SUNFYRE 1.

51 0 0
                                    

Egy új vendéggel bővűlt a "Szexi hölgyek és más" nevű bár, melynek helyszíne egy texasi nyomornegyedben volt található. Normális ember be sem tenné a lábát egy ilyen helyre, csak szinte olyanok találhatóak meg itt, akik a társadalom legalján helyezkednek el vagy a prostitúcióra kényszerített hölgyek. Lara Inarosnak, a huszasévei közepén járó nőnek nem az volt a szándéka, hogy felszabadítsa azokat a szerencsétlen nőket, hanem teljesen más járt a fejében, amikor bemerészkedett erre a helyre.

Lara alacsony természetével könnyen elvegyült a részeg férfiak között, de így is volt egy-két férfi, aki felfigyelt rá. Azokat nem érdekelte, hogy egyszerű vendégként fordul meg, ők akkor is nemre nem hallgatva tapadtak rá. A nő tudta, hogy erősebbek nála és hiába képezték ki a TVA-nál, az mihasztalan egy nála kétszer nagyobb részeg férfi ellen, ezért is nem állt ellen a közeledésüknek, csak mikor nem figyeltek, elsliszolt mellettük.

Így sikeresen megmenekült legalább két férfitől is.

Az útja egy folyosóra vezetett, ahol olyan szobák sorakoztak végig, amikben az itt vásárló férfiak lefeküdhettek az általuk választott hölgyekkel. Lara nem is azért volt most itt, hogy igénybe vegye az egyik lány szolgáltatásait, hanem az elveszett tempadjét akarta visszakérni attól, ki ellopta tőle.

Az nélkül Lara nem tud visszajutni a TVA épületébe, nem mintha úgy vissza akarna jutni, hogy Kang variánsokra kutasson, de mindenképpen jobb mint ittragadni a már nem is tudja melyik timeline-ban. Már egy hete, hogy elragadták tőle, és azóta keresi szüntelen. Minden nyom ebbe a bordélyházba vezetett.

Lara megállt a nyolcas számú ajtó előtt, vett egy sóhajt és lábával meg próbálta berúgni, ami első próbálkozásra sikeredett is. A bent fekvő lány, akin semmi ruha nem volt, ijedten kapta fel a fejét és az előtte heverő lepedőért nyúlt, hogy betakarja magát. - Nincs itt senki? - kérdezte Lara, minden magyarázat nélkül lépett be a szobába, és nyugalommal konstatálta, hogy egyedül maradt ezzel a nővel, de amikor meglátta, hogy a másik az ágy melletti éjjeliszekrény fiókjában matat, majd egy rövidke pillanat múlva előhúz egy kést, már nem volt annyira nyugodt. A nő egy nevet kiáltott, de Lara nem várhatta meg, hogy a név tulajdonosa bejöjjön, gyorsan a nőre ugrott, egyik kezével a kést szorongató csuklóját ragadta meg, míg a másikkal nyakára tapadt. A lendülettől az ágyra estek, a másik fel sem fogta és Lara már is kitekerte a kést a kezéből, amit egyből a másiknak a nyakához szorított. Ez egy kicsit lenyugtatta a nőt. - Hol van a lopott telefonom? - nem jutott eszébe, amivel ennél jobban leírhatta volna, hogy mi is az a tempad. Ha még azon nevezi, talán egy tampon márkának tévesztené a másik. 

A nő vicsorgott, majd megszólalt spanyolul, a szavakat szinte a másiknak az arcába köpte. Lara nem értette, mit mondott, ezért inkább úgy döntött, hogy inkább maga keresi meg a szobában, de ezt a prostituált nem hagyta olyan könnyen, újból rátámadt, mikor neki esett az éjjeliszekrénynek. Lara nyaka köré fonta karjait, majd rászorított. Egy kicsit hátra esett, de ez nem akadályozta meg abban, hogy minden fiókot egyenként megnézzen, de nem talált bennük semmit, csak drogot, tűket és papírokat, de egyik sem volt az ő tempadje. 

Majd az az ötlete támadt, hogy a nő biztos az ágy alatt tartja a fontos cuccokat, de azt már nehezebb volt elérni. A másik a haját tépte, ami nagyon is fájt és alig tudta leszedni magáról a nőt, de egy öklös az arcába egy pillanatra lelassította, de csak annyira, hogy Lara el tudott lépni az az ágytól. A másik visszaadta az öklöst, ami Lara orrát érte. 

Lara tudta, hogy nagy pácban van, mikor egy idegen férfi hangját hallotta meg az ajtóból, a pillanat töredéke alatt lökte a férfinek a nő testét, aki ezzel a cselekedettel nekiesett a férfinek, egyben a férfi nekiesett az ajtónak. Lara nem várta meg, hogy a kettő rátámadjon, egyből lebukott és az ágy alá kúszott, egy szerencséje volt, ami nem hagyta el, ugyanis a tempadet a padlóban vágott lyukban találta meg, melyet a padló felső része fedett le. A szerkezet ép volt, és még be is tudta kapcsolni, de mire beüthette volna a koordinátákat, egy kéz tapadt a lábára, majd húzta ki az ágy alól.

SUNFYRE | deadpool fanfictionWhere stories live. Discover now