Az elveszett pillanat

2. fejezet

Sebastian

Imádok élni.
Ma éjjel nem volt kedvem aludni és pontosan ezért elmentem és bevásároltam Rookienak, a hercegnőmnek (golden retriever).
Haza fele beültem az útszéli kis kávézóba, ahol undorító a kávé, de anyukám kedvenc helye volt és ezért nagyon sok nosztalgikus emlék köt ide.
Anyukám 7 évvel ezelött rákban halt meg. Apám alkoholista és kemény 3 hete nem láttam és nem is hallottam róla semmit.

Már majdnem 7 óra, lassan el kell indulnom a suliba, mert reggel még korrepetálok pár elsőst.
A kávémat nyilván nem ittam meg, kifizettem és már mentem is.
2 éve ingyen korrepetálok elsősöket, mert így lehet, hogy kapok ajánlót a Columbiára, amióta az eszemet tudom ez az álmom.

Azt hallottam, hogy lesz egy új osztálytársam aki a kigyulladt koliból jön. Szinte sosem jön hozzánk senki úgyhogy ez ritka pillanat, és nagyon szépen fejbe találtam egy francia szótárral. A csaj magas, szőke kékszemű, pontosan az én női megfelelőm. ELÉG DÖGÖS már nem azért.
Most tutira utál.
Nem vagyok egy csajozós típus, 17 év alatt volt összesen 2 és azok sem tartottak 3 hónapnál tovább, egyik sem volt loyális és pontosan ezért nem akarok többet. Ráérek még bőven, nagy családok szeretnék, legalább 3 gyerekkel. Olyan nővel aki nem fog csak úgy otthagyni, de lehet, hogy nem is akarok családot.

-Hé Sebb, mit bámulsz annyira?- véletlen elfelejtettem, hogy már egy jó ideje Sofiet nezem.
-Mivan? Ja, semmit.- ez nagyon kiszámítható volt.
- Ne szégyelld haver, nekünk is bejön, szerintem haza viszem, és kipróbálom.
- Mit beszélsz?
- Lehet, hogy még ma...- nem tudta befejezni a mondatot mert az öklöm találkozott a piszkos fantáziadús, fuck boy képével.
Nekem ennyi bőven elég volt mára, az igazgatóiban könyörögnöm kellett és még ráadásul nem is volt mit magyaráznom. Soha életemben nem vesztettem el még a fejem.