Dancing with the Devil - Tànc az ördöggel

Tél - part 2

Zeneajánló: Midnite String Quartet - Closer

Csendben tették meg az utat a táncparkettig, ami mindkettőjük meglepetésére majdnem tele volt. Közelebb álltak egymáshoz, mint ami illendő lett volna egy keringőhöz, de egyikük sem bánta. Hermione sosem volt még ennyire közel mesteréhez. Széles vállai voltak, de egyszerre vékony testalkatú, és megdöbbenve tapasztalta, hogy semmit kivetni valót nem talált abban, ahogy Perselus a derekát fogja.

Perselus Piton ideges volt, ami egy teljesen másfajta idegesség volt, mint amit eddig tapasztalt. A lány túl közel volt hozzá és barack illata volt - Piton imádta a barackot. Hermione keze olyan pici volt a sajátjában, mégis természetes érzést keltett, talán túlságosan is.

- Ne haragudj, Perselus.

- Miért is? - Hermione elgondolkodott. Miért is kér bocsánatot? Nem az ő hibája, hogy másokat nem tanított meg az anyja viselkedni.

- Ha őszinte akarok lenni, nem is igazán tudom. Talán megszokásból. Ron egy idióta egyébként és semmi köze hozzá, hogy szerelmes leszek-e vagy sem. Na meg hát Bimba professzor! Miért olyan meglepő, hogy együtt jöttünk? Különb vagy nagyon sok embertől ebben a teremben. Nem értem, miért kezel minket ennyire szűk látókörűen mindenki. - Hermione hirtelen elhallgatott, majd elkapta a pillantását Pitonról. Perselusnak ezzel egy időben a szíve kihagyott egy ütemet.

- Mindig is nagyon vigyáztam a magánéletemre. Soha nem hoztam magammal se egy barátot, se egy alkalmi randi partnert vagy akár egy kutyát sem ezekre az eseményekre. Soha nem parádéztam nők társaságában. Húsz évig kémkedni nem egyszerű feladat. Csak meglepődtek. Azt se felejtsd el, hogy 19 évvel idősebb vagyok, a mestered, tanítottalak az iskolában. Minden, ami ez idáig történt csak furcsává és kellemetlenné teszi az egészet. Ne érts félre, nagyon örülök annak, hogy barátok lettünk, de a külvilág számára ez csak...

- Furcsa. - Hermione felsóhajtott. - Egyik dolognak sem kellene számítania ezek közül. Csodálatos ember vagy, Perselus. Nagyon örülök, ahogyan ez a tanoncság eddig alakult. - A dal mindeközben véget is ért. - Nem mehetnénk haza? Ennyi elég is volt ebből az estéből.

Perselus csak bólintott. Személy szerint ő eddig sem akart volna maradni. Elbúcsúztak mindenkitől, majd a hoppanálási pont felé vették az irányt. Piton a karját nyújtotta, amit Hermione hálásan elfogadott. Egy pillanattal később már ott sem voltak.

Amikor hazaértek, Hermione elvesztette az egyensúlyát és Perselusnak esett. Piton, az örök úriember két kézzel ragadta meg a lány derekát - csak azért, hogy ne essen nagyot, Nem azért, mert varázslatos volt a karjai közt tartani, amíg táncoltak vagy mert már hiányzott a lány testének a melege és barack illata.

Hermione mélyen mestere szemébe nézett. Valami megváltozott benne. Minden kétséget kizáróan meglátta a férfit - az erős, de mégis gyengéd, varázslatos és szexi férfit. Óvatosan a férfi mellkasához nyomta magát, a szemei az arcán vándoroltak. Igaz, az orra görbe, de az arccsontja és az állkapcsa erős. A szemei sötétek voltak és mélyen el lehetett bennük veszni. De az ajkai...meg akarta csókolni. Tudni szerette volna, milyen érzés a sajátján tudni őket.

Perselus Piton nem tudta, hogy mit csináljon. Hermione a karjaiban volt. Annyira erős volt a barack illata, hogy nem igazán tudta türtőztetni magát, óvatosan megszorította a derekát. Állítsd le magad, te bolond, dorgálta meg saját magát. Az inger, hogy megcsókolja, erős volt, azon kapta magát, hogy Hermione felé hajol.

Hirtelen a távolban egy kutya keserves vonyításba kezdett, a pillanat elszállt. Mindketten arrébb ugrottak a másiktól.

- Köszönöm...