Ismeretlen szerelem /Harry Styles fanfiction/

Prológus

A kaliforniai nap sugarai égették a kint napozó emberek bőrét, főként a turistákét, akik nem voltak hozzászokva az itteni időjáráshoz.
Kalifornia híres nyaralóhely az emberek szemében, így nem meglepő, hogy Harry a jól kiérdemelt szabadnapjait töltötte itt, közben pedig készült egy díjátadóra, amin 4 kategóriában is jelölve voltak. Hihetetlen, hogy 3 év alatt mennyi mindent meg tudtak valósítani, de azért azt is hozzá kell tennem, hogy a rajongóknak is nagy szerepük volt ebben, hiszen nélkülük nem ment volna.

Gondolom a One Directiont senkinek sem kell bemutatnom. Még azok is ismerik, akik kikerülnének minden hozzájuk kapcsolódó dolgot, de sajnos, vagy nem sajnos mindenhová eljutnak.

Harry a nap meleg fényében süttette hasát, amikor telefonjának csörgése megzavarta.

- Igen? - szólt bele rekedtes hangján.
- Harry? Vissza kell jönnöd Londonba - hadarta el Liam.
- Miért? - kérdezte kedvtelenül.
- Tudod, a próbák... előrébb lettek helyezve. Még a héten belekezdünk és te is nagyon jól tudod, nélküled nem megy - magyarázta neki bandatársa, bár hangjából ítélve őt is megzavarták pihenésében.
- Rendben. Amint tudok, megyek. Talán holnapra ott leszek - mondta még mindig elég rosszkedvűen, de hát miért is lenne boldog, hiszen most szakították félbe a nyaralását.
- Oké, haver - mondta még az utolsó hallható szavakat, aztán bontották a vonalat.

Harry feltápászkodott a napozóágyából és a szobájába igyekezett. Telefonált a reptérre, ahol simán elintézték a visszaútját még aznap estére. Gyorsan összedobálta ruháit egy vállra akasztható táskába és miután ezzel végzett, elindult a reptérre.

Időben érkezett, elintézte a repülőtéri teendőket, aztán várt. Kapucnija, a nagy meleg ellenére, a fejére volt húzva és egy napszemüveggel is takarta arcát. Egy-két rajongó így is odament hozzá, de szerencsére a "jobbik" fajta, akinek ha azt mondják, hogy ne szóljon senkinek, nem is teszi.

Estére már Londonban landolt a gép. Harry, mielőtt értesítette volna a többieket, hazafelé tartott. Gemma és Anne Harry saját lakásában élvezhették a harmadik Styles távollétét, teljesen eddig.

- Hát te? Hogy-hogy ilyen hamar? - csipkelődött Gemma.
- Talán baj? - vonta fel egyik szemöldökét Harold, aztán karjai közé szorította nővérét.

Felületesen elmesélte rövidke pihenőjét, utána felhívta Liamet, hogy megérkezett, mindezek után nyugovóra tért.

Másnap a próbákon kívül a stúdióban is elkezdődtek a felvételek, mindazok ellenére, hogy szabadidőt ígértek a srácoknak. Mindenki elvégezte az aznapra kikapott dolgát, utána pedig elmehettek.

Harry hazafelé vette az irányt és hátralévő napját családjával töltötte, mint ahogy az elkövetkező pár napot is.

~

- Sydney! Kicsim! Hová tetted a felsőmet? - szólt egy ismerős hang a konyhából.
- Még a szobámban van - válaszolt anyjának betérve az említett helységbe.
- Oh! Lehoznád nekem? - nézett rá kérlelő szemekkel.
- Oké, de cserébe elviszel vásárolni - mosolyodott el és ezzel a lendülettel rohant az emeletre a felsőért.
- Mit kéne venned?
- Ruhát a bálra. Ben elhívott - ült le a székre.
- Mikor is lesz az a bál? - nézett anyja megadóan.
- 2 hét múlva - mosolygott rá Sydney diadalittasan.
- Oké. Holnap elmegyünk és keresünk neked valami ruhát, de most rohanok - kapta fel felsőjét, nyomott egy puszit lánya arcára, majd kiviharzott az ajtón.

