𝐭𝐡𝑒 𝐛𝐫𝐨𝑘𝐞𝐧 𝑜𝑚𝐞𝑔𝑎 𝐨𝑓 𝐚𝐥𝑝𝐡𝐚 /𝑗𝑖𝐤𝐨𝐨𝐤/

5.rész

Nem bírtam feldolgozni a hallotakat. De hiszen ez nem lehetséges. Túl fiatal vagyok még ehhez.. Nem... Nem lehet gyerekem... Én ezt nem akarom!

Sokkos állapotban hagyom el a szobát. Az ajtó másik oldalán nem jungkookot találom hanem azt az őrt aki a szobám előtt szokott állni. Az őr elindul én pedig követem. Amikor a szobámba érek, a terasz felé veszem az irányt. Leülök a székre és nézek ki a fejemből.
Hogyan? Miért? Minek? Úgy érzem a fentiek nem szeretnek. Elraboltak megerőszakoltak, nem tudok semmit a legfontosabb szeretteimről, és még várandós is vagyok!!! Bassza meg! Miért?? Mivel érdemeltem ki mindezt 15 évesen??? Netán valami rosszat tettem előző életemben? Ugh... Megfogok őrülni.
Könnyek kezdenek folyni a szemeimből.  Sikítani ordítani akarok fájdalmamban. Leírni nem tudom milyen fájdalmat érzek mentálisan és fizikálisan is.

Nem is tudom mennyi idő telhetett el. Csak sírtam, és sírtam, és sírtam. Elakartam mondani valakinek a fájdalmamat, valakihez hozzábújni aki megvígasztal és szeret.
Hallottam hogy az ajtó nyílik de nem érdekelt. Jungkook jött erkélyre ahol én ültem összekuporodva.
Az illata durva és erős volt, de ahogyan láttam az arcán nyugodt volt.

-mit mondott az orvos omega? - olyan rémisztő a hangja. Nem lehetnél egyszer velem megértő?

- cs-csak annyit hogy elrontottam a gyomromat.... -nem akarom elmondni! Félek hogy nagyon dühös lenne..

-hazudsz. Az illatod felerősödött, és dadogsz. A másik, nem lenne kisírva a szemed ilyen pirosra ha csak elrontottad volna a gyomrodat. Mond el az igazat vagy nagyon megbánod! - a fenyegető és dühös hangja miatt, újra elkezdtek folyni a könnyeim.

- én-én-én nem ak-akartam ezt! El-al akarom vetetni! Nem akartam hogy ez történ-jen ve-velem, de te ne-nem vigyáztál és... - össze-vissza beszélek zokogok.

- ne csak hebegj!! Mond már mi van mert egy szavadat sem értem! - kiált rám nagy mély hangjával, a szemei pirosan csillanak meg. Nyelek egy nagyot, és próbálom magam megnyugtatni. Pár pillanat után, már nem sírok annyira. Lenézek a márvány padlóra, és stinte alíg hallhatóan suttogok.

- terhes vagyok..

Jungkook szeme kikerekedik, sokkos állapotba kerül. Mikor realizálta a helyzetet a szemei teljesen pirosá változtak az illata erősebb és szúrósabb lett.

- én én én.... Tudom mit gondolsz! El vetettem. Ígérem nem hagyom meg! - kétségbe esve próbálom kimagyarázni magam. Félek... Félek, nem akarom hogy újra bántson.

- óhh nem... Megtartod. Ha már várandós vagy, és a gyerek egyértelműen az enyém, megtartod. Úgy is kell nekem egy utód, hogy tovább vigye a maffiát. - nyugodt de mégis erőteljes hang. Miért teszed ezt velem?

- de... De... -bróbálom szabályozni a légzésem - túl fiatal vagyok ahhoz hogy felneveljek egy gyereket. És a nyakammat rá hogy te nem lennél mellettem... - ne... Kérlek változtasd meg a gondolatod!

- Persze hogy nem. A gyereknevelés az omegák feladata. Ha elég koros lessz a gyerek leveszem a nyakadról és én fogok rá vigyázni, az az betanítani hogyan vezesse a maffiát.

- 6 hónappal később -
 

Nagyon de nagyon fárasztó mindez! 15 évesen 6 hónapos terhes vagyok. Annyira fáj mindenem, a derekam majd kiszakad a helyéről.
Nyár eleje van. Én pedig Kint ülök a hatalmas kertben a tó ellőtt. Gyönyörű itt minden. De tényleg. Hát igen.. A gyönyörűség csak külső. De ami bentebb van az már romlott.
Ohh, igen. Jungkook megengedte hogy kijöjjek a szobámból a kertbe. Úgy vettem rá az egészre (habár elég nehezen) hogy a baba egészsége miatt kell nekem a friss levegő és a mozgás. Belement, de csak úgy hogy maximum 1 őr velem kell legyen, nehogy elszökjek. Persze. Meg is teném. Nem akarok meghalni jó??!?!?