La son des oiseaux

Untitled Part 3

  Hazafelé menet Matthew szótlan volt. Futólépésekkel haladt otthona felé, muszáj volt valahogyan kiadnia magából a felgyülemlett feszültséget. Legszívesebben szétrombolta volna a lakást, de be kellett érnie a festéssel. Remek ötlete volt. Először Janice-t akarta lefesteni, amint egy "idegen" véletlenül súlyos testi sértést okoz neki, de hosszas gondolkodás után rájött, hogy ezt később még simán felhasználhatják ellene a bíróságon. Jobb ötlete támadt. Charlotte kétségbeesett, értetlen arcát vetíti vászonra. Ahogyan csillogó tekintetével átszúrja a lágy felületet, tátott szája pedig még jobban kiemeli különös arckifejezését. Csodálatos.
Matthew állandóan ihletet tudott meríteni szellemileg alulmaradott lányából. Képein gyermekként ábrázolta, aki már alig várja, hogy felfedezze a nyagyvilágot. Néha Charlotte gondolatait mutatta be művein. Számtalan madarat lefestett már a lány kérésére, mind másmilyenek voltak. Legtöbbjük ezer színben pompázó úri madár volt, de akadtak átlagos, szürke példányok is.
Charlotte imádta a férfi festményeit. A képekből áradó boldogság mindig mosolyt csalt arcára, ő pedig nagyon szeretett mosolyogni. Felemelő érzés volt számára, éppen ezért állandóan fülig ért a szája. Boldognak tűnt.
Hosszú út vezetett hazáig. Így, hogy ilyen csönd volt, még hosszabbnak és unalmasabbnak tűnt, mintha éveken keresztül csak utaztak volna.
Charlotte gondolatai elkalandoztak. A fellegekben járt, körülötte több száz különleges madár. Velük röpült, együtt szöktek el. Egy másik világba mentek, ahol a szülei nem veszekednek. Azt szerette volna, hogy újra egy család legyenek - pont, mint régen. Bármilyen erősen is próbálkozott, nem tudott rájönni, mi áll a rengeteg vita hátterében. Nem értette, hogy miért mérgesek egymásra az emberek olyannyira, hogy még a kapcsolatot is megszűntetik egymással. Ez egy buta és felelőtlen dolog tőlük, hiszen mindenki tudja, hogy szükségük van egymásra. Ahogyan Charlotte-nak is szüksége van Matthew-ra. És Matthew-nak is szüksége van Janice-re.