Here in reality.

1.rész

-Anya...anya, te vagy az!? Anya, nem menj el! Nem akarom, hogy elmenj, ne hagyj egyedül,kérlek. Ígérem, jó gyerek leszek!-mondtam sírva, a kórházi ágynál.
-Kicsim...ígérd meg,hogy.....jó gyerek leszel, amikor a.......mami már nem lesz itt.-mondta anya könnyezve.-Gyere ide egy kicsit közelebb.....súgok még valamit. Ha megtalálod az igazi szerelmes....soha nem erezd el. Legyen ő a te saját......-itt már anya nem tudta befejezni a mondatát, hanem elgörnyedve, sápadtan és élettelenül feküdt az ágyban. A gépek, mik anyához voltak kötve, nem csipogtak többé. Ami a szívét mutatta szerkezet, csak egy sima, egyenes vonalat mutatott egész végig. Bejött az orvos, és szomorú, megértő arccal nézett rám, majd egy kendőt rakott anyám arcára. Akkor sírtam életemben utoljára.

 -Hééééj!!!Nana, kelj már fel! Elfogunk késni a suli megnyitójáról! Nana! Hallasz engem?-rázogatott David.

-Ne Dave, hahhá má ki éhekeh a huhi?-mondtam a párnámba fordulva.

-Te akartad..-és lehúzta rólam a takarót és elhúzta a függönyt,amit tudja, hogy rühellek.

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és előkaptam azt a hülye göncöt, amit egyenruhának hívnak.Megint ez az álom..anyám halálának évfordulóján mindig előjön ez az álom, ezért is utálom egyben az iskolát. Apám 1 évvel ezelőtt elköltözött Amerikába, és azóta életjelet se adott.Spirál,fésű,szemcerka és voálá kész is volnánk, go suli.Szerencsére közel volt. Mikor megláttam unottan néztem rá. Ez az a börtön amit iskolának hívnak és ide leszek 9 és fél hónapig bezárva..marha jó. Beléptünk a pokolba khm..bocsánat suliba. Dave elmondta, hogy mi hol van. Megszólalt a csengő én meg mehettem a dirihez. Elmondta hogy mi az órarend,osztály,emelet és bla bla bla..... Mikor beléptem az osztályba az ofő bemutatott és elmondta a helyem. Egy vörös hajú srác mellett ülök.~Legalább nem lány..~gondoltam magamba.

-Szia! Michael Clifford vagyok, de csak szólítsd Mikey-nak.-köszönt a vörös,ezek szerint Mikey. 

-Hali.Nanami Haruka vagyok.-dünnyögtem.

-Mikor költöztél ide vagy eddig is ide jártál? Mi a kedvenc számod? Szereted a Ramones-t? Melyik a kedvenc órád? Tetszik a suli? Körbevezesselek?-Ez mennyit tud beszélni?-kérdeztem magamba.Kicsit idegesítő..-Figyelj Michael, egy kicsit később tudnánk beszélni, szétmegy az agyam, és köszi nem kell körbevezetni, már a legjobb barátom már megmutatta.-mormogtam.-Öhm..oké.-rántotta meg a vállát.Csengő..végre.Egy lendülettel besöpörtem mindent a táskámba, majd mentem következő órára.Az ének terem elég nagy volt. Volt vagy húsz kottatartó, tíz különféle hangszer és sok-sok kotta,jobbra pedig egy nagy színpad. Ledobtam a cuccom, majd leültem az ajtó mellé, ami rájöttem hiba volt. Egy félig új-zélandi félig ausztrál fiú esett át rajtam. 

- Vigyázz már, hogy merre mész!-vágtam hozzá.

-Csak nem az új diák. Nem kéne ekkora szádnak lennie. Apuci pici lánya.

-Calum hagyjad már.-vágta a fejéhez a vörös, hogy is hívják..Michael, áh ez az.

Egy gyilkos pillantást még küldött felém, majd elment a legtávolabb tőlem. Belépett a tanár, majd Calum-ot, Mikey-t és egy szőke, piercing-es fiút hívott a színpadra. Fogtak kettő kitárt és egy basszusgitárt, majd játszani kezdtek. Nirvana-t adtak elő nem is rosszul. Elkezdtem halkan énekelni a dalt, majd arra eszméltem hogy mindenki engem néz kikerekedett szemekkel. Az új-zélandi srác fura arccal nézett rám, mire én csak felhúztam egyik szemöldököm. Elkezdtek tapsolni, mire meghajoltak a fiúk és lesétáltak a színpadról. Mr.Farazie, a tanár mondta, hogy én következek. Felsétáltam az emelvényre, majd elkezdtem énekelni a One Ok Rock-tól a The Beginning-et. Épp hogy befejtem megszólalt a mennyek dallama, az ebédszünetet jelző csengő. Kirohanva a teremből szaladtam oda Dave-hez aki már rendelt nekem.
-Elbűvölő hangod van!-rohant hozzám a vöröske.-Miért nem mondtad eddig?
-Ez meg ki?-húzta fel szemöldökét legjobb barátom.
-Dave. Ő itt a padtársam Michael Clifford, Mikey Ő itt a legjobb barátom David McCurdy.
-Ohh Nana, Cal-ért bocsánatot kérek, nem mindig szokott paraszt lenni, csak Luke felhúzta az agyát.
-Ahha.Semmi..-majd elment.
-Hát.khm..érdekes.-motyogta Dave.
-Az. Menjünk ki a fa árnyékához.Rengetegen voltak kint, köztük a beképzelt kiwi is. Valamin nagyban nevettek az izmos, göndör, fejkendős csávón -azt hiszem felettünk jár- amikor idefordul és undort mutatva szemez velem. Ebből elegem van, most már tényleg felképelem. Majd melettem állónak a kezébe nyomom tálcám és felháborodva trappolok oda hozzá.
-Neked meg mi a bajod?-ordítom arcába, mire mindenki megfagy, és kissé megrebben a szeme.
-Hééj, nyugi apa pici lánya, menj és bújj vissza hozzá.Egyszer mutasd már meg a villádat meg a limuzinodat, légyszives-mondja röhögve.
-Jaah persze, a villám ott van öt utcára, amit árvaháznak hívnak, az limuzinom meg a két lában, az anyám meghalt az apám meg le se szar. Van még valami mondani valód, vagy végre visszatérhetünk oda, hogy miért nem hagysz békén?-kissé lefehéredik, majd inkább hebeg valamit és elmegy az ellenkező irányba.
-Huu, sajnálom. Nem tudom miért volt ilyen, mindig vidám szokott lenni-mondja a göndör.-Egyébként Ashton vagyok, Ashton Irwin, te ki vagy hercegnő?  

-Nanami Haruka, de szólíts Nana-nak.

-Én Luke vagyok, Luke Hemmings, te voltál az a lány, aki előző órán énekelt ugye?-kérdezte a piercinges, mire bólintok egyet válasz gyanánt.  Beszélgetésünk végett, hazamehettünk, mire ezen a napon először elmosolyodva indultam haza. Ledőltem az ágyra és a plafont bámulva rájöttem, hogy ez az év bizony hosszú lesz.