Játszott velem, ahogy a szél a fákkal,
Suhant felém, majd távolabb szállt,
Szavai halkan édesen szóltak,
De mögöttük üresség ásított már.
Mosolya fényes volt, mint a nap,
De szíve titkos, elérhetetlen vad,
Kezét nyújtotta, majd visszahúzta,
Egy pillanatra közel, majd újra távol.
Hitegetett, álmot szőtt,
Szívem mélyén vágyakat ölt,
De minden szó csupán játék volt,
Törékeny láng, mi hamuvá vált.
Most itt állok, üres szívvel,
Egy álmot siratok csendben,
De tanultam tőle, erőt is adott:
Nem hajlok többé a hazug szavaknak.
~2024.11.07
