𝕊𝕖𝕞𝕞𝕚𝕤𝕖́𝕘 |𝐍𝐚𝐦𝐉𝐢𝐧 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

67.

- Én csokisat kérek! - lelkendezik Eunu.

- Én unikornisosat! - választ egyből Jiu is.

- Biztos? Nagyon sok más íz van. Karamell, pisztácia, puncs, sajttorta... - kezdi sorolni Jin.

- Igen, biztos! Unikornisat kérek! - erősködik Jiu.

- Én pedig csokisaaat! Az a kedvencem - vigyorog Eunu.

- Jó, hát.. akkor egy csokis lesz, egy unikornisos és... - fordul felém Jin kérdőn.

- Karamellás - felelem az árusnak.

- Ennyi lesz? - mosolyog vissza az eladó, miközben már teszi is a csokis gombócot a tölcsérbe.

- Igen, ennyi lesz - mondja Jin, mire megrökönyödve fogok felkarára.

- Mi? Ne már! Ünnepelünk! Kérj te is! Tudod, hogy én állom! - kérlelem.

- Még hideg van, a kicsiknek se kellene. Meg amúgy sem olyan fontos nekem egy külön gombóccal. Jiu mindig hagy.

- Nem is szereted az unikornisosat. Neked az túl édes. Kérlek ne rontsd el a hangulatot - erősködöm tovább.

- Ahj... - sóhajt nagyot Jin. - Rendben, akkor még egy... kávésat szeretnénk kérni.

- Máris uram - mossa ki a szedőt a hölgy és felém pillant, én pedig bólintok.

- Nézd milyen aranyos kutya! - mutatok az út túloldalára, mire mindannyian oda kapják a tekintetüket.

- De aranyooos! - ért egyet Jiu.

- Rapmon-nál nem aranyosabb! - köti ki Eunu, miközben a csokis fagyival teljesen összekeni az arcát.

- Szerintem sem - értek egyet a kisfiúval. - Erről jut eszembe - folytatom, még mindig hátat fordítva a fagylalt árusnak. - Jin, ma délután Yoongs elvinné a kicsiket megsétáltatni Rapmont - mondom a tervet, mire Jin felhúzza egyik szemöldökét.

- Yoongi? Önszántából? Az ikreket? Péntek délután? - teszi fel kérdéseit gyanakvóan.

- Ahaaa, miért ne? - bólintok mosolyt erőltetve arcomra.

- Péntek délután? Amikor alig várja hogy haza menjen és aludjon? Önszántából? Nem inkább te kérted meg rá?

- Nem tudom miről beszélsz - vonom meg a vállam és vissza pillantok a fagylalt árus felé.- Oh, nézd, mehetünk - veszem át a fagyiját és kifizetem az összeget. - Nagyon szépen köszöntjük. Jiu, Eunu - fordulok a kicsikhez - fussatok előre a kocsihoz.

- Furán viselkedsz - állapítja meg Jin és beleharap a fagyijába, majd feljajjdul. Undorodva és csodálkozva néz a gombócra, majd kezével kotorászni kezd benne, egészen addig amíg egy arany láncot ki nem húz belőle. - Ez meg...? - emeli fel elkerekedett szemekkel.

- Miért harapva eszed a fagyit?? - értetlenkedem és az arcát kezeim közé véve vizslatom a száját. - Nagyon fáj? - kérdem aggódva.

- Ez mégis mi a fene? - próbálja megérteni Jin a helyzetet.

- Én... öhm.. nem éppen így terveztem - vakarom meg a tarkómat kínosan nevetve. - Már nagyon sok idő eltelt és nem tudom mennyire emlékszel, de azt ígérted, hogy ha felvesznek, akkor újra feltehetem a kérdést, de nem akartam csak úgy, gondoltam megadom a módját... - hadarom.

- Azzal, hogy kitöröd a fogam? - nevet fel Jin.

- Nem! Nem tudtam hogy harapod! - húzom el a számat. - Nyalnod kellett volna...

- Ezt hamarabb is mondhattad volna! - nevet.

- Miért harapod egyáltalán??

- Mindig is haraptam! Hogy nem tudod!? - kérdésére elgondolkodom. Eddig igazából csak kétszer fagyizott velem.

- Először egy kislánynak adtad a fagyidat, és bele se nyaltál, majd... amikor nem vettek fel, otthon dobozos jégkrémet ettünk kanállal - idézem fel. - De mindegy is. Khm - kaparom meg torkom, majd nagy levegőt véve belekezdek. - Kim SeokJin, megtisztelnél azzal, hogy...

- Nem megkérni akarod a kezem - rázza a fejét mosolyogva Jin, és amiért félbe szakított, szúrós pillantással jutalmazom. Annyiszor végig vettem fejben ezt az egészet...

- Leszel a pasim? - kérdem végül.

- Nem - vágja rá, mire elkomorodik az arcom. Nem?