Szívtipró

3.-A bunkóság határtalan

Molly

Tegnap egész nap Dylan járt a fejemben. Egyszerűen olyan bunkó,hogy az már hihetetlen. Na meg a tegnapi incidens is. Sajnos be kellett mennem a gimibe azok után is mert nem akartam lógni.

Angollal kezdtem így a 208-asba mentem. Ez az egyetlen nap amikor nincsen közös órám Dylannal. De sajnos a folyosón így is láttam őt. Próbáltam feltűnés mentesen a szekrényemhez jutni és kivenni a könyveimet, de mikor becsuktam azt ajtaját ott állt mögötte és mivel nagyon ijedős vagyok így ami a kezembe volt ismét a földön landolt.

- Szia Molly. - vigyorog és hajol le a cuccaimért.

- Hello. - mondom unottan.

- Úgy tűnik a könyvek akaratlanul is kiesnek a kezedből ha meglátsz.

- Ez nem igaz. Csak egy idióta mindig felbukkan. - forgatom a szemem.

Pont becsöngetnek és már csak mi vagyunk a folyosón. Ő rám vigyorog és közelít felém. Meg áll előttem pár centire, de nem ér hozzám.

- Tudod Molly. Én nem vagyok egy nyugodt és kedves ember, mint már észrevetted. De most már azt is tudod, hogy utálom ha így beszélnek velem és ha a szemüket forgatják. Ezt jegyezd meg.

Gyorsan bólintok, és sietek a következő órámra ami már vagy 10 perce tart.

- Elnézést a késésért tanárnő. - sietek a helyemre.

- Miss Hyde. Kérem többször ne zavarja meg az órát.

- Sajnálom.

Rám se bagózik csak folytatja a mondandóját. Mivel a laptopom ma otthon maradt így muszáj voltam papírra jegyzetleni a szavait.

Mikor kicsöngetnek hagynám el a termet de a tanár megállít.

- Miss Hyde válthatnánk pár szót?

Az íróasztalához megyek és elkezdem mondani a késésemmel kapcsolatos bocsánatkérést:

- Tanárnő én tényleg sajnálom legközelebb nem fordul elő.

- Semmi gond. De nem ezért akartam veled beszélni.

Nagy szemekkel nézek rá, hogy majd csak folytassa a beszélgetésünk okát.

- Szeretném ha az egyik évfolyamtársát korrepetálná irodalomból.

- Persze. Semmi akadálya. Ki lenne az?

Mikor kiejtette az illető nevét azt hittem ott süllyedek el. De sajnos már nem mondhattam vissza. Kellett nekem hirtelen beleegyeznem.

- Dylan Port. Az új diák. Nem áll valami fényesen a tantárgyból és szeretném ha segítenél neki.

- Rendben. Akkor majd korrepetálom.

- Helyes. Viszlát.

- Viszlát tanárnő. - mondom és gyorsan elhagyom a helyiséget.

Szuper. Most meg korrepetálhatom azt a hülye fejét irodalomból. Ez a nap egyre jobb.

Az utolsó óráról kicsengetve mentem a szekrényemhez. Addig tuszkoltam be a táskámba a könyveim, hogy a folyosó üres lett és egy embert láttam a végén. Dylan. De ja vu érzésem lett.

Sietősre vettem a tetteim és már az utolsó dolgot pakoltam be a táskámba és állok fel, amikor előttem termett. De most nem mondott semmit csak mint a nap elején közel állt hozzám míg én a szekrényeknél állok. Sokáig nézzük egymást szótlanul.

Egyszer csak egész testével nekinyom a szerkénynek és mélyen a szemembe néz. Még mindig nem mond semmit és ez már kezd aggasztani.

- Elengednél?

- Nem.

- Tudod ha az a bajod, hogy nekem kell téged korrepetálni akkor kérj meg valakit és nem a tanárnőnek kell választani. - hadarom gyorsan és dühösen.

Eléggé meglepte a hirtelen hangnemem mert a szemei nagyra nőttek. De ez nem tartott sokáig. Megfogta a kezeim és a fejem két oldalára tette őket.

- Nem én akartam, hogy korrepetáljanak. Én is ma tudtam meg. De legalább olyan korrepetál akit ismerek. De mondtam, hogy ne beszélj így velem Molly.

- Nem ismersz. Nem tudsz rólam semmit. Ja és úgy beszélek ahogy akarok veled.

- Többet tudok rólad mint bárki más ebben a kócerájban. A beszéd stílus felém pedig nem valami biztató. Így tisztelsz másokat is?

- A tiszteletet ki kell érdemelni. Most pedig engedj el te marha.

- Dehogy engedlek.

Én csak nagyot nyelek és a szemem százszorosára nő mikor a szája közeledik az enyémhez. Már csak pár milliméter választ el attól, hogy az ajkaink összeérjenek..... 

Hamarosan folytatás...Jók legyetek:* Kxx