I.Fejezet: Mielőtt

8 3 0
                                    

Sandra vagyok egy 16 éves lány. Sokan gondolják milyen vagány életem lehet, hiszen a gondok még csak most fognak jönni. Bár a kisgyermekkorom óta nem mindig volt az életem fenékig tejfel. Ugyanis édesanyám belehalt a szülésbe mikor nekem életet adott. Édesapám meg már akkor elhagyta anyát mikor megtudta, hogy várandós velem. Haláluk után egy szegény házaspár vett magához és nevelt fel, akiket a szüleimnek tekintek. Ők egy nagy birtokon dolgoztak anyukám cselédként apukám lovászként. Telt múlt az idő 7 éves lehettem amikor kipróbáltam egy új sportot a lovaglást. Hiszen tudjátok: Miért ne? A szüleimnek nem lett volna rá pénze, de ott ahol dolgoztak megengte az úr, hogy kipróbáljam, de apa kinevetett. E mellett rengeteg lovabló órát is kaptam. Pár hónap alatt olyan jól ment, hogy bemutatókra, versenyekre jártam. Az egyiknél sajnos tragikus kimenetele lett az egész versenynek. Valaki vagy véletlenül, vagy szándékosan megugrasztotta a lovat és  ledobott engem. Egy beton padkára estem, 2 évig voltam kómaba és sajnos deréktól lefelé lebénultam.
A két év kóma után, több műtét is várt rám, de sajnos mind sikertelen. Anyáék főnöke pedig a legjobb kórházakba szállíttatott át. Otthon kellett tanulnom, hogy a 8 elemim meglegyen. Rengeteg szenvedéssel, de meglett. A gimibe kénytelen voltam bejárni, matek és nyelv tagozatosként. A gazdag Penlaher család megunta, hogy nekik kellett pénzelni a műtéteimet, ezért kirúgta a szüleimet. Bár a fiúk próbált segíteni, hogy ne ez legyen a vége,de nem sikerült neki, és kishíján el is zavarták a háztól. Titkon nagyon szerelmes voltam Migelbe, de ezt ő nem tudta, hiszen biztos voltam nem akar majd egy ilyen lánnyal mutatkozni mint én. Migel egy nagyon magas jóképű fekete hajú srác és tőlem csak 2 évvel idősebb. Gyógytornász és fiziotarapeuta szakos éppen.
A szüleimnek új munka után kellett nézniük, egy másik birtokon találtak is. Nagyon furcsa hiszen anyáékat és engem is ismernek. Bár nem törődtem vele hiszen a közelben laktunk mindig is.

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Oct 05 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

A sötét valóság Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang