Száll már rám a málhás áldás
Nem tudni honnan: -vár váratlan hívás-
Ég a lakás, vele a ház
A vér ide köt, szívem téglahasáb
Roskadozva előttem ballag a táj
Kőbánya alsón semmi sem nyugszik
Buszokon a vita: köddé foszlik
Örök nyitott bár, Kerekedő bál
Be- be csukott ajtónál
Szomszéd lehúz pár korsócskát
Muzsikáló sín felett roskadozó híd
Korosodó lét- De mindent anya tilt
Garázda bestiás a kékkel suhanás
Felment a vendég
Tán lesz-e maradás?
Dreher után Richter, Unót mond a Globus
Vízmű, Óhegy – Intek -
Ez a kör az utolsó
Embert eszkábált belőle ez az elnyúlt emelkedő
Szürreális érzés. Hol a következő összetevő?
Ez nem Kőbánya Felső
Ez csak Kőbánya Alsó
Látni nem lát, ő szemfedőt hord
Mankóval jár mégis sokat kiabál
Zsebében a heve, fenegyereknek titulált
Itt rekedt-száz emlék, egyre több a fókusz
A szőnyeget már feltekerték
A gondok anyámat eltemették
Apám? Mint mindig: csak legyint-legyint- rám
Esti műszak után? Bónusszal zárja napját!
Nem hiszem viszem sokra
Nem is lesz belőlem paladin
De nyomot hagyok hová csak lépek
Kőbánya aszfalt ráncain
Megmarad ez a fintorgó díszlet
Derű az utcák álfalain
Kőbánya Alsón egyszer majd megáll az idő
Lábunk alatt kopogó márvány lépcsők
A peronra száll egy fekete kosztümös madár
Lehunyja szemét, vonakodva dalol tovább
Lomhán kihuny ez a karcsú gyufaszál
Elnémul tüstént a népes utcabál
Mikor búcsút intesz egy hű barátnak
Egyre hűsebb már a világ:
Megtartja búját magának
