- Gyere kincsem!
- Nem, nekem kell az a baba! - Kiáltozott a hét éves Ariana.
A szüleivel először merészkedtek ki Louisiana városából, hogy kinézzenek a közel eső kisebb falvakba. Nem kellett sokat menniük ahhoz, hogy több kilométeres bazár sort találjanak. Már órák óta ott kóvályogtak, mikor Ariana egy babát látott meg egy magas, fekete hajú, élénk zöld szemű nőnél. A nő csupán pár saját készítésű tárgyat árult, és nem úgy nézett ki, mintha tolonganának a bazárnál. Pár agyagból készült bögre, amikre gyönyörű minták voltak festve. Fonott kosarak, melyeken már-már látszott a fájdalom, amit a nő fektetett bele. Majd az egyszerű anyagból varrt babák, melyeknek ruhájuk éppen olyan törődéssel volt rájuk agadtva, mint bármely más élő emberre. Szemei olyan kékek, és tiszták voltak, mint Rannáé. Akár a frissen engedett víz, a kristály pohárban. Haja olyan lágyan omlott a baba vállára, mint ha igazi lenne. Tömő anyaga olyannyira puha volt, mint a pink színű vattacukor, mit az előbb evett.
Több száz másik baba hevert a nő asztalkáján, és más bódékban is találtak ember számra. Ám a kislány csak ezt vette észre.
- Drágám, annyi babád van otthon, azt szeretnéd, hogy ez is a sarokba végezze, mint a többi? - Ariana anyukájának különösen bársonyos hangja volt, mindig jól jött, ha a kislányát nyugtatni kéne. Általában mindig sikerült lebeszélni valamiről, és inkább értékesebb ajándékra fogni lánya eszét, ám most kislány nem mozdult a babától.
A nő felfigyelt rá, ahogy ámulattal bámulja a babát. Halkan lépkedett közelebb, majd felemeli, és a kislány felé nyújtja. Ariana sokáig nézte a nőt, majd a babára emelte tekintetét. Pontosabban a szemére. Tökéletes szín mása volt a sajátjának. A lány megérintette a baba könnyed ruháját, mi csodálatos orgona illatoktól szabadult meg mindegy egyes érintésnél. Kezében tartotta a számára kincsnek avatott ruha babát, és semmi pénzért nem engedte volna el. - Hogy hívják az anyukádat Édesem? - suttogott a nő. Ariana gondolkozás nélkül engedte ki a szavakat apró ajkain, szemeit végig a babán tartva: Patricia.
A lány zihálva ébredt fel újra álmaiból. Minden éjjel pontban három órakor az álma véget ért, és felébredt. Álmaiban a múltat idézte fel elméje, a családjával töltött délutánokat. Arianának nem esett nehezére elhesegetni ezeket. Nem kívánta, hogy olyan legyen minden mint régen, hogy a meleg otthonába anyukája bársonyos hangján énekeljen neki, hogy az apukájával megszámolják a szögeket, mi a hintájához kelett. Elhidegült érzéseket táplált a szülei felé, már évek óta.
A lány felkelt, és a hideg fapadlón keresztül jutott el a fürdőig. A tükörbe nézve nem tudta, miért vonzza ennyire a férfiakat. A tengerkék szemén kívül, semmi különlegeset nem látott. Nem mintha nem örült volna a férfiaknak, hiszen valamiből táplálkoznia kellett, de nem tudta hogy jutott el ideáig.
Magára kapkodta ruháit. Most nem akart vadászni, nem akart semmit. Csak kimenni. Nem szokott visszaaludni éjjelenként. Hozzászokott a pár órás alváshoz. Kiült a ház előtti kis dombra, és várta a napfelkeltét. Egyedül. Mint mindig.
A háza egyszerű volt. Egy kis faházban lakott. Mikor először került oda, lepukkant helynek tűnt. Az is volt. Felújításra szorult, ám segítséget nem kérhetett. Ekkor ejtette fogul első áldozatát. Az akkori emlékére szívesen emlékezett vissza. Büszke volt az első zsákmányára.
Ariana nehezen cipelte be hatalmas bőöröndjét az erdőben. Nem tudta hova megy, nem tudta hol fog lakni. Az erdő közepén egy romos faház állt. Halovány fények hasították át faház résein ki az erdőbe. Ekkor már a lány éhes volt. Terve gyorsan állt össze fejében, és elindult a ház felé. Kopogott egyet a rozoga ajtón, az pedig kinyílt.
- Segíthetek szépségem? - vezette le szemeit a lányon. A férfi a negyvenes évei között járhatott, nem nézett ki öregebbnek, de fiatalabbnak sem. A lány észrevehetetlenül fintorodott el a férfitól. Fiatalabbra számított. Könnyebb dolga lett volna. Habár így sem lesz nehéz, de fájdalmas.
- Eltévedtem. Az erdőn kellett volna keresztül mennem a barátom kunyhójáig, de besötétedett, és az orromig is alig látok. Nem maradhatnék éjszakára? - hányta a szavakat a lány. Minden egyes szónál visszakellet fognia magát. A férfi kaján vigyort varázsolt arcára, majd válaszolt.
