Kincset ér → HYUNLIX 「Befejezett ✔」

5. ✧ Kincset ér

Talán félórával később szedhettük össze magunkat, és komótosan indultunk vissza a nyaraló felé.

- Mindenem fáj, álljunk meg egy kicsit - nyüszítettem fel a stabilan élesedő fájdalom hatására, és finoman Hyunjin ujjai után nyúltam, hogy lefékezve vele együtt néhány pillanatra fellélegezhessek. - Legközelebb emlékeztess, hogy nem ápolok jó kapcsolatot a papucsokkal, és a naptejjel hamarabb kellett volna bemutatkozzunk egymásnak.

Hyunjin egy aprót sóhajtva guggolt le mellém.

- Mutasd, van nálam ragtapasz - várta, hogy kilépjek a papucsból, én azonban csak fájdalmasan billentem egyik lábamról a másikra.

- Az biztosan nem segít, attól azért rosszabb a helyzet - fintorodtam el.

Óvatosan kibújtam a papucsból, ügyelve rá, hogy a sebembe ragadt rész ne szakítsa tovább a sérülést, és hagytam Hyunjinnek, hogy ő is felmérje a helyzetet.

- Basszus, tiszta vér vagy, miért nem szóltál, hogy ekkora gáz van?

- Rosszabbnak látszik, azt hiszem csak egy apró sebből kezdett szivárogni a vér. De tényleg nagyon fáj, szóval mi lenne, ha nem nyomkodnád? - szisszentem fel, ahogy ujjai a sérült felület mellett siklottak végig, ahogy minden horzsolást és hólyagot aprólékosan végigtanulmányozott, mégis mekkora lehetett a baj. De azt hiszem ha a térdemhez ért volna, még az sem lett volna elég távol a talpamtól, hogy ne fájjon.

- Hívok gyorsan egy taxit, aztán leterítem a plédet hogy le tudj ülni addig is.

- Ne, nem kell - tiltakoztam egyből, hiszen már túl késő volt ehhez. - Mire ideérne, mi már rég a nyaralóba is érnénk. Ha megvárjuk biztosan ránk virrad, és a hazaút előtt még jó lenne aludni egy picit.

- De így nem jutunk haza, még csak félúton vagyunk.

- Csak egy kicsit pihenjünk, utána indulhatunk tovább. Ne aggódj, megleszek - bíztattam, azonban nem lehettem túl meggyőző, mert csak háttal fordulva nekem levette a hátizsákját, és hátrapillantott a válla felett.

- Akkor viszont viszlek a hátamon. Vagy ez, vagy a taxi, választhatsz.

- Megőrültél? - kacagtam fel halkan, hiszen elég abszurdnak tűnt az ötlet. - Te is kimerült vagy, pláne a nagyjából századik menet után, én pedig nem diétáztam annyit, hogy könnyen elbírj.

- Sosem voltam még komolyabb - bólintott, megerősítve saját magát, ahogy elvigyorodott rajtam ő is. - Minden bordád tökéletesen kilátszik, hova szeretnél tovább fogyni? Na gyere, ne kéresd magad, a lovagod a hátán akar hazavinni. Nem utasíthatod vissza, ennél romantikusabb esti sétát nem is kívánhatnál.

- Na jó, lehet hogy hagyom neked most az egyszer. De csak mert reménytelenül romantikus vagyok, és végre kihúzhatom ezt is a bakancslistámról - kuncogtam, ahogy felkaptam hátamra a táskát, és Hyunjin nyakába csimpaszkodtam.

- Kapaszkodj - nyúlt a combom alá, hogy megtámasszon, és felegyenesedve elindult velem a szállás irányába.

- Szólj ha nehéz vagyok, valahogy haza fogok tudni sétálni - fontam a dereka köré a lábaim, hogy szorosabban tarthassam én is magam. Sokkal kényelmesebb volt így, mint gyalog, főleg, hogy így még több indokom volt teljesen hozzásimulni.

- Meg sem érzem napsugár, olyan könnyű vagy. Holnaptól figyelek rá, hogy sokkal többet egyél.

Hátulról nyakába fúrva a fejem mélyen beszívtam bőrének megnyugtató illatát, ahogy a kihalt úton baktattunk a nyaraló fele. A tücskök fáradhatatlanul ciripelve festették alá az éjszaka békéjét, a levelek halkan duruzsoltak az ágakon, mikor egy-egy lágy fuvallat táncba hívta őket, a hullámok halk moraja pedig egészen idáig elért. Még annak ellenére is túl idilli volt a pillanat, hogy hirtelen mennyire kimerültnek és megviseltnek éreztem magam. Hyunjin nekem feszülő háta olyan nyugtatóan hatott rám, hogy a fáradtság nesztelenül telepedett rám, egyik pillanatról a másikra.

- Olyan tökéletes volt ez a néhány nap, még annak ellenére is, hogy elég sokminden alakult borzasztóan, és mindenem sajog, vagy sérült. Bárcsak több időnk lenne egymásra...

- Igen, tudom. Nekem is nagyon hiányoznak az ilyen pillanataink, mikor nem a munka miatt vagyunk összezárva. Ha lecsengett az új album promója és a dominATE Tour, legközelebb elviszlek valahova kettesben, mielőtt egy újabb lemezt kiadnánk.

- Szeretlek Hyunjin - csókoltam nyakába, ahogy elérzékenyültem az elmúlt napok hatására. Ebben a csókban minden iránta táplált őszinte érzelmem benne volt, szavak sem kellettek volna, hogy megértse.

- Én is nagyon szeretlek, Felix - suttogta ő is. Nem sokszor mondtuk ki egymásnak, csupán a legkülönlegesebb pillanatokban. Ezen az éjszakán pedig még különlegesebb volt tőle viszonthallani.

A holnapban ezernyi élmény és újabb kihívás bújt meg, azonban ezen az éjszakán egyedül csak az egymásba veszett lényünk számított. A szívünk kis darabja rabul esett ebben a három napban, ezek az emlékek pedig egy életen át kísérnek majd minket. Sosem felejtem el ezt a fülledt nyarat, mikor a hullámok között lubickolva csókoltál szerelmesen a hullócsillagoktól ragyogó égbolt alatt. Egyvalamit pedig biztosan tanított az itt töltött idő: a legfontosabb dolog, amiért érdemes élni, az minden hasonlóan aprónak tűnő pillanat. Ami valójában a látszat ellenére egymaga is hegyeket mozgat meg, és egy univerzumnyi boldogság rejtőzik a mélyén. Kincset ér.