Halálos vonzalom [Binchan]

3. fejezet: Küldetés és fájdalom

-Changbin szemszöge-

A társaimmal ülünk a kocsiban, és a csend szinte fojtogató. Én az ablakon bámulok kifelé, hogy ne kelljen rájuk néznem, és főleg ne kelljen velük beszélgetnem. Most éppen ahhoz a birtokhoz tartunk, ahol nekem meg kellene ölnöm Chan ellenségét. De valahol mélyen rettegek. Hogy mitől?
Attól, hogy elszúrom, és ezzel csalódást okozok neki. Channek. Mióta az a csók megtörtént két nappal ezelőtt, nem beszéltünk. Talán tényleg megbánta? Pedig azt mondta, nem. Akkor miért kerüli a szemkontaktust? Miért nem szól hozzám?

- Changbin! - Jisung hangja törte meg a gondolataimat, élesen, akár egy kés. - Gyere már, megjöttünk! - mordult rám, majd morcos mókusként elviharzott a többiek után. Sóhajtva szálltam ki a kocsiból. Felvettem a fegyvereimet, és elindultam utánuk. A hátsó kerítést már szétbontották a nagyobb emberek, így akadály nélkül be tudtunk jutni.

- Figyelem! Mindenki tudja a dolgát! - harsogta Jisung, mint valami tiszti parancsnok. - Chan azért küldött minket, hogy kiiktassuk ennek a nőnek az embereit. Changbin, te tudod a feladatodat, ugye?

- Tudom. - morogtam, és vártam, hogy a többiek elintézzék az utamban álló zavaró tényezőket. Amikor minden tiszta volt, beléptem a hatalmas házba.

- Ha bent vagy, menj balra! - hallottam Felix hangját a fülesemben. Ő a kocsiban maradt, hogy a számítógép segítségével irányítson engem. A térképet nézte, és pontosan tudta, hol vagyok. - Most egyenesen, aztán rögtön jobbra.-tettem, amit mondott, minden idegszálammal arra koncentrálva, hogy csendes maradjak.

- Most menj egyenesen, amíg el nem érsz egy nagy ajtóhoz. - Felix hangja határozott volt, szinte éreztem a nyomást, amit a helyzet rám pakolt.

- Azt hiszem, megvan. - válaszoltam halkan. A kezem a kilincsre tettem, lassan benyitottam. Egy pillanatra megálltam, fegyverem készenlétben, és végigpásztáztam a szobát. Ez egy hálószoba volt, tágas és túlzottan elegáns. Az ajtót becsuktam magam mögött, és akkor éreztem meg az oldalamnál a pisztoly hideg csövét.

- Üdv, Seo Changbin. - A középkorú nő hangja nyugodt és magabiztos volt. Ő volt az, akit kerestem.

- Honnan tudja a nevem? - kérdeztem halkan, nem mozdulva. Tudtam, hogy egy rossz mozdulat, és meghúzza a ravaszt.

- Ugyan, Changbin. Te vagy a leghíresebb bérgyilkos, rólad beszél mindenki.- mondta gúnyosan. - Csak nem Minho küldött ide, hogy engem is kiiktasson, mint mindenki mást? - kuncogott, és éreztem, ahogy az idegeim feszülni kezdenek.

- Semmi köze hozzá. - sziszegtem a fogaim között.

- Azért az életemhez mégis csak van közöm, nem igaz? - nevetett, mintha valami vicceset mondott volna. - Bár van egy sejtésem. Minho már halott, igaz? Az új főnököd pedig Bang Chan. Nos, így már értem, miért akart megszabadulni tőlem.-a pisztoly még erősebben nyomódott az oldalamhoz. Az agyam vadul kattogott. Ezt a nőt ma megölöm. Kegyetlenül. Addig innen el nem megyek, amíg ki nem végzem, ahogy Chan kérte. Most már értem, miért utálja őt. A kezem lassan, alig észrevehetően a combomra csúszott, ahol egy kés volt elrejtve.

- Mi van, Changbin? Félsz? - kérdezte kaján mosollyal a hangjában. - Úgy hallottam, te vagy az egyik legjobb. De szerintem túlértékeltek.

- Meglátjuk. - vágtam vissza hidegen. Egyetlen gyors mozdulattal megpördültem, és a késem a bordái közé szúrtam. A pisztolya eldördült, de célt tévesztett, a golyó a falba fúródott. A nő szeme kitágult a fájdalomtól és döbbenettől, ahogy elcsúszott a fegyver a kezéből.

- Ez az én játékterem, hölgyem. - súgtam a fülébe, miközben a földre rogyott. Az élettelen teste elterült előttem. Felix hangja törte meg a csendet a fülemben: