Unravel

Tizedik rész

Lila a sötétségben úszott, teste súlytalan és hideg volt. Összefüggéstelen pillantások és gondolatok jártak át rajta, de a sötétség szorosan tartotta. Elfelejtette, miért és hogyan került oda. Hirtelen zajokat kezdett hallani. Ismerős zajok késztették arra, hogy elhúzódjon az őt körülvevő sötétségtől. A zajok tompák voltak, de egyre tisztábbak lettek, ahogy a tudata újra életre kelt.

-Miért kell nekem őrködnöm?

-Talán azért, mert te következel?

-Átvettem, mondjuk, két műszakot helyetted.

-Számít ez valamit?

A szemhéjai elnehezültek, de erőltette, hogy kinyissa őket. Először homályos volt, de két alakra emlékezett az ágy végében, akik civakodtak. Próbált megmozdulni, de valamiért nem tudott elmozdulni. Csak rendkívüli forróságot érzett, de a csontjai fájtak, amitől megborzongott.

A két fiú az ágy végében felé fordította a fejét. Pislogott párat, a szeme újra alkalmazkodott a fényhez. Az agya homályos volt, de be tudta azonosítani, hogy Emily ágyában van, és a két idióta vigyorgott rá.

-A fenébe, kislány. Azt hittük, meghaltál. – Jared nevetése félbeszakadt, amikor Paul vállon vágta.

-Beütötte a fejét, te barom. Valószínűleg nem ismer téged.

Jared a szemét forgatta.

-Miből gondolod, hogy emlékszik rád? Utál téged.

A lány felé fordult, aki nem mozdult.

-Hé Chee, emlékszel ránk?

-Sajnos igen. – nyögte ki, és fájdalmat küldött a torkába.

-Megyek, hozom Emilyt. – morogta Paul, és kisétált a szobájából.

Kihasználta az időt, hogy körülnézzen a szobájában. Nem emlékezett, hogyan került az ágyába. Talán elaludt a végén? De miért fájt erősen a teste, és miért érezte úgy, mintha vattával lenne kitömve az agya?

Az ajtó kinyílt, mielőtt válaszra tudott volna gondolni. Emily lépett be, és rámosolygott, arcán megkönnyebbülés terült el.

Jared felé fordult, és azt mondta neki.

-Paulnak szüksége van rád odalent.

Mindketten összenéztek, de Jared gyorsan rámosolygott Lilára.

-Örülök, hogy nem haltál meg, Chee.

Kilépett, és kettesben hagyta a lányt Emilyvel. A lány közel ült hozzá, a kezét kinyújtva megérintette a homlokát. A lány kissé összeráncolta a homlokát.

-Hm, te aztán égsz. De legalább most már meleged van. Hogy érzed magad?

Lila felnyögött.

-Szarul érzem magam. Mindenem fáj, és nem tudok mozogni.

Megpróbált felülni, de a tarkójából szúró fájdalomtól pár másodpercre elsötétült a látása.

-Ne ülj fel túl gyorsan. Csak pihenj, Lila. Nem akarom, hogy megmozdulj és még jobban megsérülj. Tessék. – Emily visszahúzott néhány takarót, és a lába mellé hajtogatta őket. Aztán kényelmes ülőhelyzetbe segítette Lilát, ahol nem fájt a feje.

-Mi történt? – kérdezte.

Emily sóhajtott, mielőtt azt mondta.

-Nem jöttél vissza, és nem válaszoltál a hívásainkra, ezért Sam elment megkeresni téged. Az erdőben talált rád, ájultan, vérrel a fejeden. Erősen esett az eső, és Sam nem akart kórházba menni. Szerencsére a vágás nem volt olyan mély, hogy össze kellett volna varrni, különben elrángattam volna a nagybátyádat a kórházba.