SUNFYRE | deadpool fanfiction

SUNFYRE 5.

Az idő és hely ismeretlen a nő számára, aki először észre sem vette, hogy már legalább három fejjel alacsonyabb mint volt. Az őt körbeülő felnőttek mind óriásoknak számítottak a szemében, mintha újra kisgyerek lenne. Igazán boldognak érezte magát, mint milyennek sosem mióta a TVA-nak dolgozik. - Bontsd ki, szívem! - tol egy igazán fiatal nő hozzá közelebb egy kis dobozkát, amelyet valaki zöld dinós mintájú díszítőpapírral vont be. Aki ezt tette, tudhatta, hogy a lány igazán oda van a dinókért. Hat éves Lara vigyora még nagyobb lett, ahogy tekintete a dobozról a nőre, majd vissza cikázott. Az érzések idegenek voltak számára, nem tudta volna megmondani, mi történik vele.

Anya, mondaná ki ezt a szó, ahogy karját nagyra tárja, hogy ölelésbe vonja az előtte egy gyermekeknek készült székben ülő nőt. Ismerem az anyám?, teszi fel magának a kérdést. TVA-s ügynök vagyok, nekem nincs anyám, azért teremtettem, hogy a sacred timeline-t őrízzem.

Szülinap.

- Szülinapom van! - hangzik Lara hangjából a mondat, mely nem egy hat éves kislány hangján hangzott el, hanem az ő most már érett hangján. De erre a többiek nem figyeltek fel, mintha mi sem történt volna tapsolták meg a kislányt, hiszen igen, szülinapja van. A nő felállt és átölelte a gyereket. Lara továbbá nem kérdőjelezte meg, miért újra hat éves és miért van idegenek közt, inkább hagyta hogy elmámorítsák az érzések.

Behunyta a szemeit, de mire újra kinyitotta volna, már egy másik helyen volt. A nő teste még mindig a karjai közt tartja, de már hideg. Égett hús és füst keveréke lepi el az orrát, nem érti a helyzetet. El fogja a félelem, de nem mer lépni, mert sejti, hogyha megmozdítja az anyját, az nem fog mozdulni.

Igaza is volt, egy idegen, fekete védőfelszerelésbe öltözött férfi alakja rajzolódik ki előtte, mikor valaki lefeszítik a megmeredt nőt testét róla. A ruha ismerős, de abban a pillanatban, nem tudja hova tenni. - Minden rendben lesz - hallja meg a hangot az idegen szájából. Ez a mondat rántja vissza Larát a valóságba, ijedten pattanak ki szemei, mire Logan felegyenesedik ültében. A nő kelne is fel, de a férfi gyengéden megfogja a vállait, ügyelve, hogy ne szorítsa meg a sebet, visszahúzza az ölébe a fejét.

Most már nem a sivatagban voltak, hanem egy kunyhónak kinéző valamiben, de igazán nem tudta megfigyelni, hol vannak, mert arca előtt az aggódással teli Logan arca lebegett, ki hajának pár tincse belelógott az arcába, ahogy lenézett a nőre. - Most már itt vagy, biztonságban - próbálja meg nyugtatni a még mindig félelemtől reszkető nőt, kezével a haját simogatja, amely egy idő után tényleges hat a nőre. Sosem nyúltak még hozzá ilyen gyengédséggel. - Köszönöm.

Logan arcára egy lágy mosoly ült ki, majd bólintott. - Örülök, hogy élsz, az a golyó tényleg elbánt veled, lehetett volna rosszabb is.

Lara összeráncolta a szemöldökét, a pillanat hevében el is felejtette, hogy valamennyi ideje lelőtték, de arra már nem is emlékezett, mikor vesztette el az eszméletét. Nagyot sóhajtva próbálkozott meg azzal, hogy ismét felkel, de amint belesajdult a fájdalom a vállába, vissza is esett, Logan ölébe. - Még ne, nem éri meg. Pár nap és jobban leszel.

A nő felkuncogott, mert helyzete olyan szánalmas volt, hogy már vicces volt. - És ez azt jelenti, hogy addig az öled használom párnaként? - Logan megvonta a vállát. - Meg egyébként is, mit keresek itt? - folytatta tovább Lara.

- Rosszat álmodtál, arra jöttünk vissza, hogy mocorogsz az ágyadban és sírsz. A baromarcú elment kihallgatni a nőt, ki lelőtt téged, én addig itt maradtam.

Oh, gondolta magában a nő. Eddig ritkán történt meg vele, hogy rosszat álmodik, főleg ehhez hasonlókat nem. Igaz sosem volt igazán ideje álmodni, az ügynöki lét minden percét elveszi és gondolatainak legtöbbjét betölti. Eddig nem álmodott anyáról, sem furcsa idegenekről, de tovább nem firtatta magában, azzal zárta le magában, hogy biztos a stressz. - Sajnálom.