- Egy feltétellel. Tudod itt nem sok a rezsi, és nem is kérem, hogy ezt kifizesd. De valamit csak kérnem kéne.
A lány megborzongott a gondolattól. A férfi most arra gondolt? Hogy kielégítse az igényeit? Persze, először Ariana is ezt tervezte, de nem egy ilyen emberrel. Gyorsan kellett cselekednie. Fogait megvillantva nyögte ki a szavakat.
- Mi sem természetesebb. - férfi nem tétovázott. Megfogta a lány kezét és bevezette a házba. Bőröndjét a sarokba dobta és a lányt durván lökte az ágyra. Nem akarta odaadni ártatlanságát. Nem neki. Erősen rángatta a lány ruháját, azzal a céllal, hogy leszaggatja róla. Ariana engedelmeskedett, ám mikor a férfi csókolgatni kezdte a nyakát, a lány erősen karmolta végig a férfi arcát. Az hátra tántorodott, és a véres arcához kapott. Szemében harag gyúlt, és a lány felé indult. Ám Ranna szemében felizzott valami a vér hatására, ami a férfi bőrén volt. Szeme kéksége már már világított. Szemét a férfi arcára vezette, és a kocka fordult: Ariana lassan közeledett a férfihoz, mindvégig szemen tartva azt. A férfi nem tántorodott. Ám minél élénkebb kék színt fedezett fel a lány szemén, hátrálni kezdett, míg bele nem ütközött a fehér faszékba, amiben hátra is esett és a - most már - vérző fejéhez nyúlt. Mikor tekintetét újra Arianára emelte volna, az eltűnt. Pár másodperccel később meleg levegőt érzett a nyakánál. Ám mikor hátra nézett volna, a lány erősen kezdte széthúzni fejsérülést a férfi koponyáján, míg az ezméletlenül nem zuhant a padlóra. Öt ujját lenyalva nézte végig a férfit. Büszke volt.
Ez után egyébként senki nem kereste a férfit. Senki nem ment a ház közelébe. De valakinek rendbe kellet laknia a lakást. És ez a valaki a lány volt. Hónapokig tartott a felújítása. Egyedül végezte a piszkos munkát, ha tudott volna sem kért segítséget. Esténként a közeli faluba merészkedett, és anyagokat lopott a házaktól; szöget, kalapácsot, cserepeket.
Mikor végzett a lakása felújításával üresnek érezte mind a helyet és önmagát is. Hiányzott a puha, fenyő illatú ágyneműje, a gyönyörű sárga tulipánjai. Az egyetlen mit magával hozott a ruháin kívül, az a ruha baba volt. Az a baba, amit azóta is szorongat esténként, és beszél hozzá. Aki megérti, és megöleli. Aki emlékezteti őt milyen volt, amikor normális volt. A baba volt az egyedüli, aki szerette Arianát - még ha csak egy ruha baba volt is.
Az eltűnése után sokszor álmodozott arról, milyen lehet a szerelem vagy egyáltalán a szeretet. Ariana soha nem volt a fiúk körében népszerű, legalábbis pár éve biztos nem. Régen, mikor még normális élete volt, nem vonzotta a férfiakat. Úgy érezte jelentéktelen ember, akit Isten csak azért ejtett a földre, hogy a szülei boldogak lehessenek a gyermekük láttán, aki elég nehezen jött össze nekik.
Minden este azon gondolkdva feküdt le, hogy miért? Hogy miért nem lehet ő is olyan, mint a többi lány. A többi lány, akinek olyan szép, hosszú haja van, neki pedig váll alatt érő, koromsötét fürtök. A többi lány, kiknek arca annyira tökéletes volt, míg az övé karcolásoktól és pattanásoktól hemzsegett. A többi lány, aki őszintén villantotta meg hófehér fogsorát szerelmére, míg ő könnyeket hullatott a babájának.
A lány rosszul vezette le a dolgokat a fejében. És ez ugyan csak rosszhoz vezetett. Gyönyörű alakját csontsoványra fogyta le, miután kövérnek nevezték. Kezeit hegek díszítették, miután azt mondták, ölje meg magát, úgy sem fontos senkinek. Senki nem venné észre.
Szeretete a barátai iránt ( ha egyáltalán voltak ) elhalványultak. A barátoknak nevezett emberek gúnyosan nevették ki a babája miatt, mit minden nap az iskolatáskájába csempészett. Ők nem tudták, mit tud a baba. Nem tudták, mennyi szeretetre képes. Hogy mennyi védelmező sugallatot küld felé. Nem tudták, miért olyan fontos az a baba a lánynak - hiszen a szemükben csak egy értéktelen ruha foszlánynak tűnt. Egy semmire kellő ruha babának.
Hi Guys
Elég hamar kiteszem az első rèszt, remélem tetszenni fog
Illetve ugrálok az időben, a dőlt betűk a múltat és a visszaemlékezést mutatják
Nem rögtön ugrik be szerelmünk a képbe, kicsit várni kell, addig drága főszereplőnket, Arianát mutatom be nektek
Köszönöm ha benéztél hozzám!❤️
