Boldog árverés

Harmadik rész: (befejezés)

-Kicsit a fiam miatt vagyok itt... - mivan? - Tudni szerette volna, hogy vagy, ezért ajánlottam fel, hogy házhoz jövök. Sokba fog neki telleni, de én is kíváncsi voltam rád egy kicsit.
-Szerintem összekever valakivel! Tudja nekem van egy ikertesóm.
-Tényleg? Akkor te nem Anna vagy? - lepődik meg.
-De, én vagyok Anna... - valaki érdeklődik irántam?
-Azért! Egyébként nagyon szép lány vagy! Jól döntött a fiam...
-Honnan ismer a maga fia?
-Azt mondta abba a suliba jár mint te...
-Ó... Kilencedikes?
-Nem, tíz. De miért kérdezel ilyeneket? Azt mondta már régóta beszéltek egymással...
-Bocsánat csak elsőre nem tudtam ki, de már megvan... - fogalmam sincs, de nem akarom bajba sodornia fiát, bárki legyen.
-Miért több fiúval is kavarsz?!
-Nem! Csak nem tudtam, hogy érdeklődik irántam...
-Ohh... Akkor ezt nem tőlem hallottad!
-Rendben. - biztos, hogy Hanna beszélt vele, csak Annát mondott!

-Akkor pihentesd a lábad... Én megyek! Ja és a mankó... Pillanat és behozom!
-Köszönöm...

  Valami azt súgja kikell kísérnem. Nem akarom, hogy anyu megint nyaggassa, hogy egyen.

-Várjon! Kikisérhetem?
-Természetesen! - megkell tudnom, ki az a fiú!

  Nagyon lassan haladok a mankóval, de ez is valami.

-Ha bemész egyél anyukád főztjéből! - szól mikor kiérünk az utcára. - Nagyon finomnak tűnik, de sajnos nem enni jöttem ide...
-Majd eszek maga helyett is...
-Jó étvágyat akkor! - száll be a kocsiba.
-Köszönöm. - érdeklődöm kell a fiáról, mielőtt elmegy...

-Amúgy lehet egy kérdésem? - bólintok - Ti mindig így költöztök, ha jön egy idegen? - kár azt hittem a fiáról...
-Nem. Csak anyu. Ő kényszerítette rám ezt a ruhát is!
-Így már értem... Ha meggyógyulsz, azután átjöhetnétek a tesóddal hozzánk egy vacsorára. - nézett végig rajtam. - Persze, ha én is otthon leszek. Csak kettő fiam meg egy lányom van... Úgyhogy nem lesz ciki nektek. - elkezd keresni valamit a kesztyű tartóba. - Ide leírom a számom. - vesz ki egy papírt. - Meg ha nem gond elkérhetem a tiédet... - ad egy tollat.
-Igen. - ha ez kell, hogy megtudjam ki az...
-Köszi! Akkor még valamikor találkozunk! Szia!
-Viszlát!

  Ahogy beérek elmentem a számát, aztán megyek is enni.

-Jól áll neked ez a ruha! - szól anyu.
-Kösz... - fogalmam sincs miért nem vettem le. - Hanna? - olyan csendben van.
-Még alszik. Nem tudom... - alszik?!

  Valami nem okés Hannával, ő sosincs ilyen sokáig a szobájába! Mindig áthívja ilyenkor a barátnőit, mert anya nem engedi el hozzájuk.

  Ahogy végzek az evéssel egyből odadöcögök Hanna szobája felé. Az ajtó előtt megállva hallom, hogy valakivel beszél. Bárcsak hallanám ki az... Mi?! Kivel beszélhet?

-Hanna! - nyitok be.
-Nem! Kifelé! - üvölti, ahogy meglát.
-Csak megakarta... - fura, hogy még mindig az ágyban fekszik.
-Nem! Menj ki most azonnal! - kiabál, közben meghallom Stefani hangját a telefonból.

  Mit csináltam? Soha nem küldött még ki a szobájából... Mondjuk soha nem is szoktam átjönni.

  Haragszik még rám a tegnapi veszekedés miatt? Vagy rosszul aluhatott, olyan fáradtnak tűnik...

-Miért van rajtad az én ruhám?!
-A...
-Nem, mégse! Nem érdekel! Inkább tartds meg! Jól áll rajtad. - vált nyugodtabbra.
-Köszi. - de rajta is így áll! - Amúgy finom az ebéd! Ajánlom...
-Nem érdekel! - most már nem kiabál. - Menj már ki!

  Mi ütött ebbe? Én tehetek róla? Annyira hülye vagyok! Miért kellett bele kötnöm? Nem hiszem el!

  Hozzak neki enni? Lepjem meg valamivel? Hagyjam békén? Mit csináljak?! Nem akarom elveszíteni! Egy darabig tök jól elvoltunk... Azt gondoltam, hogy ezekután kibékülünk és olyan lesz, amikor még egy szobánk volt...

  Beszélnem kell valakivel! Segítség kell! Anyu nem a megfelelőbb személy erre, mert nem értené meg... Stefani bizonyára Hanna oldalára állna... Nem tudom, nem ismerem annyira... Ki van még? Apu! De őt nem láttam itthon...

-Anyu! - botorkálom a konyhára. - Hol van apu? Sürgős!
-Mit mondott az orvos? - nem hallotta amit mondtam?
-Egy hét szabad láb... De hol van apu?
-Azt nem mondta, hogy pihenj vagy valami? - már megint süketet játszik!
-Dee... Csak most szükségem van a...
-Mást nem mondott?
-Nem. Apu...
-Akkor nyomás a szobádba!
-Jó csak szólj apunak...
-Menj a szobádba pihenni! Amúgy Hanna?
-Hol van apu?! - nem érdekel, ha ő nem válaszol én se fogok!
-Megnézted Hannát? Mi van vele?
-Aput keresem! Hol van?
-Nem hallottad mit kérdeztem?! - emeli fel a hangját. - Anna!
-Elegem van már belőled! Itt teszed magad az orvosnak, most meg játszod a süketet! Hol van apu? Legalább hatszor megkérdeztem, de még mindig nem válaszoltál rá! Akkor engem se érdekel mit kérdezel! - mondom dühömben.
-Hogy mersz így beszélni az anyáddal?! - üvölti.

-Sajnálom, de.. De már teljesen kész vagyok... Nem tudom mi van Hannával. Kiküldött a szobájából... Sosem viselkedett így még így velem...
-Akkor majd beszélek az ő fejével is... Amúgy miért kerested apád?
-Megszeretnék beszélni vele valamit...
-Miről van szó? Talán tudok segíteni... - nem kell most meg nyalizni!
-Úgyse értenéd meg!
-Jó! Akkor beszéld meg magaddal! - nem kellett volna azt mondanom. - Fogalmam sincs hol van. De itthon tutira nincs. A héten meg nem is lesz, mert külföldre megy dolgozni! - mi?!
-Köszi a választ! - morgom, miközben elbicegek.

  Nem hiszem el! Ez nem jelent jót! Apu csak akkor szokott oda menni, ha nem állunk valami jól pénz ügyileg.... Mi történik itt? Nem... Én ezt már nem bírom! Elkell terelnem valamivel a figyelmem... Film! Igen! A sorozat, majd megoldja...

  Már jó pár órája nézem, mert már 6 óra van. Hatott, mert ennyi időre legalább nem stresszeltem magam. De most újra előjön, mert hallom, hogy kopognak...

  Fura a házban senki nem szokott kopogni. Max a mosdóba... Ki lehet az?
-Szabad! - szólok ki.
-Szia Anna! - húzódik mosolyra a szája ahogy meglát.