Fékezhetetlen valóság.

A múlt fájdalma 2.

Húha hol is hagytam abba á igen nos ugye dolgoztam és a sportot teljesen elhanyagoltam ennek hála elkezdtem hízni de még nem volt vészes mert ha olyan volt akkor inkább napokig nem ettem inkább. Az anyám le szarta mint a magán életem is hisz 19 évesen már nem minden lány szűz viszont én még az voltam nem éreztem, hogy nekem szükségem lenne egy plusz bonyodalomra az életben. Talán 20 éves korom előtt egy kicsivel volt, hogy azt hittem szerelmes vagyok na hát nem is tévedhetem volna nagyobbat mint akkor és a legrosszabb embert fogtam ki magam mellé minden héten legalább egyszer elvert emiatt pedig sokszor volt problémám a munkahelyemen hisz férfiak vettek körül nők nem dolgoztak építőiparban kint a helyszínen. Sokszor néztek rám ferdén vagy közölték kezdjek valamit az arcommal mert így nem láthatnak az építkezésen mit gondolnának mások a cégről meg az alkalmazottakról, érted ez is az én hibám volt. Majd egy idő után sűrűbbek lettek a verések és mire rá jöttem miért addigra már késő volt meg erőszakolt ha a szomszédom nem hallja meg a sikításom talán nem maradtam volna életben. Remekül voltam főleg azért mert ki nem örülne ha a 20.-ik születésnapját az intenzíven tölthetné? Az anyám azt mondta az én hibám volt szegény srác pedig csak egy szerencsétlen áldozat hisz biztos nem akart engem bántani mindenki félre értette biztos, én nem akartam hinni a saját fülemnek mikor ezt meghallottam. Az a nő aki az anyámnak meri magát velem hívatni ilyeneket állít és még követeli, hogy ne tegyek feljelentést hát nem hittem volna azok után amiket átéltem ennél is jobban tudom gyűlölni az életet és magamat is. Újra el kellet kezdenem a pszichológushoz való járást és a gyógyszerek szedését de már most sokkal erősebbet kellet szednem mint eddig hiszen fent állt az, hogy megint meg próbálom magam meg ölni, nos megfordult a fejemben de tudom vannak olyan emberek az életemben akiknek ezzel hatalmas fájdalmat okoznék megint nos már nem vagyok olyan fiatal tudom milyen drága az élet és csak egy van belőle. Nos talán azt mondhatom, hogy 21 éves koromra úgy ahogy helyre jöttem, teljesen jól sosem leszek erre már rá jöttem és el is fogadtam hisz nem tudok mit csinálni ezzel így csak próbálok túlélni ameddig csak lehet. Bele menekültem a munkába és próbáltam valamennyire egy teljesen új életet és személyiséget kialakítani magamnak, hisz az igazi szadista-könyörtelen énemet nem ismerhetik meg nem szabad mert annak sosincs jó vége. A saját démonaim elől akarok menekülni mikor tudom, hogy ez lehetetlen másoknak hazudhatok de magamnak nem fogok tudni hiszen az amit a külvilágnak mutatok csak egy nagy hazugság semmi más. De az élet kegyetlen muszáj valamit tenni ha a közösség része akarsz lenni és nem akarod, hogy a társadalom kitaszítson és ujjal mutogasson rád. Lehetetlenek gondoltam azt amit elkezdtem csinálni a környezetemben hisz ki hinné el, hogy egy tündéri lány vagyok aki mindent el visel és csak a családjának nevezett emberekkel veszekszik és csak nekik nem tud meg felelni bármit is csináljon. Nos mindenki komolyan mondom, de sajnos esténként mikor becsuktam a szobám ajtaját a tükörbe néztem nem láttam mást csak egy dühöngő szörnyet akik teljesen tönkre tettek lelkileg s most el van nyomva egy hamis mosolyok,kedves gesztusok, barátságos kisugárzás mögé. A belső hangom ami síkit azért, hogy önmagam legyek néha azt hiszem legyőz és megmutatja azt amit nem szabad azt a romlottságot, kegyetlenséget és szadizmust aminek egyenlőre a sötétben kell maradni mert még nincs itt az