Promise-Ígéret ( A sors játékszerei I. )

A kezdetek [Catie szemszöge]

Az egész házban csend honolt. A családom tagjai már órák óta húzták a lóbőrt, de én sajnos még nem. A rémálmok itt a ludasak, amelyek már hónapok óta kínoztak.
A nevem Catie Smith.
Szóval, csak feküdtem az ágyon, és néztem a plafont. Egy óriási szőrkupac foglalta el a franciaágyam háromnegyedét. Ez a szőrkupac a németjuhászom volt, akit Pötyinek neveztem el mikor megkaptam őt, olyan négy éve.
Kavarogtak a gondolataim, úgy éreztem, friss levegőre van szükségem. Úgyhogy, fogtam magam és felkeltem, előkotortam a papucsom. De sajnos az osonás nem az erősségem, emiatt ráléptem egy nyikorgó lépcsőfokra, miközben mentem le a szobámból a nappaliba. Pötyi erre kirohant a szobám behajtott ajtajából, és majdnem lelökött a lépcsőn. Hurrá! Mostmár őt is vihetem! Visszamentem a szobámba, gyorsan felöltöztem, előástam Pötyi nyakörvét, majd írtam egy cetlit, hogy elmentem sétálni a kutyával. Gyorsan felkaptam a kulcsom, és elindultam Pötyivel.

 Nagyon jó környéken lakunk, így nem féltem. Elértük azt az utcasarkot ahol be szoktunk fordulni. Megtettünk kemény öt lépést, mikor két kigyúrt pasas a semmiből előkerült, tőrrel a kezeikben. Pötyi folyamatosan morgott. Ajjajj...

Hátrálni kezdtem. Majd valaki maga mögé rántott. Egy magas és izmos srác állt előttem. Az alapján amit láttam belőle az ellenfeleinek van félnivalója!
-Ezt ugye nem gondoltátok komolyan??- érdeklődött a srác.
-Mi csak a parancsot teljesítjük! Élni akarunk!
-Pedig ezzel rohantok a vesztetekbe. De ti tudjátok!-szólt az önjelölt "hős". és elkezdődött a bunyó. A srác szerzett valahonnan kardot és azzal próbálta leküzdeni az egyik izomagyat. A másikat nem láttam, mert a fiúra koncentráltam. Egyszerűen elképesztő volt a harcban!
-Catherine! Mögötted! -figyelmeztettek, mire feleszméltem és megláttam a másik okostojást.
-Szia cica!
-Bocs, de csak egy ember hívhat így!- és ágyékon rúgtam, majd eltörtem az orrát.
-Pötyi, harapj! -rikkantottam egyet, mire a hű ölebem, elkezdte a földön fetrengő idióta kezét rángatni, aki természetesen visított, majd egy émelyítő reccsenést hallottam.
Közben a pasi, aki megmentett, felém tartott.
-Szép volt, de ideje mennünk.
-Ad egy: nem ismerlek. Ad kettő: mégis hova??
-A nevelőszüleid házához. Innen egy saroknyira található, Catherine. Igaz?
Mivan?? Tiszta értetlen fejet vághattam...
-Honnan tudo....- nem tudtam befejezni a kérdést, mert éles fájdalom hasított a combomba, és elnyelt a sötétség...
-----------------------------
Sziasztoook! Ez itt az első történetem, első fejezete! Remélem tetszett! Ha igen, nyomj a kicsi csillagra, és commentelj!
Puszcsii!

XxX Lola XxX