Elátkozott Vérvonalak

Kötelékek a Halálon Túl

A levegő csendes volt, mégis vibrált a feszültségtől, ahogy Dorian és Naomi a szoba közepén álltak. A halvány fáklyák fénye lassan táncolt a falakon, az árnyékok pedig szinte életre keltek a térben. A padlón már kirajzolódtak a bonyolult szimbólumok, amelyek hamarosan Dorian egyik legnehezebb rituáléját vezetik majd. De a csend mögött ott rejtőzött valami sokkal mélyebb: a döntés súlya, amelyet Dorian eddig elkerült. Naomi komoran figyelte Doriant, aki egy pillanatra megállt, és az amulettet szorongatta a kezében, amelybe Elysia lelke zárva volt. Nem először látta Dorian kezében ezt a tárgyat, de most mégis valami megváltozott. A férfi arca komor volt, talán még feszült is, de az eltökéltség ott ült minden vonásán. A szoba csendje szinte fojtogató volt, csak a fáklyák halk pattogása töltötte be a teret. A rituálé eszközei már készen álltak, a szimbólumok halvány fénnyel ragyogtak a padlón, de Dorian még nem mozdult. A kezei között az amulett nyugodott, amelyben Elysia lelke pihent, és ahogy a hideg fémet érezte a bőre alatt, a gondolatai lassan visszatértek a múltra. Elysia arca felderengett előtte – az a határozott, mégis gyengéd tekintet, amellyel mindig tanította őt. Egykor ő volt a világának középpontja, az iránytű, aki vezette őt a sötétség és a mágia útvesztőiben. Most viszont... a mesterének visszahozása egy olyan lépés volt, amelyet nem biztos, hogy ő maga is akart volna. „Ez az egyetlen esélyünk" – gondolta Dorian, de a szívében még mindig ott kavargott a kétség. Ahogy a falnak dőlt, az ujjai görcsösen szorították az amulettet, mintha ez megnyugtathatná a kételyeit. Nem volt más választása. Lara elrablása, Cain fenyegetése, Pyro kiszámíthatatlansága – mind összekötötték a sorsukat egy egyetlen döntésben. De ez a döntés most nemcsak az ő életét határozta meg, hanem Elysia sorsát is. „Ha most nem teszem meg, akkor mind elveszünk" – próbálta magát meggyőzni, de Elysia emléke újra és újra felbukkant, figyelmeztetve őt a mestere akaratára. Elysia mindig erős volt, mindig tudta, mit kell tennie. Amikor meghalt, ő maga kérte, hogy ne próbálják visszahozni. „A halál is része az életnek" – mondta akkor, és Dorian nem vitatkozott vele. Tisztelte a kérését, és évekig hordozta magával a lelkét záró amulettet anélkül, hogy megpróbálta volna felhasználni. De most... a körülmények mások voltak. Nem volt idő tiszteletben tartani a halál iránti kívánságokat. „Ez most több annál" – gondolta. „Nem csak róla van szó. Mindannyiunk jövője a tét." Mégis, ahogy magyarázta magának, érezte, hogy valami nem stimmel. Mesterét mindig arra tanította, hogy ne hagyja, hogy az érzelmek vezessék a döntéseit. Most viszont nem tudta, hogy az a vágy, hogy visszahozza Elysiát, valóban a helyes döntés volt-e, vagy csak a kétségbeesés vezette. „Elysia... nem hagynálak cserben, de most szükségem van rád" – mondta magában, de a bűntudat még mindig ott lappangott a szíve mélyén. Felnézett a fáklyák pislákoló fényére, és érezte, hogy nincs visszaút. Ha most nem próbálja meg, akkor Lara meghal, és Cain győzelmet arat. Ezt nem engedhette meg. Bármennyire is tisztelte Elysiát, most szembe kellett szállnia a mesterének akaratával. „Muszáj megtennem. Muszáj visszahoznom őt, akár akarja, akár nem." Ahogy lassan megmozdult, az amulettet a tenyerében tartva, felkészült arra, hogy újra kapcsolatba lépjen Elysia lelkével. A rituálé még nem kezdődött el, de előbb meg kellett beszélnie vele. Talán... talán még sikerülne meggyőznie őt, hogy segítsen neki. Dorian behunyta a szemét, és mély lélegzetet vett. Az amulettből lassan érzékelni kezdte Elysia jelenlétét, mintha a lelke csak várta volna, hogy megszólítsák. De a csend, amely követte, rideg és távolságtartó volt.

– Elysia... – szólította halkan. – Beszélnünk kell. A válasz csak lassan érkezett, a hang Elysia lelkéből szinte tompa volt, mintha a halál csendje még mindig körülölelte volna.

– Dorian... miért? Miért próbálsz visszahozni? A szavak élesek voltak, és Dorian szíve kihagyott egy ütemet. Tudta, hogy ez lesz a reakció, de mégis fájt hallani. Nem akart szembeszállni a mesterével, de nem volt más választása.