A versenyben való részvételről

344 38 10
                                    


Kérek szépen mindenkit, töredelmesen, és igazán, hogy legyünk egymással jófejek az egész verseny alatt. Ha bajunk van a másikkal, írjunk rá, beszéljük meg, amit meg lehet. 

Kérlek titeket, hogy törekedjünk arra, hogy ne bántsuk a másikat. A műveknek, amiket bíráltok majd, lesznek hibáik, szépen csomagoljuk be őket, szépen tálaljuk őket, úgy, hogy ne legyünk bántóak. 

Ennek az awardnak is bizonyára vannak hibái, kérlek titeket, ha van bármi konstruktív észrevételetek, azzal nyugodtan keressetek meg, megbeszéljük. Nagyon elszomorító, amikor valakinek a háta mögött indítanak lejáratókampányt. 

Én szerettem volna, és még mindig szeretném, ha ez a verseny arról szólna, hogy egymást segítsük, egymást felemeljük és támogassuk íróként. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nehéz, a műveink sokszor nem kapnak elég megbecsülést, pedig rengeteg időt, energiát ölünk bele. De kérlek titeket, és kedves hangon kérlek titeket, hogy ne egymáson töltsük ki az ebből fakadó mérgünket, legyünk konstruktívak, mi, akik itt vagyunk. 

És köszönöm, hogy itt vagytok :) 

Award Magyar Wattpad Íróknak, Verseny! :) ✨✨✨Where stories live. Discover now