Stay with me [H.S.]

Chapter 2

Elállt a lélegzetem és a hideg végigfutott a hátamon, amikor meghallottam az ismerős férfi hangot.
-Brittany? - szinte köpte a nevet. -Még van képed idejönni? - ebben a pillanatban újra belenyilallt a fájdalom a mellkasomba és egy hangosabb nyögés hagyta el a számat, de még mindig sötét volt, nem láttam semmit. Megkapaszkodtam az ajtófélfában és levegő után kapkodtam. Motoszkálást hallottam, majd hirtelen minden világos lett és megpillantottam Louis-t aki azonnal odaugrott mellém, hogy segítsen. Nagyon meglepődtem, hogy a fogadtatás után így viselkedik. Ő az az ember aki a legjobban utál engem a One Direction-ból szintén ismeretlen okból. Megfogta a jobb kezem (a ballal még mindig kapaszkodtam) és óvatosan elkezdett az ágy mellett lévő szék felé vezetni. Ágy.. Harry. Rögtön beugrott miért is vagyok itt és többé nem is foglalkoztam a fájdalommal. Elengedtem Louis kezét és egyedül tettem meg az út további részét a székig. Miután leültem, erőt vettem magamon és ránéztem a szerelmemre... A látvány pedig...szörnyű volt. Az arca szinte felismerhetetlenségig eltorzult. Mindenhol vágások, horzsolások. A szám elé kaptam a kezem, a másikkal pedig kisimítottam egy göndör hajtincset Harry arcából. Ez az egyetlen amiről fel lehet ismerni. A szívem összeszorult, a látásom homályos lett a szememben keletkezett könnycseppektől. Ez az én hibám. Egy másodperc sem telt el, már zokogtam. Miattam vagyunk ilyen állapotban mind a ketten. Legszívesebben most azonnal leugranék a kórház tetejéről..
-Menj vissza aludni Brittany! - szólalt meg Louis újra a goromba hangján.
-Arról ne is álmodj! - még ahhoz is erő kellett, hogy ki tudjam mondani ezeket a szavakat, nem hogy az ő stílusában válaszoljak. -Itt maradok és nem akadályozhatsz meg.  - újra Harry-re néztem, mire Louis leoltotta a villanyt és legnagyobb meglepetésemre elhagyta a szobát.
-Annyira sajnálom. - beleharaptam az alsó ajkamba, hogy visszatartsam a további sírást, de nem sikerült. Az első találkozásunkra emlékeztem vissza. Ahogy rám mosolygott. Annyira láthatóan zavarban volt amikor a közelembe került én mégsem vettem észre, hogy tetszem neki. A barátnőm ébresztett rá. Aztán amikor közös képek kerültek elő rólunk, rengetegen megfenyegettek engem (One Direction rajongók), hogy hagyjam békén Harry-t és én meg is tettem, de ő nem hagyta annyiban. Megsimítottam az arcát, majd óvatosan fölé hajoltam és egy puszit adtam rá, de ezt nem kellett volna megtennem, mert ismét nem kaptam levegőt. Minden elsötétült..
***

