Dancing with the Devil - Tànc az ördöggel

Ősz

Hermione Granger mindig is szerette a kihívásokat. Gyerekkorától kezdve jellemző volt rá, hogy kitartó, kemény munkával érte el a céljait. Legyen szó az iskolában elé gördülő akadályokról, egy bizonyos nevét meg nem nevező sötétebbnél is sötétebb mágus legyőzéséről vagy akár a gyógyítói képesítés megszerzése. Az utóbbit azonban nem osztogatják ingyen. Egy ember áll egyedül Hermione Granger útjában: Perselus Piton.

Perselus Piton mindig is szerette a kihívásokat. Gyerekkorától kezdve kitartó, kemény munkával, valamint egy kis rafináltsággal érte el a céljait. A második nagy varázs háború óta azonban a céljai kissé átalakultak. Szerette volna az ajándékba kapott, újrakezdett életét csendben és békében eltölteni. A háborúban betöltött szerepe ellenére, vagy éppen annak elismeréseként egy virágzó, magán bájital praxist vezetett az otthona kényelmében. A csend és béke útjában azonban egy ember állt: Hermione Granger.

***

Álmos kisvárosra köszöntött a kora reggeli nap szeptember elején. A városka lakói között mindenfelé szerzet megtalálható – legyen akár mugli, akár varázsló. Hermione serényen forgolódott mestere konyhájában, hogy elkészítse a reggelijét. Pontosan reggel hét órára. A kávét és az aznap reggeli újságot pontosan hat óra negyvenöt perckor szolgálta fel az addigra az étkezőben helyet foglaló Perselus Pitonnak. A sürgés forgás közepette Hermionènak alig jutott ideje a válogatott szitokszavaknak, aminek céltáblája a bájitalmester.

Amint az óra elütötte a hetet, Perselus Piton kiitta a kávéja utolsó cseppjét, majd az újságot félbehajtva várta, hogy tálalják a reggelijét. A konyhába vezető ajtó mögül hangos csörömpölés hallatszott, azt követően egy fájdalmas mordulás. Hermione puffogva vágtatott be az étkezőbe, a kezében lévő tányér gőzölgött.

- Itt a tojása, a bacon, a nyamvadt vajas pirítósa meg a pontosan öt milliméter vastag szeletekre vágott nyamvadt paradicsom karikái! Jó étvágyat! – azzal sarkon fordult, és egy elsuttogott "hogy akadna a torkodon" után úgy távozott, ahogy érkezett. Hangosan.

Piton szomorúan szemlélte meg tányérja tartalmát. A sárga, gumi szerű, de mégis takony állagú tojás, a szenes pirítós és bacon valóban láttak már jobb napokat, viszont a paradicsom tökéletes vastagságúra volt szeletelve. Hangosan sóhajtva masszírozta a halántékát, miközben gondolkodott. Az első két napban azt hitte, Hermione direkt készít ehetetlen ételeket, azonban közel két hét elteltével élt a gyanúperrel, hogy a kisasszony teljesen alkalmatlan a konyhában. Kifejezetten emlékszik a pillanatra, amikor az elbeszélgetés során megkérdezte a lánytól, hogy tud-e főzni, aki kissé felháborodva, de határozottan igennel felelt.

Hermione fennhangon szitkozódva tüntette el a legújabb borzalmas reggeli készítés nyomait. Tudta, hogy nem lesz leányálom az elkövetkező egy év. Tudta, hogy keményen kell majd dolgoznia azon, hogy megfeleljen Piton mester elvárásainak – amennyiben bájitalokról van szó. Mindig is vonzotta ez a tudományterület, a háború viszont rádöbbentette arra, hogy van érzéke és affinitása a gyógyításhoz. Az elmúlt két hétben nem csinált mást, csak olvasott, jegyzetelt. Piton kijelentette, hogy az első hónap az ismétlésről fog szólni. Mestere szerint nem engedhet akármilyen jöttmentet a drága laborjába. Az idő letelte után Hermionénak osztályozó vizsgát kell tennie. A lány szerint egyszerűen nevetséges, amit Piton művel. Nem elég, hogy megalázó módon a bejárónőjének tekinti, azonban ahogy megkérdőjelezi a tudását az egyszerűen bicskanyitogató.

- Miss Granger. – dörmögte Piton. – Ha volna kedves rám szánni öt percet, nagyra értékelném. Beszélnünk kell.

Hermione erősen a konyhapulthoz csapta a rongyot, amivel törölgetett.