Sailer Merlow, Baranto legnagyobb szőlőbirtokának örököse, remegve húzta össze magát a Werdenre néző Kék-hegység egyik csúcsán. A többi katonával együtt csendben várta, hogy a parancsnok végre megindítsa a támadást. Aggódó pillantást vetett fogadott testvérére, aki olyan erővel szorította kardja markolatát, hogy ujjai egészen belefehéredtek. Fekete haját teljesen összekócolta, és liluló szájába fújta a szél.
- Gwint, jól vagy? - Megérintette a férfi vállát, hogy kizökkentse.
- Mi a fenét keresünk itt, Sailer? - Gwint mereven nézett a fenyvesbe vesző ösvényre.
- Mi az, hogy mit?
- Tudod, hogy értem.
Sailer sóhajtott.
- Még nem mehetek haza.
- Mert még nem próbáltad ki milyen szándékosan megölni valakit? - Gwint komolyságot erőltetett arcára, úgy fordult öccséhez. - Tudod milyen a halál. Miért keresed szándékosan?
A Merlow fiú akaratlanul is Gwint bal szemére nézett. A csúnya hegre, ami az orrnyergétől az arcáig futott. Ami miatt az egykor kéklő írisz színtelenné, a retina vakká vált.
- Parancsra.
- A bevonulás önkéntes volt.
- Komolyan most hozakodsz elő ezzel? - Sailer feszülten fújta el barna haját a szeméből.
- Reméltem, hogy megjön az eszed.
- Élni akartam egy kicsit másképp! Érted? - a férfi rezzenéstelen arcát fürkészte. - Dehogy érted.
- Nem. Tényleg nem értem. Mindened megvan odahaza.
- Apámat kivéve!
- Ne kend ezt az egészet apád halálára! Sosem jöttél ki vele. Inkább a felelősség elől szöksz! Nem igaz?
- Te voltál az, aki állandóan apád kalandos katona éveiről mesélt nekem! Ezerszer inkább élném azt az életet, amit lefestettél. Engem nem szőlőtaposásra, meg vesszővagdosásra teremtettek!
- Gratulálok! Kalandos úton vágják át mindjárt a torkodat!
Végszóra megjelent a két felderítőkatona az ösvényen. A parancsnokhoz siettek. Suttogva beszéltek, közben egyikük folyton az aljnövényzet közt guggoló századra pillantott.
- Ez nem jelenthet jót - suttogta Gwint. Nyakát nyújtogatva próbált a szájukról olvasni.
- Maradj mögöttem, vészmadár! - súgta Sailer. Gwint sértődötten fújt egyet.
- Uraim! - szólt a parancsnok fojtott hangon. - Eljött a mi időnk! Emlékezzenek rá, mit tanultak! Az életük függ tőle!
- Meg fogunk halni - nyögte egy katona Sailer mellett, mielőtt a parancs elhangzott:
- Támadás!
Nem volt lehetőség visszakozni. Az önkéntesekből verbuvált hadosztály előrenyomult a ritkás erdőrészen. Ellent tartva az erős szélnek, lassan haladtak. Sailer nem tudta maga mögé szorítani Gwintet, ezért próbálta inkább a bal oldalát fedezni, hogy ne lephessék meg a holttérből.
Az elől haladók belökték a romtemplom öreg kapuját. Vagy száz izzó kék szempár szegeződött rájuk. A csapat megtorpant.
- Ezek indigók! - kiáltott valaki.
- Pokolba! - Gwint megragadta Sailer karját. - Vissza!
- Az ellenség, az ellenség! Mindegy milyen! - kiáltott a parancsnok. - Előre!
YOU ARE READING
Átkozott halhatatlanok {Epikus Fantasy +18}
FantasyHalandók és halhatatlanok csatája, istenek játéka, szerelem, veszteség. Izgalmas és fordulatos történet, amely fokozatosan ereszkedik a sötétségbe. Négy fiatal útját követhetjük, akik tele vannak titkokkal, bizonytalansággal, ellentétekkel, mégis cs...