- Az enyém vagy rózsaszálam. Enyém a szíved és a tested. Akár hova is fogsz kerülni. Minden lélegzet vétel Hozzám fog vezetni. Akár hányszor fogsz velem találkozni. Sose fogsz tudni nemet mondani nekem. Meg te is akarni fogsz. Ahogy én is akarla...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Csak zokogok és remegek Scott karjaiban. Érzem ahogy el hagy az erőm. A lábam el kezd folyamatosan csuklani. Zokogva ereszkedek térdre. Scott aggódóan ölel magához. Könyörgöm csak ne engedj el. Azt hittem már rég el ment. Meg se bírok szólalni. A hátam is annyira fáj, szinte mozogni is alig bírok. Fájdalmas éjszakám volt. Scott még mindig erősen ölel. Kicsit el távolodik. Hatalmas kezei közzé fogja az arcom. Közbe meg mindig zokogok. Aggodon fürkészi az arcom. A méreg zöld szemeivel.
- Mi történt veled rózsám? Ki bántott?- kérdezi ingerült hangon. Mire kétségbe esetten ingatom a fejem.
- Ne...nem mo...mondhatom e...el.- dadogok zokogva. Mire erősen a karjaiba zár. Simogatni kezdi a hátam és a fejem. Lassan fel áll velem. És az étkező fele kezd vinni. De egyet tudok. Alig bírok állni a lábamon. Be lépünk, s be zárja az ajtót maga után. Mason van bent egyedül. Nem tudom apa merre van. Scott le ültet az egyik fotelbe. S lassan le guggol elém. Gyengéden meg fogja a kezem. S a hüvelyk ujjával finoman simogatni kezdi a kezem. A másik kezével magára emeli a tekintetem. Elég furcsán nézi az arcom. Mason- nel össze néznek. Majd meg szólal.
- Ki mert bántani téged?- kérdezi határozott hangon. A szeme se renbben. De mégis gyengéd tekintete van. Ismét hullani kezdenek a könnyeim. Ismét csak ingatom a fejem. Nem mondhatom el. Félek nagyon. Nem merem el mondani. De ezúttal Mason szólal meg.
- Hugi meg beszéltük. Ha bánt azonnal szólsz nekünk.- mondja magabiztosan. Meg is a szokásos nyugodt hangján. Amit mindig is úgy szerettem benne. Scott finoman le törli az arcomról a könnyeim. S egy puszit ad az arcomra.
- Tudod hogy mit ígértem. Igaz rózsaszálam? Emlékszel még rá?- kérdezi dallamos mély hangján. Amitől mindig ki ráz a hideg. Amitől az enyhe lüktetés szalad át rajtam.
- I...igen .....tu....tudom....jól. - dadogok még mindig. A bátyám aggodon néz rá..
- Miért jöttél. Vagyis estél az este a teraszomra?- kérdezi halk hangon. Mire ismét szipogni és sírni kezdek. Be fogok pánikolni. Kapkodni kezdek a levegő után. Minden be tompul, alig hallom őket. Mire Scott hirtelen magához szorít. Amivel ki zökkent. Csak sírok és a nyakába kapaszkodok.
- K...kérlek...se...segíts ne...ne.....engedj...e....el ....kérlek. - szipogom. Alig kapok levegőt. Mire ki csapódik az ajtó. Én pedig meg ugrok Scott ölében. Ahogy meg hallom a durva hangot össze rezzenek ismét. Scott gyanakvóan néz rám. Ahogy rápillantok látom, hogy össze néznek. Dominic idegesen szólal meg. Hallom a hangjába a gyűlöletet.
- Engedd el a feleségem! Már nincs jogod hozzá érni!- morogja oda Dominic. Annyira reszket a testem. Úgy félek tőle. Scott meg jobban ölel. Hallom Dominic lépteit. De gyorsan Scott fülébe súgok.
- Kérlek....ne engedd....hogy vissza vigyen.... nem akarom ezt. - szipogom. Mire Dominic meg ragadja a fájós karomat. Amit tegnap úgy meg szorított. Fel szisszenek ahogy húzni akar. De Scott meg fogja a derekam. Ami szintén fáj a kezei miatt. Kis híján fel kiáltok. Amit egyből észre is vesz. Mielőtt Dominic ki húzna a karjai közül. Scott hirtelen ki ránt a szorítása közül és maga mögé állít. Ahol Mason ölel magához. Zokogok. Csak ennyit bírok. Scott felé pilantok, aki aggódóan néz rám. De Dominic meg szólal. Az ismerős nyálas hangon. Amivel mindig el éri a célját.
