Feldagadt vörös szemeimet kétségbeesetten törölgettem. Minek is törlöm le a könnyeim? Úgyis újak és újak fognak megjelenni. Már órák óta csak sírok és már véget akarok vetni ennek a szenvedésnek. Ezért engedem tele a kádat vízzel.
A kád feléig ért már a víz. Csak a rövidnadrágomat vettem le magamról, a többi ruhát magamon hagytam. A tükörhoz sétáltam komótos léptekkel és végig néztem szétcsúszott valómon. A szemem enyhén fel volt dagadva, alatta pedig hatalmas karikák ékeskedtek. Utáltam azt az embert akit láttam és azt a tényt, hogy akit látok az én vagyok. Undorodva néztem magamra. Mert egyszerűen undorodtam magamtól.
Szipogva vissza néztem a kádra. A csapot elzártam és vettem egy mély levegőt. Először csak beleléptem a kádba, végül bele is ültem. A víz a tetejéről kifolyt a padlóra, de most ez volt a legutolsó dolog amivel foglalkoztam. Hátamat nekidöntöttem az oldalának. Elgondolkoztam azon, hogy én tényleg ezt akarom? Tényleg bele akarom magam fullasztani a vízbe? De akárhányszor feltettem magamnak ezt a két kérdést, mindig ugyanaz volt a válasz. Igen.
Szépen lassan elmerültem a langyos vízben. Végig pörgött előttem az egész életem. A családom, akiktől el kellett szakadnom, a barátaim, akiknek akarva akaratlanul is hazudtam, és a szerelmem, akinek nem tudtam elmondani hogy mennyire is szeretem őt.
Mivan, ha nem így történik? Mivan, ha egy sokkal boldogabb befejezést kapok? Mivan, ha...
- Chan, ébredj fel! A kurva életbe! - emelt ki két erős kar a kádból. A tüdőmbe ragadt vizet próbáltam kiköhögni. - Istenem, annyira aggódtam te hülye fasz. Soha többet ne csinálj ilyet. - ölelt magához szorosan. Amennyire csak tudtam magamhoz szorítottam.
Nem, nem akarom elengedni.
- Changbin. - szólítom meg halkan, mire elenged annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. - Szeretlek..
- Én is nagyon szeretlek te kis hülye.
- húzott magához egy csókra. Lágyan mozgatta az ajkait. Éreztem hogy lefolynak a könnyei.
- Ne sírj. - töröltem le gyöngéden a könnyeit.
- Nem akarlak elveszíteni. Túlságosan szeretlek ahhoz. - mondta szinte suttogva, miközben keze a hajamban állapodott meg.
A mellkasának dőltem és lehunytam a pilláim. Nem érdekelt, hogy a fürdőszoba csempéin terültünk el a vízzel borított padlón. Ebben a pillanatban nem számított.
Az elmém visszapörgette azt a momentumot, amikor elmerültem a vízben. Changbinra emeltem a tekintetem és megéreztem a sós cseppeket lefolyni az arcomról.
- Nincs semmi baj. Itt vagyok és mostmár nem foglak elengedni. - kulcsolta össze az ujjainkat, ami megmosolyogtatott. - Szeretem a mosolyod. Gyönyörű vagy mindenhogy, de akkor vagy a legszebb amikor mosolyogsz.
- Jól van, értem. - kuncogtam.
- Szeretném, ha tudnád, hogy szerelemből is szeretlek. Tudom, ezt még nem mutattam ki, de mostmár fogom. Szeretnék végre a párodként mutatkozni, és nem csak úgy, mint egy gyerekkori barát. - simogatta a kézfejem, néha ismeretlen mintákat írt le a tenyeremen. - Lennél hivatalosan is a párom, Channie?
- Igen! - öleltem meg szorosan.
Azon az estén Changbin minden jóval elárasztott. Rengeteg apró puszival és öleléssel. Nem mozdult el mellőlem, és ha ki akartam szabadulni a karjai közül, vissza rántott magához. Végre szeretve éreztem magam mellette. Végre úgy éreztem, hogy tényleg fontos vagyok valakinek. Changbin megmutatta milyen érzés szerelmesnek lenni egy életen át.
Szeretlek.
Ezt csak azert irtam meg mert kurva maganyosnak erzem magam, es ha mar megirtam miert ne tegyem ki? :P
Remelem tetszett, ha nem, hat nem erdekel ^^
