Hazugság és hatalom

1.fejezet

Csodás nap ígérkezett a Fővárosban, de nem az időjárás miatt, ugyanis az éghajlatnak köszönhetően itt mindig kék az ég. Ez a hely az örök nyár birodalma. Itt utoljára ezer évvel ezelőtt volt fagy, de akkor tragikus dolgok történtek. A hideg büntetés volt az égiektől, bárkik is legyenek ők. A birodalomban szinte senki nem volt mélyen vallásos, de akkor, mikor egy hétre megfordult az éghajlat, és Havasföld olvadni kezdett, Nyárföld pedig fagyni, minden ember fohászkodni kezdett.

Thalia izgatottan ébredt. Különleges volt a reggel, a madarak mintha szebben daloltak volna. De lehet, hogy csak azért volt, mert nagyon várta, hogy végre kortársaival tanulhasson, ugyanis tizenhat éves koráig szinte elkülönítve nevelkedett.

Miután a szobalányok megérkeztek a hívására, és ráadták szokásos lovaglóruháját, és mézszőke tincseit gondos fonatokba rendezték, nekilátott a reggelihez. Hercegnőhöz nem illően, kapkodva falta fel, amit elé tettek, nem törődve az illemmel. Mindig ez volt,amikor a lovaglóleckéjére reggel került sor. Nem tehetett róla,a lovaglás menedéket nyújtott neki az udvar problémái elől. 
Igazság szerint soha nem léphette volna át a kastély kapuját,de August,a lovaglótanára elég szabadszellemű volt ahhoz,hogy egy egy órára megszöktesse,és hagyja,hogy kicsit egyedül legyen a környező erdőben. Persze felelòtlenség lett volna a trónörököst egyedül hagyni az erdőben,ezért a cinkosa mindig hallótávolságon belül volt,és tündér lévén ez elég nagy távolságot jelentett.
Miután August és ő különváltak,Thalia a kedvenc helye felé vette az irányt,egy tisztásra,hogy virágot szedhessen.
A rét virágba borulva várta,minta csak a hercegnőnek létezne. A smaragzöld takarót apró rózsaszín és lila virágok díszítették,néhol egy-két nefelejcs is tarkállott,így alkotva meseszerű tájat.
Eltelt egy óra,majd még egy,és Thalia nem tudott nem a közelgő eseményekre gondolni.
Több évszázados szokás szerint minden család legidősebb lányát elküldik a fővárosba egy héttel a trónörökös születésnapja előtt,hogy ott tanuljon,és ha valaki elég szerencsés,és a hercegnő megkedveli,akkor a bizalmasa lehet,és mellette szolgálhat udvarhölgyként. Az érkezőket ünnepséggel fogadják,és előfordul,hogy az egész család ilyenkor érkezik,és az udvarban tölti az elkövetkezendő hetet.
Thalia már épp indult volna vissza a kastényba,amikor furcsa zajokra lett figyelmes. Ijedten fordult körbe,keresve a hang forrását,ami feriasztotta a merengéséből. Már épp azon gondolkozott,hogy csak képzelődött,amikor újra meghallotta. Fém csörgése volt,és egyre közelebb került hozzá. Nem volt alaptalan a félelme,hiszen erre a részre csak tolvajok és haramiák merészkedtek
Odafutott a lovához,és előrántotta a nyergébe rejtett kisméretű kardot. Rémülten forgott körbe. Kiáltani akart,de képtelen volt,a félelem összeszorította a torkát,de kiélezte az érzékeit. Ekkor meghallotta a pár méterrel a háta mögül érkező hangot. Megpördült,és egy különösen jólöltözött, fiatalemberrel találta szembe magát. Barna haja kócosan lógott a szemébe,amelyre rásütött a nap,így enyhe vörösben játszott.
-Mit akarsz azzal a karddal,leány?- nevetett,mintha a helyzet vicces lett volna.
-Ki vagy te?- találta meg a hangját.
-Ugyan,csak egy jelentéktelen utazó. Én is kérdezhetném ugyan ezt,ugyanis nem én szegezek neked egy kardot... Tudod egyáltalán használni?-nevetett újra,és ez iszonyatosan zavarta Thaliát.
-Tudom,úgyhogy jobban jársz,ha ottmaradsz.-próbált fenyegetőnek mutatkozni,és igyekezett elrejteni a félelmét,ami belülről mardosta.
-Hát most komolyan megijedtem...-gúnyolódott tovább.-Amúgy meg...-előhúzta a saját fegyverét-nem csak neked van,és szerintem ha harcra kerülne a sor,én nyernék,szóval nyugodtan elrakhatod,mielőtt még megsebesíted magad.-azzal egész közel lépdelt a rémült lányhoz.
-Maradj ott,ahol vagy!-emelte meg a hangját. Szívből remélte hogy nem remeg a hangja.
-Ugyan,mit tehetnél?-azzal már csak lépések választották el a lánytól. Még egy lépés előre. Majd még egy. Thalia már hallotta a saját szívverését. Amikor a fiú elég közel került,Thalia a torkának nyomta a kard hegyét.
-Megmondtam,hogy maradj ott.-sziszegte.
-Nem értem,mit parázol ennyire.-nevetett.- Egyébként is,elfelejted,hogy én erősebb vagyok.-azzal elhajolt a kard pengéje elől,majd egyszerű mozdulattal fellökte a hercegnőt.
Most már nála volt a kard,és semmi nem védhette meg a rémült lányt,csak...
-August! August gyere!-kiáltotta.
A fiú elkövette azt a hibát,hogy körbepillantott,ezt kihasználva Thalia felugrott,majd a lovához futott,aki már indulásra készen várta. Vágtatott,ahogy csak tudott,amikot hirtelen megpillantotta a felé tartó Augustot. Az idős tündér arcán aggodalom tükröződött, zöld haja lobogott,ahogy vágtatott a lovával.
-Fenség,mi történt?
-Csak találkoztam valakivel,és megijedtem. Semmi bajom,el tudtam szökni.
-Hercegnő,a frászt hozta rám.
-Hidd el,August,én is halálra rémültem,de most már menjünk,mielőtt észreveszik,hogy eltűntem.
~~~
Egy óra múlva harsonaszó hangzott fel. Ez egy vendég érkeztét jelezte,a Thalia által legjobban várt családot.
Miranda Red már több,mint tíz éve járt utoljára az udvarban,de még mindig őt tekintette a legjobb barátnőjének,akivel csak pár levelet váltott azóta. Nagyon várta már,hogy újra lássa. Őt,és a bátyját,Williamet,aki a lány emlékeiben még kisfiúként élt. Kissé ironikus,de mindkét Red gyermeknek vörös haja volt akkoriban,mint az édesanyjuknak. Szép emlékek fűződtek hozzájuk,és már alig várta,hogy végre találkozzanak.
Sietve vette a lépcsőfokokat,majd mikor kiért a kastély hatalmas tölgyfaajtaján,csatlakozott a szüleihez. Apja ragaszkodott hozzá,hogy ő maga is részt vegyen a fogadáson,hiszen Philip Red a legbizalmasabb barátja volt.
Begördült a hintó,ami mögött lovon két ember közeledett. Thalia megrökönyödve látta,hogy az egyik lovas a fiú az erdőből.