WASTED TIME |minsung|

Mystic boy

Jisung pov;

Sziréna.
Vér.
Villogó fények.
Kék. Piros. Kék. Piros.
Fájdalom.
Vér.
Üvöltés.
Valaki keze a vállamon.
Vér. Vér. Vér.
Sötétség.

5 órával később;

Ahhoz ki sem kellett nyitom a szemem hogy rájöjjek hol vagyok. A kórházban. Megint. Életben. A fejem pokolian hasogatott miközben lassan megmozdítottam a kezem. A hirtelen fejdalomtol majdnem fel kiáltottam. Amint a bal kezem megmozdult az infúziós cső megfeszult a csuklómnál. Infúzió. Nem az első. A jobb kezemet szokás szerint anyám fogta. Megmozditottam a labujaim hogy csekkoljam érzek e valamit. Az utálatos fehér kórházi takaró susogott. A lábam is egyben volt. Baszki. Megint elcsesztem. Kinyitottam az egyik szemem, éppen csak annyira hogy homályos foltokat lássak.

-Nem tudunk többet tenni aszonyom, meg kell várnunk amíg magához tér. -Motyogta az orvos akinek csak az elmosódott fehér ruhás lábát láttam a résnyire nyitott szemeimmel.

-Köszönök szépen fő doktor úr. -Suttogta anyám megtört hangon.

Persze hogy sírt. És ez megint az én hibám. A doktor lassan elhagyta a szobát, a nagy fehér vas ajtót erőteljesen becsapva maga mögött. Amint elhalt a csoszogása anyám rögtön sírva fakadt. Meg markolta kezem konnyek között rá hanyatlott a takarora. Történetesen erősen rá esett a mellkasoma, ami erős köhögés váltott ki belőlem de szerencsére el tudtam fojtani mielőtt lebuktam volna.

2 Órával később;

El aludtam. És anyám szerencsére ott hagyott egyedül. Végére ki nyithatnam szemem. Az ágyam egy egyszerű vas keretből és egy rothadó szagú matracból állt. A jobb oldalon egy kicsi éjjeliszekrény foglalt helyet amin egy pohár víz és egy kancsó állt. A bal oldalon az infúziós csővem fojtatasa egy zacskóban végződött amihez egy járó bot volt csatlakoztatható aminek az alján kicsi aranyos kerekek álltak ha esetleg mászkálni szeretnék. Az agyam körül egy elhúzhatós függöny foglalt helyet. Ezek szerint nem vagyok egyedül a kórteremben. Fasza. Elkezdtem kalimpálni a lábaimmal minek eredménye képen lekerült rólam a vékony fertőtlenítő szagú takaró. A szabad kezemmel megdörzsöltem a szemeim majd lassan felültem. Egy kis nyögés hagyta el az ajkaim a testembe hasító hirtelen fájdalom végett. Nem álltam meg itt. Lassan minden erőmet összeszedve feltápázkodtam. Egy újabb sóhajtas kíséretében elhúztam magam a függönyig. Dramatikusan elhuztam közben erősen markolva az infúziós járóbotot és kisántikáltam a függöny takarásából. Lassan körbe néztem a szobában. Az enyémen kívül még három ágy volt benn. Egy elfuggönyözve egy pedig szabadon. Az utolsó ágy tulajdonosa az egyik beracsozott ablaknál állt kezében egy égő cigivel és meghökkenve pillantott rám.

-Mi a fasz? -Kiáltott halkan megpillantva engem.

A fiú egy bő kórházi polon  kívül csak egy rövid shortot viselt. Sötét haja kócosan lógott a szemébe. A szeme. A szeme gyönyörű barna volt. Szinte fekete. Amint őt bámultam szinte elvesztem azokban a szemekben. A fiú testalkata is tökéletes volt. Izmos de nem vitte túlzásba. Egyedül a heges keze nem illett a képbe és az alkarján levő vastag géz kötés. Az idegen lassan elvigyorodott és visszafordult a lerácsozott de nyitott ablakhoz.

-Neked is szia. -Mondtam mogorván a rekedtes reggeli hangomon.

-A szívroham jött rám tőled kisfiú. -Mosolygott a másik.

Felhúztam a szemoldokom miközben a fiú elnyomta a cigejet az ablakpárkányon.

-Kisfiú? Jisung vagyok. -közöltem vele.

A magasabb elnevette magát és gúnyosan meghaljolt előttem.

-Minho. Lee Minho szolgálatára hercegnő. -A szemeivel végig tartotta szemkontaktust.