Gépcsipogás. Az utolsó amire emlékszem tegnapról, hogy Harry mellett ülök. Mi történt? A jobb karomban újra infúzió, be vagyok takarva. Az arcomon maszk. Óvatosan kinyitom a szemeimet, először homályosan látok, de ez lassan kitisztul. Anya újra itt ül mellettem a kezében a telefonja és úgy tűnik valami nagyon érdekli, mert észre sem veszi amikor felébredek. Nagyon dühös lesz rám a tegnapi szökésem miatt, de egyáltalán nem zavar. Csak azt akarom tudni, hogy kerültem vissza az ágyamba.
-Mi történt? -kérdeztem, bár a maszk meggátolt abban, hogy normálisan beszéljek.
-Szóval felébredtél. - Anya letette a telefonját és dühösen rám nézett. Sosem láttam még nála gyönyörűbb nőt. Hosszú sötétbarna haja leér a derekáig. Tengerkék szeme, csodálatos csontozata és modell alakja van. Sokszor hívták fotózásokra, de ő nem ment el, mert nem akart elhanyagolni a húgomat és engem. Maradt a híres írónő. Nem mondom, hogy nem örülök, szeretem, ha itthon van velünk, de látom rajta, hogy szívesen menne. - Mégis mit képzeltél? Felfogod, hogy ha nem maradsz ágyban meg is halhatsz?
-Nem mondtatok semmit! Mégis mit vártál?
-Nem akartunk felzaklatni! Most nyugodtnak kell maradnod. Tudod mi történt tegnap? Louis eszméletlenül talált rác! Meg is halhattál volna, hát nem érted? - a maszkot az arcomról.
-Szóval Louis nem hagyott meghalni. Meglepő. -megforgattam a szemeimet. Ahogyan az elmúlt két évben viselkedett ez tényleg meglepő.
-Soha többet nem mész sehova! Mostantól mindig itt lesz veled valaki. Az orvos azt mondta még egy hónapig biztos bent leszel.
-És Harry? - ezt már szinte suttogtam.
-Az nem rajtunk múlik Szívem. - a hangja nyugodt lett. Egy kis szünetet tartott. - Tudom, hogy ő mindennél fontosabb neked. Nem sok esélyt látnak arra, hogy valaha felébred. Nem akarom, hogy reménykedj, mert akkor még rosszabb lesz amikor elveszted.
-Minden az én hibám. - mondtam teljesen komoly arccal. A tudat, hogy el fogom veszíteni Harry-t. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánom ezt az érzést. Mintha a szívem egy darabját vennék el. Akkor éreztem ugyanezt amikor elvesztettem az apukámat. De akkor még csak 7 éves voltam, egyáltalán nem emlékszem semmire belőle. Csak azt kívánom bárcsak én halnék meg, hogy ő élhessen.
-Nem a te hibád Drágám. Ne mondd ezt. Meg se forduljon a fejedben. -amikor ezeket a szavakat kimondta, már zokogtam. Persze, hogy ezt mondja, hiszen a lánya vagyok. De az én születésnapom miatt ültünk autóba. Hirtelen kopogtak. Letöröltem a könnyeimet, mert gondoltam Miss Kamilla tér vissza, hogy kioktasson, de nem ő volt. Egy kék szemű barna hajú fiú lépett be az ajtón, halkan, mintha félne, hogy felébreszt. Becsukta az ajtót, majd rám nézett, teljes póker arccal.
-Oh Louis. Örülök, hogy itt vagy! Akkor én el is megyek. -állt fel anya mosolyogva, összepakolta a dolgait, majd az ajtónál megállt és rám pillantott.
-Várj, várj, várj, miért?
-Este jövök Drágám, ne csinálj semmi hülyeséget! -mondta és úgy sietett kifelé, mint aki alig várta, hogy végre leléphessen. Lesokkolt a hangulatváltozása. Louis ugyanott állt ahol eddig, egy másodpercig csak nézett, majd leült mellém.
-Anyukád megkért, hogy vigyázzak rád, amíg ő dolgozik. -mondta halkan.
-És te boldogan igent mondtál, nem igaz? -néztem rá mérgesen. -Nem kell őrködnöd. Felülni sem bírok. -mondtam neki, majd a fejemet a másik irányba fordítottam.
-Arról ne is álmodj! Itt maradok és nem akadályozhatsz meg! - ugyanezek a szavak hagyták el az én számat tegnap este. -Rég rájöhettél volna, hogy nem utállak.
-Hogy mi? -visszafordultam felé. - Mindig is te voltál aki legjobban ellenezte a kapcsolatunkat Harry-vel!
-Igen, mivel a banda elvesztette a rajongóinak 60%-át mióta mindannyiunknak van barátnője. - amikor ezeket a szavakat kimondta, teljesen ledöbbentem. Ennyi az egész? A One Direction-nek kicsit kevesebb a bevétele és ezért engem kell utálni? Harry nem lehet boldog?
-Komolyan gondoltátok, hogy ezért velem lesztek bunkók? Szakíts Eleanor-ral és megvan oldva. - kiabáltam vele.
-Nem szakítok azzal akit szeretek! Harry-nek van a legtöbb rajongója. -ő is felemelte a hangját, amitől egy kicsit megijedtem. A hideg végigfutott a hátamon.
-De azt elvárod, hogy Harry megtegye! Ez szánalmas Louis! - ha lett volna erőm felpofozom. -Ő tud erről? -legalább egy percig csak nézett maga elé és nem válaszolt.
-Tud. Rengetegszer próbáltunk beszélni vele. - ekkor nagyot dobbant a szívem. Mégsem hagyott el. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Csak ültünk némán, Louis nézte ahogyan összeomlok, majd megszólalt. -Sajnálom Brittany. - suttogta.
-Te.. te... látsz még esélyt, hogy felébred? - lehunytam a szemem és vártam, hogy kimondja a legrosszabbat.
- Hidd el, hogy igen. Nem hagy téged egyedül. - nem erre a válaszra vártam, egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. Egy ideig még hallottam, hogy Louis beszél hozzám, de válaszolni már nem tudtam, mert annyira elfáradtam, hogy elaludtam...