Kisfiú - SanHwa ff.

33

San szeme bevonzott pár aggódó tekintetet, de nagyjából megúszta bármilyen kényelmetlen kérdés nélkül. Decemberre már teljesen jól volt, szóval nagy nehezen, de elengedtem, hogy a karácsonyt a barátaival töltse. Az újévet úgyis nekem ígérte, meg a szüleimnek. Azt mondta, vagy hét éves korában volt az utolsó, hogy a családja megünnepelte volna vele, szóval örül, hogy végre részt vehet egy ilyenben, immár sokkal érettebb fejjel. Nem ígértem neki, hogy olyan varázslatos lesz, hiszen a szüleimen kívül ott lesz még pár nagyszülő, féltestvérek, a bátyám meg neki a családja, unokák... Nos igen. Annyi a szerencse, hogy nem vagyunk egy akkora család, ráadásul elég elfogadóak. De mégis csak kicsit kellemetlen lesz így bemutatni Sant... Nagyon nehéz lesz elmagyaráznom, főleg a nagyszüleimnek, de nem baj. San aranyos. Úgyis örülni fognak neki.

Azonban terveztem még valami mást is a családi összejövetel előtt...

Yeosangnak sikerült mégegyszer visszavezetnie a múltját, de annyi sok dolgot nem mondott nekem. Inkább Sannak volt az érdekes. Többet megtudott a régi énjéről, és hogy milyen gondolatai, kapcsolatai voltak. Azt mondta, a szülei nagyon szerették, attól függetlenül, hogy elég távolságtartóak voltak. Inkább tettekkel mutatták ki, hogy szeretik a fiaikat, de azt is elég nehezen.

Gondoltam letesztelhetnénk, hogy még mindig szeretik-e.

Amikor Sannal közöltem a tervem, eléggé lefehéredett. Valószínűleg idáig bele se gondolt, hogy a régi szülei még mindig élnek, de végül a kíváncsisága miatt belement. Elvégre, Hongjoongként elég mély és spirituális volt. Akkor is, ha csak a tébolyodottság hozta ki belőle, mindig érdekelt volt ilyen téren. Sant most talán annyira nem kapja el, de el tud benne merülni, ha épp olyan a kedve.

Pár nap és eljön január első napja. Már megyünk Anyang felé. A szerzett információk alapján elköltöztek, de ugyan ebben a városban maradtak. Mindenképpen újév előtt szerettem volna ezt elintézni, hogy így talán - ha Hongjoong családja is vevő rá - meg tudják beszélni a dolgokat, és végleg elbúcsúzhatnak a fiuktól.

- Jó ötlet ez? - kérdezte San bizonytalanul, mikor befordultam az utcába, ahol elméletileg most laknak. - Mi van, ha már régen elfelejtették a dolgot? És most felbolygatjuk?

- Szerettek téged. És lényegében... baleset volt az egész. Ők jót akartak neked - húztam egy lágy mosolyt, és közben leparkoltam a ház elé. Kertes ház. Szép, karbantartott. - Egész biztosan el akartak volna búcsúzni tőled, ha nem olyan hirtelen történik az egész.

- Hát nem tudom... - pillantott a házra. - Lehet mérgesek lesznek...

- San, ha nem akarod, nem kell.

- De már eljöttünk - sóhajtott. - Jó... Megpróbálhatjuk... De ha rossz a cím, haza megyünk. Nem keressük őket. Oké?

- Oké - egyeztem bele, majd kiszálltunk az autóból. San nagyon ideges lett, és inkább a hátam mögött jött miközben a karomba kapaszkodott. Én sem vagyok túl nyugodt, de hátha...

Az ajtó elé érve vettem egy nagy levegőt, majd becsengettem. Pár másodperc eltelt, majd egy idősödő asszony nyitott ajtót. A szemei fáradtak voltak, de meglepően jól tartja magát ahhoz képest, hogy anyám kortársa.

- Jó napot - hajoltam meg máris, Sannal együtt, amit ő halványan viszonzott.

- Miben segíthetek..? - kérdezte kissé furcsálló szemekkel.

- Bocsánat, hogy zavarjuk, de... Um... Esetleg... emlékszik még rám? - kérdeztem óvatosan, tartva attól, hogy ki fog akadni, ha rájön ki vagyok. Pár másodpercig méregetett, majd lassan, ahogy elérte a felismerés, a tekintete is úgy lágyult el teljesen. Egy halvány, megértő mosolyt húztam a szótlanságára. - Remélem nem okoz gondot, hogy eljöttem...