Sirokkó

4. Hercegek és felfedezők

A baleset után Kyle-t nyilvántartásba vette a szociális szolgálat, bár ő minden rehabilitációjához tartozó foglalkozást magánúton bonyolított. Viszont évente kellett igazolnia az állapotát a megfelelő intézményben, bemutatni az orvosi dokumentációját. Anyagi támogatást is kapott, bár az elsősorban jelképesnek volt tekinthető, és nem is vette fel, hanem jótékony célra utaltatta. Évente egyszer egy pszichológussal kellett elbeszélgetnie, a mentálhigiéniás felügyelet miatt, de ez is főleg jelképes törődés volt. Ezúttal pont Jake heti látogatása utáni napra esett az aktuális időpont, úgyhogy Kyle nagy örömére úgy váltak el, hogy másnap délelőtt találkoznak és együtt mennek az intézetbe. Búcsúzóul szájon puszilták egymást.

Jake hazafelé azon tűnődött, hogy a kapcsolatuk vajon mennyire beteges egy kívülálló számára. Ő nagyjából megvolt benne, de tudta, hogy valami nem stimmel. Átmeneti megoldásként talán lehetett volna a legjobb rossznak tekinteni, de hosszútávon azért már komoly kérdéseket vetett fel, és három év mindenképpen hosszútávnak számított. Például azt a kérdést, hogy ez a kapcsolat hova vezet. Ez lesz életük végéig? Vagy azt, hogy ez mégis micsoda közöttük. Merthogy nem kölcsönös szerelmen alapuló viszony, amely minden szempontból kielégítő mindkét fél számára, az biztos.

Nagyon leegyszerűsítve a helyzet az volt, hogy Jake lelkiismeretfurdalástól vezérelve, mert miatta Kyle tolószékbe került, szexuális és lelkitámasz szolgáltatást nyújtott neki meghatározatlan ideig. Hát ez ocsmányul hangzott, de tükrözte a lényeget, és Jake legalább tisztában volt vele. Amitől persze nem érezte magát jobban egy cseppet sem, rosszabbul viszont igen. Úgy érezte magát, mint egy speciális szociális munkás. Aki mellesleg teljesen elfeledkezett önmagáról és csak a munkájának él. De nem azért, mert imádja. Ő mást imádott annyira, de hol van az már!

Egy hirtelen ötlettől vezérelve ekkor taxit fogott, és betért egy pubba, amely elég messze esett a lakásától. Egyáltalán nem volt kedve a gondolataival kettesben maradni, és egy sör biztosan nem fog megártani ezúttal sem. A helyiségben viszonylag sokan múlatták az idejüket, ő azonban nem konkrét társaságra vágyott, csak arra, hogy sokan vegyék körül. A bárputhoz ült, és ott kérte ki az italt, közben nézelődött. Párok és baráti társaságok váltakoznak egymással, úgy tűnt, az egész világ boldog. Kivéve természetesen őt.

Az egyik asztalnál aztán megpillantott egy fiút. Nem lehetett vele egykorú, de Kyle-nál mindenképpen idősebb volt. Az arcát Jake nagyon különlegesnek találta: a báj, a kellem és a komolyság keveredett rajta. A szemei voltak annyira mandulavágásúak, hogy legalább az egyik szülője ázsiai eredetére utaljon. Ő azonban teljesen angolnak tűnt, olyannyira, hogy a zsivalyból kiszűrődő beszédében fel lehetett fedezni a Cockney akcentus elemeit. Jake sima angolt beszélt és sima olaszt a családi vonatkozásai miatt, de felismerte és értette mindkét nyelv legtöbb akcentusát és dialektusát. Csak nem használta őket.

A fiú nagyon érdekesnek tűnt az elegáns arcával és a londoni munkásosztályt idéző kiejtésével. Pont abba a kategóriaba esett nála, aki után megfordult volna korábban. Mintha egy herceg tévedt volna az East End szívébe. Mondjuk a Whitby-t híres helyként tartották számon az egész országban, ahova özönlettek a turisták, tehát oda simán beülhetett egy herceg is.

Jake egyébként nagyon szerette ezt a vendéglátóipari objektumot. A négyszázéves padlója miatt már gyorsabban vert a szíve, a rosszhírű történetéért pedig egyenesen odavolt. Matrózok és mindenféle rosszéletű egyének bandáztak itt annak idején, és mivel a közelében volt megtalálható az Execution Dock, ahol az elítélteteket akasztották fel többszáz éven keresztül, itt dobták be az utolsó italukat a kivégzésre várók. Az enteriőr utalt az egykori tengerész vendégkörre, de alapvetően az old English pub hangulatát idézte a fagerendás mennyezettel és a fakazettás falakkal.