg hirtelen, majd megtörölve a száját felállt az asztaltól olyan hevesen, hogy a szék felborult mögötte.

- Lucian! - kiáltott utána anya, de apa abban a pillanatban fejét rázva nyomta vissza őt a helyére, mielőtt utána megy. Azzal csak rontana a helyzeten.

- Menj utána Beth, kérlek. - temette az arcába a kezét. - Mondd meg neki, hogy sajnálom. Bármit is tettem, sajnálom. - hallottam tompán a zokogását, majd egy kis fintorral a képemen felkeltem az asztaltól.

Annyira idegesít, hogy így kivételezünk vele. Szörnyen bánt, hogy sokkal jobb, sokkal könnyebb életet adnak neki, mint nekem, és más bánásmódban részesítik.

- Lucian.. - szólítgattam, ahogy lépkedtem felfelé a lépcsőn.

Körbenéztem az emeleten, de a szobanövényen kívül senkit sem találtam. Kinéztem az ablakon is, kicsit fújt a szél, de őt nem láttam. A testvérem szobájának ajtaja résnyire nyitva volt. Mindig zárva tartja, így furcsállva, hogy most épp ellenkező a helyzet, gondoltam meglesem. Persze sokat filóztam, átgondolva számtalan lebukási esélyt, de végül győzött az akaratosságom és a nem múló kíváncsiságom. Nem haboztam, egyenesen kitártam az ajtót, senki sem feküdt az ágyon, vagy nem ült az íróasztalnál. Csak a sötét falak néztek rám, és a nyitott ablak, ahonnan vágott befelé a huzat.
Gyorsan odasiettem, becsuktam, majd megborzongva döntöttem úgy, hogy elhagyom a szobát, de mint ma már egyszer, most is egy testnek csapódtam, nem mellesleg ismét Luciannak, aki jelen pillanatban félmeztelen volt.

Picit ijedten pillantottam fel a dühös szemeibe, amik mélyen ragyogtak. Hátraléptem, de beleütköztem az ablakpárkányba. Egyetlen törölköző volt a derekára kötve, és féltem, melyik pillanatban eshet le véletlen.

- Mit keresel itt? - fonta keresztbe karjait a mellkasa előtt, arca egy pillanatra barátságosabb lett.

- Csak.. anya küldött, hogy nézzelek meg. - hebegtem. - És huzat volt, szóval... - próbáltam végig tartani a szemkontaktust, és nem a mellkasát, vagy az izmos hasát bámulni, ami valljuk be, elég abszurd lenne.

- Többet ne gyere be csak így a szobámba.. - lépett felém kettőt, így már a szemébe nem tudtam nézni, egyenesen a felsőteste tárult elém, a tekintetemet pedig egyből oldalra csaptam. - ..vagy nem tudom magam kontrollálni. - suttogta a fülembe.

Lucian csak arréb lépett, hogy menjek ki, én pedig éltem a lehetőséggel, és konkrétan kirohantam onnan, egyenesen az én szobámba, bezártam az ajtót, és ledőltem az ágyra, arccal lefelé. Egy pár percig csak próbáltam emészteni a történéseket, és nem egy szentségtelen gondolaton agyalni.

Egy órával később anya benézett, majd négyszemközt kifaggatott az első napról.

- Nem volt semmi, tényleg. - forgattam a szemem már harmadjára, és visszatértem a laptopom nyomkodásához. Anya csak közelebb ült hozzám az ágyon, mint aki nem hiszi, és méginkább ki akarja belőlem húzni az igazságot.

- Beth, tudom, mikor nem mondasz igazat. - fenyegetett meg, majd egyet sóhajtva ismét megforgattam barna szemeimet. - Igen, pont ezt csinálod. - mutatott rám bólogatva, mire inkább csak homlokon tudtam volna magamat vágni.

- Csak egy apró veszekedés a bejáratnál. - fújtattam. Anya csak tovább vizslatott nagy szemekkel. - Jó, talán nem annyira apró. - még mindig ugyanúgy bámult, mint aki ott volt végig, és csak várja a megerősítést. Idegesen lecsaptam a gépemet, magam mellé dobtam az ágyon. - Oké, összeverekedett valami sráccal, én próbáltam leállítani, de véletlen nekem is behúztak, ennyi. Nem kaptunk büntetést, egyenlőre. Gondolom később már nem jár érte egy irgum-burgum, szóval most még jobb esetben csak az arcunk fog szárnyra kellni a suliban. - hadartam el, de mégis úgy, mintha semmiség lenne.

- Mégis mit gondoltál, hogy két erős férfit te szétválasztasz?! - teremtett le egyből. - Mi vagy te, talán egy kidobó? - fújtatott. - Nem így értettem, hogy ha valami gáz van mentsd meg a bőrét. Azt hittem előbb gondolkodsz, mint cselekszel, mint egy érett felnőtt. - kelt fel, majd dühösen indulni készült. - Rakj rendet. - vágta még hozzám végszóként, majd hallottam, ahogy lesiet a lépcsőn.