Ezt sem így terveztem...

Kezdődnek a bajok

Nem is én lettem volna, ha nem fordulok háromszor vissza, mert valamit otthon hagytam, és nem kések el ezek miatt. Mindegy, szerintem a rendező és a producer elkönyveltek a késős gyerekként, ami még mindig jobb, mintha teljesen elfelejtettek volna. Beleegyeztem a szerepbe, és meg is kaptam a forgatókönyvet, amit átolvasgatva egyik kétségből a másikba estem. Csak én kapok ki Cupidó legmasszívabb bukásaként egy egész jó, könnyed, romantikus színdarabot, LMBTQIAP+ témával így első szerepnek, vagy van más rám hasonlító nyomi is a környéken? Nem volt mit tenni, átkozódva megfogadtam Sam (amúgy igazán jó) tanácsát, és felkerestem Colet.

A kulcsot előhalászva a zsebemből kinyitottam az ajtót. Tudtam, hogy a lány nem lesz otthon - mivel ő maga mondta, ezért is választottam ezt az időpontot -, ami nagy könnyebbségnek ígérkezett. Bármennyire is kedvelem Samet, neki kissé mást jelent a kínos definíciója, mint a normális embereknek. Márpedig ez az eset, amiben Cole segítsége kellett, bőségesen kimerítette a cikit minden szinonimájával együtt, és Sam érdekes hozzáállása a dolgokhoz sem biztos, hogy nem rontott volna a dolgokon. De segítségnek semmiképpen nem lehetne mondani.

– Helló! – kopogtam be Cole szobájának ajtaján. Amióta a lánnyal együtt laknak, mindketten kínosan ügyelnek az alapvető udvariassági szabályok betartására, mint mondjuk a kopogás, és szerintem a paranoiájuk teljesen megalapozott. Én is nyitottam már rá a testvéremre a fürdőszobában. Most viszont semmi választ nem kaptam. Megpróbálkoztam újra: néma csönd. Mivel Cole a jelek szerint otthon volt, kezdtem aggódni érte, így egy alapos leüvöltést kockáztatva benyitottam hozzá, ahol igencsak nagy meglepetés ért.

A fiú a kezére hajtott fejjel aludt az íróasztalánál, körülötte papírgalacsinok, teleírt füzetlapok, és tollak. Pár golyó és filc még a mostanra már az álla alá érő hajába is beleragadt. Szája oldalán vékony nyálcsík csorgott, és úgy hortyogott, mintha egy kismacska dorombolna. Szemlátomást nagy munkában volt, amikor elnyomta az álom. Nem akartam felébreszteni, de tudtam, hogyha délután alszik, hajnalig le sem lehet lőni, és mivel Sam este tízig dolgozott, biztosra vettem, hogy semmi kedve egy felpörgött Colehoz éjnek évadján, így nekiláttam felébreszteni. Óvatosan megböktem az előttem alvó fiú vállát. Ugyanúgy szunyált tovább.

– Na, haver, ébresztő! – ráztam meg a vállánál fogva. Ez végre hatott, mert a fiú álmosan motyogott valamit (ami erősen úgy hangzott, mintha épp a pokolba küldene el) és kinyitotta a szemét.
– Basszus, mit keresel te itt? – vándorolt arcomra homályos tekintete, majd az arcán tükröződő értetlenséget riadalom váltotta fel. – Mennyi az idő? – kapta el a karom, és az órámra nézve a homlokára csapott.
– Átaludtam az egész napot. Hát ez remek – dünnyögte magában, majd figyelme újra rám irányult.
– Szia, Jack – mosolyodott el fáradtan. A fejemet csóválva megfogtam az állát, és letöröltem az arcára száradt nyálát, meg lesepertem a hajában kallódó tárgyakat az asztalra.
– Ember, neked aludnod kéne egy normálisat. Meddig voltál fenn? Kettő? Három? – faggattam.
– Négyig, jó? Határidős feladat volt, tudtam, hogy ma este nem lesz időm, mert lett volna programom, de mivel azt is átaludtam, így a randim is ugrott. Mindegy, majd írok Davenek, hogy tanultam – legyintett, és amint felhozta a (már szétesőben lévő) kapcsolatát, ismét görcsbe ugrott a gyomrom, emlékeztetve magam, hogy miért is jöttem.

– Na, és neked milyen napod volt, Jae? – fordult felém. Cole az egyetlen, aki Jaenek hív, de fogalmam sincs, miért. Még Sam is maximum a Jackyig merészkedik, mert ugyebár elég rövid alapból a nevem. Viszont én meg cserébe Conak hívom őt, szóval kivttek vagyunk.
Mielőtt válaszoltam volna, végigmértem. Fekete, acélbetétes bakancsot viselt, szaggatott farmert, öv helyett lánccal és egy szürke kötött garbót, ami üde színfoltként ragyogott ki a feketeségből. Jól állt neki, bár Sam már évek óta nyaggatta, hogy vegyen fel valami kis színt is, nem mintha ő nem egy fekete pólóban tengette volna napjait.
– Haver. A szemem még mindig idefent van. – A másik hangja kizökkentett a némaságomból.