Boldog árverés

Első rész: Találkozás

  Megszólal végül a csengő. Hanna majd kiugrott a bőréből, ahogy meghallotta. Talán ez lesz neki élete legfontosabb napja, ezért engem is bele akar vinni.

  Hanna az ikertesóm és szerelmes. Megkülönböztetni nem tudnak minket, viszont semmiképp nem hasonlítunk egymásra. Ő olyan élettel teli, sokmindent átélt egy nap alatt, amíg velem egy év alatt nem történik annyi dolog. Vele ellentétben én egész nap csak aludni tudnék. De nagyon szeretem őt és nem tudnék nélküle meglenni. De nagyon nem szeretem amikor mindenhova elhurcol magával. Szerencsémre csak a legjobb barátnőjéhez megyünk Stefanihoz. A szülei nem lesznek otthon csak a pár évvel idősebb bátyja.

-Jaj Anna! Már alig várom! Úgy izgulok, szerinted sikerül? - ugrándozik örömében.
-Persze, hogy sikerülni fog! Nem tudom miért aggódsz ennyire. Viszont azt még mindig nem értem engem minek kell oda elrángatni?!
-Ne már Anna! Ne legyél ennyire ember gyűlölő! Tudod ha több barátod lenne nem unnád magad egész nap otthon...
-Kösz nem! Elég téged is eltűrni! - evvel elindultam a kijárat felé a tömeggel.
-Várj meg! - siet utánam, de előbb még össze szedte Stefanit.
-Anna!
-Mi van már?! - kérdem már nagyon unva magam a 10 perces pletykáiktól.
-Ma nem megyünk haza!... - mondja kicsit félénken.
-Ezt hogy érted?!

  Mi van? Ez bolond! Én nem fogok ott aludni az biztos! Attól hogy ő ennyire szerelmes attól még engem nem kell belevinnie! Nem fogok ott aludni bármi legyen!

-Bocsi, hogy most mondom, de úgyse mentél volna bele! Bocsi Stefani, de nem aludhatok ott!
-Ne már Anna, kérlek ne kezd ezt! Soha nem vagy ott mellettem bármi van! Most az egyszer kérlek! - könyörög nekem összetett kezekkel.
-Nem fogok ott aludni!
-Akkor hol akarsz, mert otthon se tudsz!?
-Miért?
-Már megbeszéltem anyuékkal. Ők meg végre együtt tudnak tölteni egy estét. De még azelőtt beugranak Stefanihoz odaadni a cuccainkat. Azt mondtam nekik, hogy te is bele mentél, úgyhogy nincs visszaút!
-Hanna! - kiáltok rá.

  Most úgy érzem jobb ha csendben maradok. Nem tudom mit gondolt, hogy a kérdésem nélkül tervezgetett. De ez nagyon feldühít. Nagyon jól tudta, hogy úgyse fogok bele menni, de mégis... Fhu de mérges vagyok most rá! A legnagyobb baj az hogy nem tudok mit tenni ellene. Bele kell törődöm, talán valahogy túl tudom élni...

-Sajnálom! De rád is férne már valami változás!
-Köszi! Ez biztos nagyon jót fog majd tenni nekem!... - morgom.

  Vissza fordultam és mentem utánuk a másik utcába. Nagyon nem szerettem volna ott lenni, de talán ennyibe nem fogok bele pusztulni.

  Stefaniék messzebb laknak a sulitól, mint mi, ezért beletelt még egy 10 percbe mire odaértünk.

-Érezzétek magatokat otthon! - nyitott ajtót Stefani.

  Hanna után mentem be, de mielőtt még beléptem volna elállt a lélegzetem. Most döbbentem rá, hogy én még nem is jártam a mi és a mamánk házán kívül senkinél. Tényleg ennyire ellennék szigetelve? Stefaniék háza annyira másabb volt. Más illatok, stílus, nagyobb...

-Fani! Mikor jön Hanna? - hallatszik az ajtóval szemben lévő szobából egy mélyebb hang.

  Egy napbarnított magas jóképű fiú jön ki onnan, nagy sietséggel. Mikor meglát minket hirtelen megtoppan, majd csodálkozva pillog ránk.

-Hanna? Mi a f*sz? Kettő van belőled...
-Szia Henrik! - köszön Hanna. - Ő az ikertesóm Anna. - mutat be.

  Ahelyett hogy kezet rázna vsgy köszönne inkább csak elkezd nevetni. Nem értem mi ilyen vicces. Csak bemutatott, ebben nincs semmi vicc. De ez nem is kamu nevetés tőle, mert még mindig jó izűen nevet. Mi lányok Csak értetlenül állunk vele szemben, amíg vissza nem megy a szobájába.