Halálos vonzalom [Binchan]

4. fejezet: Akkor most....szeretsz?

-Chan szemszöge-

Miután visszatértem az elsősegély-dobozzal, Changbin az edzőterem egyik hosszú padján ült, a padlót bámulta. A véres keze még mindig remegett, de már nem nyúlt semmihez. Meglepett, hogy ott maradt. Őszintén szólva, azt hittem, elszalad. Vagy legalábbis elkerül, hogy többé ne kelljen velem szembenéznie. A percekkel ezelőtti csók még mindig égett az ajkaimon. A gondolataim kavargó örvényként pörögtek körülötte. Ez a férfi... Seo Changbin... egyszerűen megbolondít.

- Hagyd, hogy megnézzem a kezed. - mondtam halkan, miközben leültem mellé. Az elsősegély-dobozt az ölembe helyeztem, és óvatosan a sérült kezéért nyúltam. Changbin nem nézett rám, de nem is ellenkezett. Csak hagyta, hogy megfogjam a kezét, mintha minden erejét felemésztette volna az, ami az előbb történt. A vért lassan letöröltem a tenyeréről, miközben próbáltam elterelni a saját figyelmemet az egyre szorosabbá váló csendről közöttünk. Az ujjaim precízen és gyorsan dolgoztak, mégis minden érintésemben ott volt valami finomság.

- Miért csináltad ezt? - kérdeztem végül, de a hangomban nem volt harag. Inkább csak... aggodalom.
Changbin felemelte a fejét, és rám nézett. A szemeiben most már nem csak dühöt láttam. Valami sokkal mélyebb, sokkal fájdalmasabb volt ott.

- Mert elegem van, Chan. Elegem van ebből az egészből. Belőled, magamból... abból, hogy nem tudom, mit akarsz tőlem. - a hangja remegett, mintha minden szóval egy darabot szaggatott volna ki magából. Egy pillanatra megálltam a mozdulattal. A szavai élesen vágtak, de mélyen tudtam, hogy igaza van. Ez az egész helyzet kettőnk között túlságosan bonyolult volt. Túlságosan fájdalmas.

- Én sem tudom mindig, mit akarok, Changbin. - mondtam halkan. - De azt tudom, hogy nem akarom, hogy bántsd magad. Hogy tönkretedd magad miattam.

- Miért nem mondod ki? - szakította félbe élesen, a tekintete most már szinte lángolt. - Miért nem mondod ki, hogy nem jelentek semmit neked? Hogy csak egy eszköz vagyok neked, Chan? Akkor miért... miért csókoltál meg?! Kétszer!-lassan letettem az ápolóeszközöket, és felé fordultam. A szívem zakatolt, de nem engedhettem, hogy ez most irányítson.

- Changbin... te nem vagy eszköz. Soha nem voltál az. És ha azt hiszed, hogy az, amit érzek irántad, nem valódi, akkor fogalmad sincs rólam.- szavaim súlyosak voltak, de ő nem hátrált meg. Az állkapcsa megfeszült, a kezével idegesen markolta a pad szélét.

- Akkor most... szeretsz? - kérdezte halkan, szinte suttogva. De a hangjában több fájdalom és remény volt, mint bármiben, amit valaha hallottam. A levegő hirtelen mintha kiszorult volna a teremből. A szívem vadul vert, és egy pillanatig úgy éreztem, mintha mindkettőnk világának középpontja ez az egyetlen kérdés lenne.

- Igen, Changbin. Szeretlek. - a szavak szinte maguktól jöttek, de amint kimondtam őket, éreztem, hogy igazak.
A tekintete találkozott az enyémmel. Először csak döbbenetet láttam benne, majd valami olyasmit, ami hasonlított a megadásra. De mielőtt reagálhatott volna, közelebb hajoltam, és ezúttal én voltam az, aki megcsókolta őt. Ez a csók nem volt durva vagy követelőző, mint az előző. Lágy volt, gyengéd, tele érzésekkel, amiket eddig magamban tartottam. Éreztem, ahogy lassan ellazul, és viszonozza, mintha az utolsó fal is leomlott volna közülünk.
Amikor elváltunk, az arca kipirult volt, és még mindig kissé zihált.

- Chan... - kezdte halkan, de én felemeltem a kezem, hogy elhallgattassam.

- Ne most. Csak hagyd, hogy ez a pillanat legyen a miénk. A többit majd később kitaláljuk.-ő csak bólintott, és az edzőterem csendje ezúttal valahogy nem volt olyan nyomasztó.

-Changbin szemszöge-

Másnap, amikor felkeltem, olyan boldogság töltött el, amit szavakba se lehetett volna önteni. Chan szeret engem. Ez az egy gondolat elég volt ahhoz, hogy a napom tökéletesen induljon. Ahogy felöltöztem, újra és újra eszembe jutottak a szavai, az érintései. Az a gyengédség és szenvedély, amit tegnap este mutatott. Esküszöm, ez az ember teljesen kikészít. Amikor leértem a konyhába, Felixet és Hyunjint találtam ott, akik már javában reggeliztek. Hyunjin egy bögre kávéval a kezében nevetgélt, Felix pedig éppen egy tányéron osztotta szét a palacsintát.