Ő és a lánya inkább voltak legjobb barátnők, mint családtagok. A kicsi korkülönbség is hozzájárult ehhez, de a nevelési módszer is. Sydney bármivel fordulhatott édesanyjához, aki bármiben segített neki, ha tudott.

Sydney tovább ült a bárszéken és mosolyogva képzelte el, milyen is lesz a már ezerszer megálmodott ruhájában. Halvány mosoly jelent meg az arcán, de gyorsan kizökkent képzeletvilágából, ugyanis a csengő megszólalt.

- Beny! - szólította becenevén szerelmét.
- Sissy! - tett ugyanígy Ben, majd egy csókban forrtak össze ajkaik. Sydney beljebb invitálta párját.
- Hozhatok valamit inni? - kérdezte kedvesen csilingelő hangján.
- Egy pohár narancslé jól esne - mondta Ben, miközben egyik lábát a másikra emelte.
- Azonnal hozom - fordult sarkon.

Perceken belül visszatért az üdítővel és mellé hozott muffint is.

Sydney kivirult arccal újságolta Bennek a hét eseményeit.
Ben most végzős és nem igazán van képben. Szinte ideje sincs semmire, de nem szeretné elhanyagolni barátnőjét. Felváltva tanul és pihen. A pihenésbe tartozik az is, amikor barátnője meg nem szűnő hangját hallhatja.

Kapcsolatuk teljes összhangban van az elejétől kezdve. Megismerkedésük is csak egy pillanat műve volt, de már több mint egy éve vannak együtt.

Egy hétbe tellett, amíg az ígéretet teljesítette Sydney anyukája, és megvette neki álmai ruháját. Még nem késtek el semmivel sem ugyanis a bál csak 5 nap múlva kerül megrendezésre.

~

Harrynek minden második nap próbája volt, de ennek ellenére tudott pihenni.

- Akkor? Te eljössz ma este? - fordult Harry felé Niall.
- Igen - bólintott rá.

Nem sűrűn mozdulhatnak ki, de ha megvan rá az alkalmuk, nem szalasztják el.

Este mindannyian egy bárban ültek, kicsit távolabb tőlük a biztonságiak, akik árgus szemekkel figyelték az embereket, nehogy valaki túljárjon az eszükön és a srácok közelébe kerüljön.

Iszogattak, nem is keveset. Egyre nagyobb hangot adtak ottlétüknek, ami se nekik, se a többi ott tartózkodónak nem vált javára, így kénytelenek voltak feloszlatni a társaságot. Mindenki arra ment, amerre akart. Harry és Liam még egy darabig ott maradtak, hogy kitisztuljon a fejük, aztán ők is elhajtottak.

~

A bál estéje. Sydney már az utolsó simításokat végezte magán, majd megállt a tükör előtt. Pánt nélküli, kék ruhája úgy simult tökéletes alakjára, mintha csak ráöntötték volna. Végignézett magán. Most kivételesen mindent tökéletesnek talált. Miután megelégedve mosolygott egyet, lement az anyjához.

- Gyönyörű vagy, kincsem! - tátotta el száját Melissa.
- Neked köszönhetem - lépett elé és egy mély levegővétel kíséretében megölelte.
- Ezt hogy érted?
- Te vetted meg nekem a ruhát - emelte ki az "a" betűt a ruha előtt és felkacagott.
- Igen, ez igaz, de nélküled az csak egy ruha lenne. Te teszed lélegzetelállítóvá - simított végig felkarján. Mondatára csak egy szívből jövő mosolyt kapott válaszul, de neki ez tökéletesen elég volt. - Ben mikorra jön érted?
- Nyolcra.
- De már fél kilenc. Nem kéne felhívnod? - jött elő az anyai aggodalom.
- De, azonnal hívom - kereste retiküljében a telefonját, majd tárcsázott. - Nem elérhető...