Forget

1.Fejezet Drunk into night

Hol vagy?-szóltam bele közönyösen a telefonba.
-Már a bárban,gyertek!-hangja vidám volt,mint mindig.Megremegett tőle a gyomrom.
-Csak én megyek.-mondom ki félve,hátha akkor már nem is élvezné a társaságomat ha nincsenek velem "imádott" barátnőim.
-Nembaj úgy még jobb!-egyre jobban kalapált a szívem.Nem zúghatok bele!Megint pofára esnék.Fejcsóválva raktam le a telefont.
-Na mi az?Hol van?-bombázott egyből Lory a hülye kérdéseivel.Néha úgy idegesít.Sóhajtva eldaráltam neki a bár címét,majd elindultunk.
-Jó ötlet ez?-kérdeztem kétségbeesetten.Szinte magamban beszéltem de szerencsétlenségemre Lory is meghallotta.
-Mi jó ötlet?-úgy csapott le elmorzsolt kérdésemre mint keselyű a vadra.Csak arra várt,hogy újabb pletykát indíthasson az éppen legnépszerűbb témában: az én nyomoromról.Azt várhatja,hogy őszintén válaszolok.Még ha igaz barátnak is tartanám,se merném neki elmondani mit érzek Nate iránt 4 nappal életem legtragikusabb szakítása után.
-Az,hogy be akarok nyomni.-mondtam nevetve mire az ő arcára is mosoly szökött.
-Még a hülye is elismeri,hogy pokoli egy heted,sőtt ha úgy vesszük pokoli egy éved volt szóval megérdemled a lazulást-kacsint rám,de én szinte meg sem hallom amit mond.Mert az utca túl  oldalán ott állt Ő.Belőtt haj,farmer,kockás ing,Linkin Park póló.Tökéletes mosoly,világoszöld szemek,amik hidegen és szánalommal meredtek rám.Ha Lory nem ráncigál el onnan,talán még mindig ott állnék földbe gyökerezett lábbal,elveszve mámoros és gúnyos tekintetében.Szívem majd ki ugrott a helyéről,fejem sajgott,szám kiszáradt.Még mindig ilyen hatással van rám,és ez hiba.Már tudom,hogy egy hazug rohadék.De még mindig visszafutnék a karjaiba.Ha hagyná.
-Köszönöm!-mondom suttogva,és életemben először tényleg örülök,hogy Lory a barátnőm.Mert bármennyire is idegesítő,megmentett.
-Semmiség!-feleli ő is zavartan.Láthatóan nem sokan mondják neki ezt a szót.Nem csoda,elég különös egy természet.Alapjában véve nem rossz,csak sosem tudja hol a határ,szeret értelmetlen pletykákat tetjeszteni és valamiért azt hiszi "öribarik" vagyunk.Rejtély,hogy miért.Szótlanul lépkedtünk egymás mellett,mindkettőnket felkavart az eset.
- Legalább az a ribanc nem volt vele.- próbálta Lory beindítani a csevegést, mire könnyek lepték el a szemem. - Jaj, de barom vagyok. Nem úgy gondoltam... Ne haragudj!- kapott a szájához és sajnálkozva nézett rám. Erőltetetten elmosolyodtam.
- De pedig pont azt mondtad, de mindegy már, nem számít.- mosolyom majdnem őszintén festett és ettől Lory azt feltételezhette, hogy nem esik rosszul amit mondott. Megkönnyebülten felsóhajtottam, mikor odaértünk a szórakozóhelyhez. Így legalább nem kell folytatnom ezt az értelmetlen és kínos beszélgetést. Már épp el akartam volna tőle köszönni, mikor megragadta a vállan és maga felé fordított.
- Jól vagy? - valódi aggodalmat és sajnálatot láttam nagy barna szemeiben, de engem nem lehet átverni. Túl sok jó színésszel találkoztam már.
- Én mindig jól vagyok.- nézek mélyen a szemébe. Az évek során megtanultam elrejteni a fájdalmaimat.
- Igyál meg egy felest helyettem is.- mondja majd szorosan átölel.
- Akár kettőt is. - nevetek és nézem ahogy magabiztosan elsétál. Minden fiú megfordul utána. Ha igaz barátai nincsenek is, tekintélye azért van, állapítom meg magamban. Már épp bemennék az ajtón, mikor vibrálni kezd a telefonom a farzsebemben. Élesen beszívtam a levegőt és ránéztem a mobilomra. Ki lehet az? Nate? Vagy talán Ő? Félve pillantottam a kijelzőre, majd pár másodperc múlva örömteli vigyor terült el az arcomon.Nem számítottam a hívására mivel mostanában nagyon elfoglalt.
- Harry!- sikantottam bele boldogan a készülékbe.
- Majdnem.- szólt egy mély férfihang aki egyáltalán nem a bátyám volt.
- Niall.- kuncogok a telefonba. - Hogy hogy Harold odaadta a menő iPhone-ját??
- Sehogy. - kacagott a szöszi ördögien amitől nekem is nevetnem kelett. - Csak megláttam az asztalon és nem tudtam neked ellenálni. - valotta be , mire minden haragom és fájdalmam szeretetté változott.
- Nekem is hiányoztok Nialler. Főleg ti és Gemmaék.- összeszorult a torkom mikor a Londonban élő testvéreimre gondoltam.
- Utazz ide!- már akkor tudtam hogy ennek az ajánlatnak, akármennyire is akarok, nem fogok tudni ellenálni. De miért is tenném? Jó lenne végre elszabadulni innen. Távol minden rossztól, minden fájdalomtól, minden megrázkódtatástól. London tökéletes menedék lenne. Eszembe jutott, hogy Vele is el akartam oda menni,bemutatni őt a családomnak. Szívem újra ezer darabra tört, ha ez egyáltalán még lehetséges. Nem! Nem szabad rá gondolnom, többé má nem. London tökéletes felejtés lesz. Az Ő elfelejtése. Bolond lennék kihagyni ezt a lehetőséget. Rögtön beleegyeztem,és megbeszéltük,hogy még felhív a részletek miatt.Miután letettük,azt éreztem,hogy végre van valami jó dolog is az elszeszett életemben.Már csak pár feles és kijelenthetem,hogy magamhoz képest egész jó napom volt.Izgatottan léptem be a bárba ahol reményeim szerint Nate már várt rám.