Ismeretlen szerelem /Harry Styles fanfiction/

7. rész

Harry úgy csókolta Sydneyt, mintha az élete múlna rajta. Mintha, ha ajkai nem érintenék Sissy ajkait, azonnali halál várna rá. Mintha oxigén után kapkodna. Harry azonban nem csak ajkaival szerette volna érinteni őt. Kezei bejárták egész testét, majd az egyik keze a derekán, a másik pedig az arcán állapodott meg. Sydney eközben hevesen gombolta ki Harry ingét. Amikor Harry felfogta, hogy Sid mibe is kezdett bele, hatalmas, féloldalas mosolyra húzta száját, azonban szinte egy másodpercig sem tartott, hiszen Sydney is olyannyira élvezte azt a pillanatot, amikor ajkaik találkoztak, hogy nem engedte ettől tovább szabadon Harry ajkait.

Sydney végigfuttatta, először csak az ujjait, később azonban az egész tenyerét Harry meztelen mellkasán. Mintha meg akarta volna vizsgálni minden egyes tetoválását, minden egyes pólusát, minden egyes porcikáját. Szabad szemmel nem látható szikrákat vetett Sydney érintése. És minden egyes érintéssel nagyobbakat. Mint az újévi tűzijáték. Kezdetben csak a bemelegítő csodák reppennek fel az égre, aztán jönnek az egyre nagyobbak, szebbek, tüzesebbek és veszélyesebbek. Itt sem volt másképp. Hamar kerültek le a ruhadarabok, és amikor Sid keze Harry bokszerének a pereméhez ért, akkor kezdődött el a finálé. Akkor lőtték fel a legszebb és legveszélyesebb tűzijátékot.

-Olyannyira összegabalyodtak, hogy Harry az egész estét Sydneyvel töltötte. Késő éjszaka, amikor alvásra került a sor a mézédes éjszakából rémálom vált. Muszáj voltam nekik egy újabb jelet küldeni. És sajnos más nem jutott az eszembe.
-Mit tettél, Ben?

Harry valamilyen hirtelen felindulásból átkarolta Sid derekát és közelebb húzódott hozzá. Meztelen testük között egyetlen egy hajszál sem fért volna el. Sydey félálmában elmosolyodott és Harry kezeire futtatta kezeit. Pár perc után Harry nem bírt magával. Nyomasztotta belülről valami. Úgy érezte, mintha nem ő lenne. Mintha elvesztette volna az irányítást saját maga felett. Elseperte Sid haját a tarkója elől és három gyengéd, lágy csókkal hintette a szabad bőrfelületet. Ezek után egyre lejjebb haladt a gerince vonalában. Amikor a háta közepénél járt, hirtelen megállt és hatalmas kezével fejezte be az elkezdett cirógatást.

-Sissy, remélem nem bántad meg, hogy velem élted át az első együttlétedet. - suttogta fülébe, majd a fülcimpáját óvatosan megharapta.

Sydney először csak halkan felkuncogott, aztán rájött, hogy ezt most nem álmodja. Ez a valóság. Mégsem stimmel valami. Ő ezt már átélte. Bennel. És ahogy lepergett a szeme előtt az este, és az előtte történtek, akkor fogta fel. Harry mindent ugyanúgy csinált, mint Ben a legelső alkalommal. És az a mondat, amit az előbb a fülébe súgott is elhangzott már egyszer, csak egy másik szájból.

Azonnal kipattant az ágyból. A takarót maga köré csavarta. A korom sötétségben is jól kivehető volt a könnyel áztatott szempár. Harry ebben a pillanatban, mintha álmából ébredne, értetlen tekintettel figyelte az éppen robbanni készülő lányt. Mint egy hibás tűzijáték, ami még a földön felrobban. Ám cseppet sem olyan szép, mint azok a társai, akik kivárják, amíg a levegőbe érnek. Harry szemében mégis ő volt az este fénypontja.

-Ki vagy te? Mégis ki a fene vagy te? - Sydney suttogva kiabált, miközben ujjai belefehéredtek a takaró szorításába.
-Harry. Ki lennék? Sissy, jól vagy? - állt fel ő is, nem foglalkozva azzal, hogy Ádám kosztümben volt.
-Miért szólítasz így? Miért viselkedsz velem így? Miért vagy kibaszottul olyan, mint Ben volt? Mi a franc folyik itt? Mondd azt, hogy ez csak egy szar vicc. Hogy ő kért meg erre, és mindjárt belép az ajtón röhögve. Kérlek, mondd ezt! - tört ki belőle a zokogás.

Harry lassan, óvatosan közelített felé. Nem tudta, most mit vált ki belőle: üvöltést és csapkodást vagy odabújást és megnyugvást. Ám meglepetésére az utóbbi jött be. Sydney Harry karjai között megtalálta azt, amit oly' régóta keresett: a biztonságot. Hiába akarta tagadni, hiába nem akarta érezni, érezte. Harry mellett biztonságban volt. Egy biztos pontot jelentett számára, ami az utóbbi időben nem volt neki.
Harry óvatosan az ágy felé vezette a még mindig szipogó lányt, majd lefektette és jól betakargatta, miközben óvatosan ő is a takaró alá fészkelődött. Szorosan magához húzta és néha-néha apró simításokkal, puszikkal próbálta nyugtatni az ágy tulajdonosát.

-Csodállak téged.
-Miért?
-Azt, akit teljes szívedből szeretsz, mással kell látnod. Ráadásul te segítesz neki.
-Nem akarhatom, hogy örökké rám várjon, amikor én már soha nem lehetek vele. Bármennyire is fáj, bármennyire is darabokra hullok minden egyes percben, amikor Harry megérinti őt, az én Sissym így boldog. Vele az lehet. És, ha úgy vesszük, egy részem vele van. Hisz Harryben élek tovább. Harry miattam tud élni. Harry nekem köszönheti az életét, ami tőlem elvett.