Ismeretlen szerelem /Harry Styles fanfiction/

10. rész

Harry bandatársai szóról szóra mindent elmondtak neki azt is, hogy a menedzsment szervezte meg az ál-baleset történetét és hogy őket is arra kényszerítették, hogy ezt mondják neki. Hiába tudta a göndör, hogy nem fának ment, a baleset részletei nagyon sokkolták.

- Ti ezt végig tudtátok? - kérdezte a könnyeivel küszködve.
- Igen, de meg kell értened minket is. Hallgatnunk kellett mindenről - mentegetőzött Liam.
- És az senkit sem érdekelt, hogy velem mi van? Mindenki csak saját magával volt elfoglalva? Eszetekbe se jutott, hogy eközben én mit éltem át? Tudtam, hogy nem egy fa volt. Tudtam, de ti hülyét csináltatok belőlem - fakadt ki. Már lassan kiabált és felállva hadonászott kezeivel.
- Ne haragudj ránk! Azt hittük így lesz a legjobb mindenkinek, de tévedtünk - szólalt meg Niall is.
- Én nem haragszom, csak csalódtam - ült vissza a helyére. - Azt hittem, bennetek bízhatok, hogy ti őszinték vagytok velem - nézett rajtuk végig.
- Harry, azzal hogy most mindent elmondtunk, kockáztatjuk a karrierünket miattad - nyomatékosította a "miattad" szót Zayn.
- És mégis megtesszük, mert te fontosabb vagy. Te a barátunk vagy - folytatta Louis.
- Ezt köszönöm is! Jól esik, hogy ha később is, de elmondtátok - eresztett feléjük egy erőtlen mosolyt. - De ha nem haragudtok, el kell mennem Sydney-hez.
- Még mindig beszélsz vele? - kerekedett ki Liam szeme.
- Ami azt illeti, sz éjszaka is nála voltam - ezúttal az a mosoly, ami megjelent az arcán, cseppet sem volt erőtlen. Sőt.
- Nocsak, nocsak, egy baleset még jól is elsülhet? - veregette vállba.
- A baleset óta látomásaim voltak teljesen addig, amíg meg nem ismertem Sid-et. Szerintem ez egy égi jel vagy valami ilyesmi - kapott a tarkójához zavarában. - Most viszont mennem kell. És még egyszer köszönöm, srácok - nézett vissza a bejárati ajtóból, majd az autójába pattanva úton is volt Sissy-hez, a szíve választottjához. És ezúttal szó szerint.

Már minden tisztázódott a fejében. Tudta, hogy nem véletlenül találkoztak, tudta, hogy az sem véletlen, hogy Sydney volt barátja szívével kell élnie. Mindent értett. És biztos volt benne, hogy mit akar. Vele akar maradni. Megszerette, hiszen hallgatott a szívére, minden egyes dobbanására. Életében először érezte azt, hogy helyes úton jár. 

Igaz, gyorsabban ment a megengedettnél, de épségben odaért a házhoz. Becsengetett, de csak Sydney anyukája nyitott ajtót.

- Jó napot! Én Sissy-t keresem - mondta zavartan.
- A temetőbe ment, de ha gondolod megvárhatod - invitálta beljebb, de Harry nem ment bele.
- Inkább megkeresem - mosolygott, de már indult is a kocsihoz.

Hamar megint úton volt, de most sokkal rövidebb távot kellett megtennie, ugyanis csak a következő utca vége volt a cél.
Újból leparkolt, majd sietősen lépte át a temető kapuját. A szemével szorgalmasan kereste a lányt, szíve gyorsan vert. Nem tudta, hogy mit fog a történethez szólni és azt sem, hogy ezek után még együtt maradhatnak-e.

Körülbelül tíz perc gyors séta után meglátta, ahogyan Sid a térdére rogyva sír egy korom fekete sírhely előtt. Halkan mögé lépett, majd megszólította.

- Sissy!
- Jézusom! - kapott a szívéhez. - Megijesztettél - állt fel és letörölte az arcán maradt könnycseppeket.
- Ne haragudj, nem ez volt a célom - lépett még egy lépéssel közelebb.
- Mit keresel te itt?
- Mindent tudok. A balesetről és az utána történtekről - váltott komoly hangnemre.
- És meg is osztod velem vagy csak állsz ott, mint egy darab fa?
- Feltehetőleg Ben kocsija lerobbant, én pedig belehajtottam. Az orvosok úgy állapították meg, hogy Ben sosem lett volna teljesen egészséges, nekem pedig egy új szívre volt szükségem. Így én lettem az, akit megmenteni kívántak. Ezért a látomás, ezért volt az is, hogy tudtam a beceneved. Minden a szív miatt történt. Nem volt véletlen - tenyerével közrefogta a lány arcát, majd vészesen közelített felé. - És ha már Ben nem lehet melletted, én szeretnék - suttogta, majd megszüntette a távolságot.

Sydney könnyei újra eleredtek. Úgy érezte, mintha Ben tért volna vissza mellé, biztonságban tudta magát. Hitt Harrynek és bármennyire is szerette Bent, Harryvel tovább tudott lépni. Újra boldog volt.

- Szóval így, hogy minden kiderült, az én feladatom elfogyott - mosolyogtam, majd megszorítottam a velem szemben álló lány kezét. Nézni, ahogyan Harry és az én Sissy-m egymásba gabalyodva boldogok, fájt, de engem is boldogsággal töltött el.
- Itt a vége? Akkor te már mész is? - kérdezte szinte kétségbeesetten.
- Úgy néz ki - mosolyogtam, könnyűnek éreztem magam. Egyre könnyebbnek. - De úgy látszik, neked is.
- Tessék? - kérdezte értetlenül pislogva.
- Nézz a karodra, nézz magadra. Te is teljesítetted a feladatodat - mosolyogtam rá.
- Az én feladatom az lett volna, hogy téged kísérjelek végig vagy mi?
- Meglehet. Bármi is az, megcsináltad. Rád is vár a nyugalom - magamhoz öleltem és az ölelés közben mindketten szertefoszlottunk.

- Harry, te is látod ezt? - mutatott Sissy egy fénycsóvára, ami a síron keresztül a földben talált örök nyugalomra.

Mindketten mosolyogva álltak, tudták, hogy Ben volt az. Ben, aki feláldozta magát Harry és Sissy boldogságáért, hogy mindent megtett azért, hogy ők egymásra találjanak. Minden rémálom, minden hallucináció, minden megmagyarázhatatlan dolog miatta és értük volt.