Egy könnycsepp az arcomon lassan legördül,
A szívem mélyén csendben valami eltörik,
Mintha minden szó, mi kettőnk közt volt,
Most szélbe szállna, hogy nyom nélkül eltűnjék.
Együtt építettünk álmokat, falakat,
De most mind romokká lesz, ahogy elhagylak.
Kezed már nem simul tenyerembe,
Ölelésed távol van, idegen lett.
Száz emlék ég bennem, mint halványuló fény,
Az ígéretek, nevetések, mind most semmiség.
Tudom, hogy mennem kell, hagyni, hogy elmúljon,
Mert már nem találom magunkat, nem látom jövőnk nyomát.
Szívemben fájó űr és csend maradt,
Egy utolsó sóhaj, elnémult szózat,
S ha még néha álmodok rólad,
Csak a múltba lépek vissza, hol veled voltam boldogabb.
~2022.02.12