ideje annak, hogy szabad lehessen és ledobhassa ezt a förtelmes álarcot amit mások mindig látnak rajtam és igazinak hiszik. Viszont addig még sok idő kell nem veszíthetek megint el mindent még ha ez az egész csak egy nagy hazugság semmi más, munka, család, hamis barátok ezeket egyenlőre meg kell tartani és ha eljön az idő mindentől ami lehúz vagy gátol meg fogok szabadulni csak azt nem tudom menyire is leszek akkor még ura saját magamnak. Itt vagyok 21 évesen és lelkileg teljesen tönkre mentem nem tudom merre kéne lépnem, hogy ne csak egy helyben toporogjak folyton. Azt mondják ami nem öl meg az megerősít hát bekaphatja az aki ezt kitalálta és utána bele is fulladhat de tényleg hát még ekkora faszságot, igen ki vagyok mert nem haladok se előre se hátra az évek pedig csak telnek. 22 évesen végre sikerült ott hagynom az építő ipart és egy sokall csodásabb és másabb helyre mentem dolgozni tádá egy szaros gyári munkás lett belőlem, sokall jobb komolyan nehogy el hidd. Egyik szarból megyek a másikba már fél éve dolgoztam a gyárban mikor megsérült a kezem és hat nem igazán jött ez jól nekem hiszen házat vettem de kellet hitel is őrült neki a fejem mint egy darab szarnak hogy megsérültem. Azt hittem 1-2 hónap és mehetek vissza dolgozni hát ezt nagyon be néztem mert nem így történt fél év után kezdtem pánikolni hisz a jobb kezem sérült csuklónál és mivel vissza akartam menni boxolni mind a két kezem kellet volna hozzá de így. Nos igen és emelet otthon is kaptam az ívet méghozzá nem is kicsit, semmi nem volt jó amit csináltam sem a főzés sem a takarítás semmi, pedig teljesen be gépesítettem a lakást mivel a kezem szar lett így sok mindent nem bírtam/birok már csinálni ez sem volt jó. Mondjuk a fizetésem nem lett sokkal kevesebb mint mikor dolgoztam hiszen munkahelyi balesetit fizetek nekem így nem voltam akkor a gázban, de a lelkem már oda ahogy az idegeim és a maszkom is kezdet megrepedni. Sokszor gondolkoztam azon ha lelépnék akkor senkinek nem hiányoznék hiszen a pénzt ugyan úgy kapnák mint eddig, de sosem tudtam eddig rá venni magam erre szerintem tényleg én vagyok teljesen ennyire hülye más ezt biztos nem csinálná meg. 24 évesen pedig teljesen össze omlottam kiderült, hogy maradandó károsodást szenvedtem ezt nem tudják már helyre hozni hisz későn vették észre az igazi problémát. Az anyám pedig mindig többet és többet akart tőlem pedig tudta, hogy nem vagyok rá képes akármennyire is szerettem volna megtenni amit akar. De a legnagyobb érvágást az alkoholista férje csinálta lehet, hogy erős volt a lelkem mások szerint de őszintén szerintem soha nem volt olyan erős a lelkem mint ahogy mindenki más azt állította meg hitte. Nos én a testi fájdalmat elviselem még élvezem is ami a múltamnak köszönhető de a lelkem ami még volt azt is teljesen össze törték mert nekik ez valami élvezet vagy nem is tudom. Pedig ez most nem hiányzott hiszen most pereskedem a céggel a régi lakást is most adtam el, hogy ne legyen hitel a nyakamon meg még jobb életet tudjak nekik biztosítani nem magamnak hanem nekik, de meg gondoltam magam és már nem érdekelnek tovább ha kell ellenük is perre megyek hiába az anyámról van szó. Ez volt az a pillanat mikor a szörnyeteg teljesen eltörte az álarcot és azt mondta elég volt a hazugságokból ideje megismerni az igazi énem és a múltba taszítani a hazugságokat.  Mostantól nincs megállás sem pedig kegyelem aki az utamba áll azt eltaposom majd pedig emelt fővel tovább lépek. 

Nos ez lenne a második fejezet. Itt ér véget az elbeszélés arról, hogy mi miért fog kialakulni és miért ilyen a lány.