Ezt sem így terveztem...

Kissé túl jól játszuk a szerepet

– Tessék, ezeket hoztam el – dobtam az ölébe a vékony füzetet. Cole arcán a lapok forgatása közben meglehetősen vegyes érzelmek jelentek meg, amit nem csodáltam. Szerintem életünk egy furcsa (ha nem a legfurcsább) estéje volt kialakulóban, ami még az egyetemi gólyabálomat is simán lekörözhette (a sztoriról zárójelben annyi, hogy volt benne egy karton nem is annyira alkoholmentes sör, hat személy egy kocsira, és a metrói gyrosos. Ne is akarjátok tudni! Halálunkig kísérteni fognak azok az élmények). 

A haverom már nem is először olvasta át a szövegkönyveket, mire megállapodott az egyiknél.
– Én ezt javaslom – nyújtotta felém. Fejjel lefelé is el tudtam olvasni a rövid, de annál beszédesebb címet: Tom és Mike összejönnek. Mit is mondjak, találó elnevezés.
– Biztos vagy benne? Mármint abban, hogy segítesz nekem. Ezzel – mutattam a lapokra – én olyan simán tönkrevághatom a barátságunkat, hogy azon még az is meglepődve pislogna, aki életem eddigi összes hibáját örökíti meg egy bakivideóban – néztem rá komolyan. – Ha elindulunk a lejtőn, nincs megállás, és nem szeretném, ha félútom döbbennénk rá, hogy ez egy eléggé elcseszett ötlet volt, szóval tényleg, halálkomolyan benne vagy? – hadartam idegesen. Cole a vállamra tette a kezét.

– Haver. Az elmúlt tíz évben kihúztam melletted. Nem emiatt foglak megutálni. Különben is – veregetett hátba – te vagy számomra az a személy, akit, hogyha tízéves kiscsajok lennénk, a ,,legjobb barátomnak" neveznék. Hülye lennék, ha bármi miatt is úgy döntenék, többé nem kedvellek, és hidd el, rám sok mindent mondtak már, de hülyének még sosem neveztek – húzta ki magát higgadtan.
– Szóval igen. Száz százalékosan benne vagyok – biccentett határozottan.
– Tényleg? – pislogtam meghökkenten.
– Nem, Jack. Az elmúlt évtizedben csak tettettem, hogy a barátom vagy – forgatta meg a szemét. – Te jó ég, mióta vagy ilyen zakkant? – húzott fel a földről. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy mivel én nem voltam a hirtelen mozdulatra felkészülve (jól van, az agyam még mindig az előbbi beszélgetésünket próbálta feldolgozni), és a kényelmetlen padlónak hála Cole is még egy kissé bizonytalan lábakon állt. És mivel én a helyemen maradtam, így a másik fiú az ellenállásomnak köszönhetően sikeresen hátraesett a székébe, én pedig, némi fáziskéséssel mentem utána, így konkrétan ráestem. Remek kezdés, ugye? Olyan hozzám méltóan szerencsétlenül kínos.

A fiúval elég közelről néztünk egymással farkasszemet. Elég lassan reagáltam le, hogy az arcom alig öt centire van a másikétól, de amikor leesett, riadtan hőköltem hátra.
– Ó, bakker! Bocsi, haver! – toltam el magam a mellkasára támaszkodva, majd ismét realizálva, hogy mit is csinálok, inkább elkaptam a kezem, így sikeresen másodjára is ráestem a fiúra, aki érdesen felnevetett.
– Jót szórakozol a nyomoromon? – súgtam cinikusan a fülébe, mire éreztem, hogy kirázza a hideg.
– Szavakkal le sem lehet írni, hogy mennyire röhejes vagy – mormolta. Lehelete a nyakamat csiklandozta, amitől felállt a szőr a hátamon. – Segítsek? – kérdezte, mire igent intettem a fejemmel. Cole egyik kezével a vállamat megfogva, másikkal – ami kettőnk közé szorult a kétszeres esésem következményeként – a mellkasomat támasztva finoman meglökött, így valahogy ismét visszakerültem a jól megszokott, két-lábbal-a-földön helyzetembe, amiért rendkívül hálás voltam. A székben ülő fiúra nézve éreztem, hogy szinte lángba borult az arcom. Barátom sápadt arcán is mintha felfedeztem volna némi pírt, de akármit is láttam, az hamar eltűnt, és visszatért a  helyére a szokásos, mindenttudó félmosolya, így a sokk utóhatására fogtam a látottakat.

– Figyelj, még egy dolog, amit tisztáznunk kellene. – Komolyan meredt rám, hideg pillantásától kirázott a hideg. Sosem szerettem azt, ami ez a nézés után következett.
– Egy szót sem szólhatsz senkinek, de még Samnek sem arról, ami ma este fog történni, világos? Fel kell használnom ezt az egész esetet, hogy végre megszabaduljak a toxikus barátomtól, és nem szeretném, hogy addig, amíg el nem tűnik a színről, bárki is tudomást szerezzen erről. Nem akarom, hogy összefüggésbe hozhassa veled azt a nyilvánvalóan kiszínezett, bár valós alapokon nyugvó történetet, amit majd közlök vele. És tudom, hogy csak simán hazudhatnék is neki, de – vont vállat – így két legyet is ütünk egy csapásra. Szóval megígéred, hogy ez az egész kettőnk között marad, amíg el nem rendezem a dolgokat? – nézett mélyen a szemembe, és ezúttal nem kaptam el a fejem.
– Ígérem – bólintottam komolyan. Láttam, ahogy az izmai ellazultak.
– Köszönöm. Akkor viszont, csapjunk oda! – Szemébe visszaköltözött a szokásos nyugodtság, de egy olyan csillogás is társult hozzá, amiről nem tudtam eldönteni, hogy féljek-e tőle, vagy élvezni fogom-e az eseményeket. Mondtam már, hogy néha az agyamra ment?