A sztori harmadik fél szemszögéből íródik.
Az tény és való hogy a karácsony nem mindenkinek az önfeledt nevetésről szól, mégha azt is mutatja.
NamJon szenvedett. Nagyon szenvedett. Senkinek sem mert beszélni arról, hogy a csapat anyukája és konyhatündére iránt sokkal többet érez.
És nagyon régóta.
És az hogy Jin mindenkivel kedves és törődő méginkább megforgatja az ígyis vérző szívében a tőrt.
De mosolyt kell erőltetnie az arcára, hisz ha valakinek feltűnne a fájdalma, nem bírná ha faggatnák és kiborulna.
-Nézd Nam, mit kaptam!-mutatta V az újonnan kapott ajándékát ami egy aranyos plüss oroszlán volt.
-Nagyon aranyos, mint te.-mondta és megborzolta a kis Tae haját, aki erre elmosolyodott és a továbbállt megmutatni az ajándékat Kooknak is.
Ám egy váratlan pillanatban csengettek az ajtón.
-Kinyitom!-mondta Jin, és felállt az ajándékát bontogató Hope mellől.
-Áhhh, SeokJin!-ugrott Jin nyakába egy ismeretlen nő mire mindenki odakaptatta a tekintetét.
-MinAh, te mit...-kérdezte volna Jin, de a lány nem volt tétlen, egyből lecsókolta őt.
NamJonnak nem kellett több. Nem bírta tovább.
Ez volt az utolsó csepp, abban a bizonyos pohárban.
Hirtelen felpattant és berohant a szobájába. Suga indult volna megvígasztalni, mert érezte hogy valami baj van, de Hoseok intett a fejével, hogy ez most nem a megfelelő alkalom.
Jin alig bírta magáról levakarni a lányt, aki mint kiderült, az exbarátnője volt.
-Húzz már innen! Vagy 2 hónapja szakítottunk! Hogy mersz idepofátlankodni és elrontani a karácsonyom?-kelt ki magából Jin. A tagok is meglepődtek hiszen ő mindig olyan nyugodt volt de most mi történt vele?
-Utoljára mondom, húzz el!-üvöltött még egyet, majd becsapta a lány előtt az ajtót.
Jin szemébe könnyek szöktek de nem tudták hogy a szomorúság vagy a düh miatt. Érezte hogy valakinek ki kell öntenie a lelkét. Már sietett is volna Nam biztonságot adó karjai közé amik mindig ott voltak neki. El akarta mondani valakinek a bánatát, és azt szerette volna ha valaki lenyugtatja. És ki lett volna erre megfelelőbb mint a legjobb barátja, akire mindig számíthatott?
De ahogy végignézett a nappalin, Nam nem volt ott.
-Hol van NamJoon?-kérdezte végignézve a társaságon.
-A szobájában, de hé-kapta el Suga Jin csuklóját-szerintem most nem kéne odamenned..-hajtotta le a fejét.
-Nem érdekel-rántotta el a kezét Jin, majd elindult felfelé a lépcsőn.
A rapper ajtaja előtt halkan megállt, és valami furcsaságot vélt felfezedni. Általában amikor Namnak valami baja van és ilyen hirtelen berohan a szobájába, úgy üvöltöteti a zenét, hogy a saját gondolatait se hallja.
De most csend volt. Nagy csend.
Így hát kopogtatott.
-Mit akarsz?-sóhajtott fel rekedtes hangom a bent tartózkodó.
-Bejöhetnék?-kérdezte Jin.
-Nem...vagy is nemtudom..-csuklott el ismét Nam hangja.
De Jint ez nem érdekelte, benyitott, de ami a szeme elé tárult ledöbbentette.
-Te meg mi a büdös francot csináltál?-sóhajtott fel ijedten.
-Eltörtem egy vázát, nem nyílvánvaló?-adta meg a választ a rapper elég flegmán.
-De akkor miért ömlik a kezedből a vér?-ragadta meg a rapper tenyerét.
De ő nem felelt csak kirántotta a kezét a másik tenyerei közül.
-U-ugye nem direkt csináltad?-remegett meg Jin hangja.
De ismét nem kapott választ, ez a hallgatás pedig mindennél jobban megsemmisítő volt.
-Nem kéne a törődnöd vele-mondta Nam, miközben kidobta a maradék üvegszilánkot a kukába.
-Azonnal gyere be kell kötözni, nagyon vérzik!-ragadta meg ismét a rapper karját, de ő megint ellökte magától.
-Hagyj békén.-sziszegte az aggódó Jin arcába, majd az ajtó felé vette az irányt, ám az eddig félén Jin utána kiáltott.
-Most aztán már tényleg elárulhatnád mi a fasz bajod van!
Ahogy ezt Nam meghallotta visszafordult és pár lépést tett a hyungja felé, majd a falhoz szorította.
Úgy érezte, most vagy soha.
-Hogy árulhatnám el, mi a baj, amikor pontosan te vagy az?-suttogta pár centire Jin arcától.
-Mi?-lepődött meg a hyung?
Erre a kérdésre Nam elengedte a faltól és pár lépést tett hátra, majd háttal fordult.
-Talán ha nem lett volna elég hogy eddig gyötörsz, idejön ez a lány és előttem smárolod le. Azt hittem legalább egy kis tiszteletet érdemelnék!-emelte fel a hangját.
De Jin nem ijedt meg, teljesen nyugodt maradt, odalépett Nam háta mögé, és összekulcsolta a kezüket?
-Miről beszélsz?-suttogta a magasabbik fülébe.
A rappert meglepte ez a tett, így a hyungja felé fordult, ám a kezét nem engedte el.
-Kérlek...-mondta szinte könyörögve.-Engedd hogy szeresselek és megadjak neked mindent egy életen keresztül.
Jin elmosolyodott.
-Megvígasztaltál, amikor a barátnőmmel szakítottunk, de valójában nem kérdezted miért is vagyok szomorú. Igazából nem azért mert ő nincs többé, hanem mert épp azért nincs mert én észrevettem másvalakit akit mégjobban és örökké tudnék szeretni. Te azt hitted egy másik lány az, pedig én mindvégig rólad beszéltem.-mosolygott.
Nam könnyezve hajtotta fejét az idősebb vállára, és szorosan magához ölelte.
-Most meg miért sírsz?-simogatta az idősebb a vállán zokogó hátát.
-Boldog vagyok-nyöszörögte Nam.
-Ígérd meg, hogy örökké csak az enyém leszel. És hogy mindig szeretni fogsz.-fogta a rapper Jin arcát az egyik kezébe, mivel a másik használhatatlan volt.
Majd megtette amit hónapok óta nem mert. Megcsókolta azt akit a világon mindennél jobban szeretett.
És nagyon boldog volt.
-Most pedig-fogta meg a párja kezét Jin-Engeded hogy bekötözzem?
Nam csak bólintott.
Este sokáig fent voltak Jin pedig átköltözött Nam szobájába.
-Boldog vagy?-tette fel a hirtelen kérdést Jin.
-Nagyon.-válaszolta Nam-És minden rózsaszín felhőben úszik, és tökéletes, mintha belennék drogozva.
Majd ismét magához húzta a szerelmét és megcsókolta.
És valóban Jin, volt az ő drogja. Mostmár muszáj élete végéig vele maradni mert a hiányában..
Meghalna.
