different christmas [L.H.]

2. rész

- Na és kivel jöttél? - hajolt közelebb Luke. A zene elég hangos volt, ergo csak így volt esélyünk arra, hogy kommunikálhassunk.  
- A szobatársaimmal - válaszoltam. 
- Egyetemista vagy?
- Nem - mosolyodtam el. - Minden halasztottunk egy évet és így kerültünk össze...
- Értem - bólintott.
- És mi van veled?
- Én is halasztottam. Valahogy nem jön be ez a tanulás dolog. Kellett egy szabad év a szórakozásra. 
- Értem - nevettem el magamat. Luke hirtelen közelebb húzott magához.
- Mi lenne, ha megszöknénk? - suttogta a fülembe, mire felkuncogtam. A lehelete csiklandozta a nyakamat. 
- A lányoknak azért szólnom kéne...
- Hoho, ki mondta, hogy meg is szökünk? - fordított aztán szembe magával. Lebigyesztette, a számat. - Nem ám, persze, hogy megszökünk. Na szaladj, szólj a lányoknak! A bejárati ajtónál várlak - adta ki az utamat, mire én sietős léptekkel indultam megkeresni valamelyikőjüket. 
Miután eldaráltam Samnak, hogy mi a szitu, és összeszedtem a kabátomat és az egyéb holmijaimat, már szinte rohantam is a bejárathoz. Luke ott állt, kabátban, fején egy baromi édes, pompomos sapival. Elmosolyodtam, majd kihasználva udvariasságát, kiléptem az utcára. A hideg levegő hirtelen megcsapott. A hó hatalmas pelyhekben hullott. Luke a kezét nyújtotta, majd mikor én tenyerébe tettem az enyémet, elkezdett velem szaladni. Csak rohantunk a havas utcákon. A hangszórókból a Train - Shake up the Christmas című száma üvöltött, ami még inkább csak hangulatot adott felhőtlen futkározásunknak. Egészen amíg el nem csúsztam, és bele nem vágódtam a hatalmas hóba. 
- Jól vagy? - guggolt le mellém Luke aggódva, de a szemén láttam, hogy mosolyog. Kinyújtottam a kezeimet, megkapaszkodtam a kabátjába, majd kibillentve az egyensúlyából magam mellé rántottam. Eközben mindketten csak nevettünk.
- Akkor ezt vehetem egy igennek - nevetett még mindig, majd csak feküdtünk tovább ott az utcán a hóba. Rá néztem, mikor észrevettem, hogy engem bámul.
- Mi az? 
- Kedvellek, Karen. 
- Alex - javítottam ki. 
- Természetesen - feleselt szarkasztikusan. Így játszunk? Mivel Lukeot lefoglalta, hogy macsósan fürkéssze az arcomat, észre sem vette, hogy megmarkoltam egy kis havat és óvatosan golyóvá formáztam. Amikor már 1 perce nem mondott semmit, csak nézett, hirtelen megtámadtam. Az arcába nyomtam a hógolyót. Azonnal törölgetni kezdte, miközben csak köpködte a sok havat. 
- Hát így játszunk? - nézett rám kérdőn. Hogy járhat ennyire egy rúgóra az agyunk?

- Ajajj. Menekülnöm kéne? - kérdeztem félve, majd már tápászkodtam is felfele. 
- Enyhe kifejezés  - válaszolt, de én addigra már talpon voltam. Miután gyorsan leporoltam a fenekemet, futásnak eredtem. De ő sem volt rest. Futott utánam, és elég hamar utolért. Hátulról csapott le rám, de egyelőre csak magához húzott. Nevetve hagytam neki.
- Most nagyon megkapod - búgta a fülembe. Kapálózni kezdtem. 
- Engedj el! - visítoztam nevetve, miközben elkezdtem ütögetni a kezét.
- Ha te ugrassz, ugrok én is, emlékszel? - kérdezte aztán. 
- Mi van? - néztem értetlenül, majd azt vettem észre, hogy a következő percben elmerültünk a hóba. Luke velem együtt vetette bele magát.
- Titanic - válaszolt aztán a kérdésemre. Hű. Ismeri a filmet, és még idézni is tud belőle? Volt egy jobb kérdésem számára. 
- És ez hogy jön ide?
- Nemtudom, veled ugrottam, aztán hát ja... - magyarázta mosolyogva.
- Bolond vagy - nevettem fel.
Pár percig még poénkodtunk ott a hóba, aztán felkeltünk. Elindultunk hazafele, ugyanis meginvitáltam hozzánk. A hó még mindig hatalmas pelyhekben hullott, rettentő hideg volt, és mindenfele csak karácsonyi világítás volt. Mosolyogva szívtam be a hideg levegőt, és boldogan lépkedtem Luke mellett, miközben ő arról mesélt, mennyire élvezi, ahogy ropog a hó a lába alatt.