Dorcas Meadowes tragédiája

I./1. fejezet

1960. augusztus

Tarot kártyák sokasága terítette be a Meadowes család teljes ebédlőasztalát. Az augusztus végi lemenő nap sugarai már az ősz érzését hordozták magukban, de ezzel a helyiségben lévők közül senki nem foglalkozott. Egy idősebb, de még mindig szép arcú, bronz bőrű nő az asztalra támaszkodott és merengve tanulmányozta a kipakolt kártyákat. Akár egy hippogriff, olyan egyenes háttal állt, csupán sötét szeme járt ide-oda az asztal két vége között.

Senki nem zavarta meg a művelet végrehajtásában, bár a többieknek fogalma sem volt arról, hogy mégis mi történik pontosan, vagy minek kellene történnie.

- A névválasztásnak hatalmas jelentősége van - mondta végül a nő, kissé rekedt hangon, tekintve, hogy már egy órája meg sem szólalt. - Befolyásolja a születendő gyermek jövőjét, a kapcsolatát a mágiával, az identitását, az élethez való... - kezdett volna egyre jobban belelendülni, ha nem szakítja félbe hangos horkolás.

A hang gazdája az egyik fotelban alvó férfi volt. A nő fürgén ellépett az asztaltól, kikapta a férfi ölében heverő Reggeli Prófétát, összecsavarta az újságot és nagy lendülettel csapkodni kezdte vele a férjét.

- Nem. Hiszem. El. Hogy. Még. Az. Unokád. Születését. Is. Képes. Lennél. Átaludni! - nyomatékul minden egyes szó után nagyot lendített az újsággal.

A férfi nyomban felkelt, olvasószemüvege lerepült a fejéről, védelmezőn maga elé kapta a kezét és próbálta kimenteni magát szorult helyzetéből.

- Csak behunytam a szemem! Tudom, hol tartottunk, a kártyák...-sandított az ebédlőasztal irányába-Meg a...kártyák, hát tudod na...De, Nia, drágám...

Az asszony ledobta a földre az újságot, megigazgatta a haját, majd hátrébb lépett.

- Mint mondtam...-folytatta volna, ha nem szakítják ismét félbe.

- Jó, jó, a név fontos - mondta egy fiatal, sötét hajú nő. - A mi kultúránkban úgy tartják...- az ég felé emelte a kezét, Niát imitálva - az eljövendő napok kísértetiesen...

- Te mit csinálsz, Sophia? - kérdezte a belépő Kiara, akinek a hasa már akkora volt, akár egy görögdinnye.

Nia megelégelte, hogy nem tudja befejezni a rendkívül fontos jóslását, de nem egy feladós típus, így újra megpróbálkozott.

- Ami a gyermek nevét illeti...

- Ohh, az már megvan - legyintett Kiara, majd a kanapéhoz sétált - Jó ez a barack! - mondta a kezében lévő gyümölcsre utalva, amit jóízűen majszolt, és amelynek szemmel láthatólag nagyobb figyelmet szentelt, mint az anyjának.

- Megvan a név? - kérdezte zavarodottan Nia.

- Ühüm. Már rég.

- És mikor szándékoztad megmondani nekünk?!

- Nyugalom, anya - szólt rá a nőre. - Előbb vagy utóbb, bár úgy fest, hogy utóbb lett belőle.

- Jóval utóbb lett belőle, ha két nap múlva szülsz! - fújtatott mérgesen a jövendőbeli nagymama és a kártyáihoz sétált, de nem abból a célból, hogy elengedi a témát. - Remélem, olyan nevet választottatok, ami kellőképpen...

Ekkor a bejárati ajtó kinyílt és három férfi csörtetett be egyszerre a házba. Az egyikük magas, barna hajú, sötét szemével mosolyogva Kiarához sétált, gyengéden megsimogatta a nő hasát és megpuszilta a feleségét.

- Hogy vagy? - kérdezte.

- Jól. Kifejezetten jól.

Sophia a legidősebb férfihez libbent és a nyakába vetette magát.