Átkozott halhatatlanok {Epikus Fantasy +18}

1. Ajándék

Sailer Merlow, Baranto legnagyobb szőlőbirtokának örököse, remegve húzta össze magát a Werdenre néző Kék-hegység egyik csúcsán. A többi katonával együtt csendben várta, hogy a parancsnok végre megindítsa a támadást. Aggódó pillantást vetett fogadott testvérére, aki olyan erővel szorította kardja markolatát, hogy ujjai egészen belefehéredtek. Fekete haját teljesen összekócolta, és liluló szájába fújta a szél.

- Gwint, jól vagy? - Megérintette a férfi vállát, hogy kizökkentse.

- Mi a fenét keresünk itt, Sailer? - Gwint mereven nézett a fenyvesbe vesző ösvényre.

- Mi az, hogy mit?

- Tudod, hogy értem.

Sailer sóhajtott.

- Még nem mehetek haza.

- Mert még nem próbáltad ki milyen szándékosan megölni valakit? - Gwint komolyságot erőltetett arcára, úgy fordult öccséhez. - Tudod milyen a halál. Miért keresed szándékosan?

A Merlow fiú akaratlanul is Gwint bal szemére nézett. A csúnya hegre, ami az orrnyergétől az arcáig futott. Ami miatt az egykor kéklő írisz színtelenné, a retina vakká vált.

- Parancsra.

- A bevonulás önkéntes volt.

- Komolyan most hozakodsz elő ezzel? - Sailer feszülten fújta el barna haját a szeméből.

- Reméltem, hogy megjön az eszed.

- Élni akartam egy kicsit másképp! Érted? - a férfi rezzenéstelen arcát fürkészte. - Dehogy érted.

- Nem. Tényleg nem értem. Mindened megvan odahaza.

- Apámat kivéve!

- Ne kend ezt az egészet apád halálára! Sosem jöttél ki vele. Inkább a felelősség elől szöksz! Nem igaz?

- Te voltál az, aki állandóan apád kalandos katona éveiről mesélt nekem! Ezerszer inkább élném azt az életet, amit lefestettél. Engem nem szőlőtaposásra, meg vesszővagdosásra teremtettek!

- Gratulálok! Kalandos úton vágják át mindjárt a torkodat!

Végszóra megjelent a két felderítőkatona az ösvényen. A parancsnokhoz siettek. Suttogva beszéltek, közben egyikük folyton az aljnövényzet közt guggoló századra pillantott.

- Ez nem jelenthet jót - suttogta Gwint. Nyakát nyújtogatva próbált a szájukról olvasni.

- Maradj mögöttem, vészmadár! - súgta Sailer. Gwint sértődötten fújt egyet.

- Uraim! - szólt a parancsnok fojtott hangon. - Eljött a mi időnk! Emlékezzenek rá, mit tanultak! Az életük függ tőle!

- Meg fogunk halni - nyögte egy katona Sailer mellett, mielőtt a parancs elhangzott:

- Támadás!

Nem volt lehetőség visszakozni. Az önkéntesekből verbuvált hadosztály előrenyomult a ritkás erdőrészen. Ellent tartva az erős szélnek, lassan haladtak. Sailer nem tudta maga mögé szorítani Gwintet, ezért próbálta inkább a bal oldalát fedezni, hogy ne lephessék meg a holttérből.

Az elől haladók belökték a romtemplom öreg kapuját. Vagy száz izzó kék szempár szegeződött rájuk. A csapat megtorpant.

- Ezek indigók! - kiáltott valaki.

- Pokolba! - Gwint megragadta Sailer karját. - Vissza!

- Az ellenség, az ellenség! Mindegy milyen! - kiáltott a parancsnok. - Előre!