2 Emeroggyant Animemániás Rockerista Állat Közös Könyve

2. fejezet

Első találkozások
ʕ•ﻌ•ʔʕ•ﻌ•ʔʕ•ﻌ•ʔʕ•ﻌ•ʔʕ•ﻌ•ʔ

'-...Ez meg mi a lókuki?
-Nem ezt momdtam?...'

-Hmm... Fura egy hely.- mondta a túlságosan is gyanús szőke hajú köpenyes alak.
-E-e-e-e-ez De-de-dei-DEIDARA!!! ÁÁÁÁ!- visítottam, és majd' leestem a nem túl magas fekhelyemről.
-Na nee!- képedt el Adolf is.
-Részvétem Szöszi, felismertek.- hallottunk meg egy másik hangot is.
-SA-SO-RIII- szótagoltam a vörös nevét. Ez pont olyan lehetetlen, mint hogy valaha is megtanulok énekelni.
-Lebuktál Vöröske.- vetette oda Deidara a társának.
-Nagyon vicces Szöszke.- felelte Sasori.- Inkább foglalkozzunk a küldetéssel.
-De Sasori! Ezek a kölykök honnan ismernek minket?- tette fel a nagy kérdést Deidara. Most esett csak le, hogy magyarul beszélnek, méghozzá Sasori Itachi szinkronhangján, amit mindig is imádtam, Deidara pedig talán Fekete Danién. /1AÉ MÁNIA/
-17 vagyok!- kiáltott Adolf felháborodottan. Ja igen, Deidara lekölyközött. Gonosz...
-Ééén is!-mondtam.
-Pont hozzám való- kacsintott rám kedvenc Szöszi terroristám.
-Mibajodvan?- kérdeztem vissza meglepetten és cseppet sem nőiesen. Adolf elkezdett nevetni.
-Semmi, mert Dei...khm...- kezdte vonlna, ha nem szakítom félbe.
-Nem b*zi! Csak...- itt elpirultam, amikor Dei rámnézett.
-Ah, rendben, de ti honnan ismertek? - kérdezte Sasori.
-Hogy hogy honnan?!- kérdeztem inkább szemrehányóan, mintsem kérdően.
-Ti biztos, hogy jól vagytok?- kérdezte a tesóm.
-Mi a franc van?- kérdezte Dei, egy aprócska bomba felrobbantásának kíséretében.
-Muszály megölnöd minket?- ripakodtam rá a szőkére, igaz picit félve.
-Nem kaptunk parancsot a megölésetekre.- felelte monoton hangon Sasori.
-Akkor mi a fuckot akartok itt?- kérdezte Adolf.
-Azt sajnos nem mondhatjuk el.- felelte Sasori.
-Nem értitek, mi a fuckot kerestek itt?- pattogtam. Tudnom kell.
-A parancs, amit kaptunk, az elrablhm...- Sasori hirtelen befogta Dei száját.
-Aha, szóval el akarnak rabolni. Nem elég nekik a Kazekage meg a többi jinchuuriki, mi is kellünk.- akadt ki Adolf.
-Nekem elég lenne csak a Vöröske.- bókolt Deidara. Nekem...
-Háh? Mi?- kérdeztem, újból elég bőszavúan. És rákvörösen.
-Szimplán csak bejössz neki.- elégítette ki a kíváncsiságomat az ikrem.
-Raboljuk már el őket, utána majd randizhattok- mondta Sasori.
-Benne vagyok.- Dei örömében egy újabb aprócska bombát robbantott fel.
-Én nem...- mondtam.
-Mi van?- néztek rám mindhárman. A fiúk mind ugyanolyanok. Adolf biztos azon akadt ki, amin Dei is: hogy nem randizok a szöszivel. Pedig:
-Én innen egy tapodtat sem mozdulok, nem fogtok elraboni!- feleltem, mire ki-ki megkönnyebbült.
-Jaj szivi, még az én kedvemért sem?- kérdezte Deidara.
-Nein, drága Deidara.- feleltem. Dei szemei olyan szép kékek...
Minden elhomályosult és szteereóban hallottam meg a Green Day-től az American Idiot-ot és a Chrome RT.-tól a Holdkórosok dalának a refrénjét: 'Ne ébressz fel még, ne ébressz fel...'- igen. Bárcsak ne kellett volna felkelnem. Bámultam vona Dei szemeit... De mi? Egy animeszereplő? Ráadásul egy terrorista? Most komolyan, ez akkora egy képtelenség.
-Jó reggelt szivi.- köszöntött a tesóm.
-Jó reggelt neked is, de ha mégegyszer így mersz hívni, akkor kirágom a májadat, te hullajelölt tebayo, vagy valami hasonló!- feleltem, halálnyugodtan. Az 1AÉ lehet, hogy megártott...
-Jól van na, nem kell úgy felkapni a vizet Vöröske.- lehetséges volna? Nem ez lehetségtelenség. Waaah...- Amúgy randiztatok már?
-Mégis ki a csodával? És ugyan, ne szólíts vöröskének, te kergebirka!
-A te kis Szőke hercegedre gondoltam.- vigyorgott a képembe.
-Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.- kaptam fel az orrom, pont úgy ahogy a plázap*csa nővérem szokta. Mellesleg nem álmodhatta ugyanazt, amit én. Nem, nem, nem!
-Nem álmodtál valami rendkívülit? Valami szokatlant?
-Te ugye nem ugyanazt álmltad?- már cseszteti a dolog a fantáziám.
-De bizony. -vigyorgott- Saso és Dei a szobánkban. És a meleg szöszinek nagyon bejött a rákvörös fejed.
-Nem meleg!- hozzá vágtam a legközelebbi dolgot, ami a kezembe akadt: a párnám.- És te nem álmodhattad ugyanazt amit én! Ezen nem osztozok veled!
-Pedig ezt álmodtam, bi-bi-bíí- nyelvet is öltött. Mint egy ovis.
-Ne hangoskodjatok már ilyen korán reggel!- belépett a szobánkba Miss Szőke Sötétség: Marcsi.
-Nem muszály hallgatnod. Mellesleg fél nyoc van... Basszus, Öcsi, eldumáltuk a z időt, nyomás öltözni. Enyém a fürdő.- pörögtem. Kimásztunk az ágyból.
-Nekem mindegy, csak ne hangoskodjatok, mert nem szeretem.- modta Marcsi, aki még mindig itt volt. De minek?
-Te mit szeretsz a hajadon, körmödön, telefonodon és a b*zi Justin Bieberen kívül?- vetettem oda, amikor előszedtem a ruhámat.
-Cöh...mondjuk a romantikus filmaket. És Justin igenis jó, csak ti bunkó rockerek ezt nem értitek.- kapta fel az orrát, úgy, ahogy az előbb én is. Akaratomon kívül is, de túlságosan is hasonlítok rá. Bleah... Utálom.
-Elmehetsz te a jó büdös tudod hova! Amúgy is mi van a pasiddal? Mi is a neve? Márk vagy... Ádám!?- direkt mondtam hangosan, mert a srác felettünk lakik és nem igazán csípi a ribi nővérem.
-Ő nem a pasim! De te ezt nem is értheted! Te nem is pasizol, csak haverkodsz velük. Néha pont olyan vagy, mintha te is fiú lennél.- ezzel kiviharzott a szobából. Pedig ha azt tudná... Pasik... Még korai.
-Őszinte elismerésem hugi!- tartotta felém a kezét Adolf.
-Danke és arigato tesó.- azzal belecsaptam a kezébe.
-Ideje öltözni.- mondta.
-Akkor hajrá!
Elvonultam a fürdőbe. Igen, közös szobánk van. De öltözésnél a fürdő az enyém. Ha meg a barátnője van itt...akkor lelépek.
Felvettem a kedvenc Nightwish-es trikóm egy szaggatott térdig érő farmerrel és a Converse-mmel. Nem szeretem annyira, nem is lenne az enyém, ha Marcsi nem nézte volna be a méretet, de most jó, amíg a bakancsom nem tudom felvenni. Júniusban. Ékszert nem vettem, mert eleve rajtam volt a tetkónyakláncom és a 3-3 színes karika fülbevalóm. A hajam kifésültalem és két oldalra választottam. Csak minimálisan sminkeltem, de a fekete rúzsom nem maradt el. Ennyi. Megvagyok. Még gyorsan befújtam magam kedvenc Avon parfümömmel és kész voltam.
Kilépve megfigyeltem Adolf mai viseletét: csőfarmer, bokáig érő bakancs és fekete trikó. A haja neki is kiengedve. Az ikrem jó pasi. Persze, hogy a csajok csak úgy tapadnak rá. Derékig érő barna haj, zöld szem és pár cuki szeplő az orra körül. Tisztára olyan, mint én. Csak nekem a hajam születésem óta bronzvörös volt, addig, amíg 14 évesen be nem festettem vörösre. Azóta volt fekete és tejfölszőke is kék csíkokkal, de most újból visszatértem a szeretett vöröshöz. Vagy inkább piroshoz. Bár nekem kb egy fél méterrel rövidebb a hajam mint önjelölt férfi megfelelőmnek. Úgy a vállam alá ér ha göndören hagyom és nem vasalom ki. 
-Csini vagy hugi.- mondta Adolf.
-Csakúgy, mint te Öcskös.- viszonoztam a bókot.
-Ah... meg vagyok hatva én kedves Rómeóm.- nehéz volt nem nevetni, de kibírtam.
-Óh, Júliám. Kérlek fogadd el szerelmem jelképeként ezt a szegény szál- felkaptam a kulcscsomóm.- Kulccsomót.- vigyorogtam.
-Ah, Rómeóm te pont olyan jól értesz a kulcsokhoz, akár a szavakhoz.
-Rendben van szőrös lábú Júliám, de ha nem sietünk, akkor a végén még elkésünk. Mellesleg, a nevem is Kulcsár.- és ezúttal nevettünk.
Hamar kiértünk a buszmegállóba és mint mindig, beszélgettünk egy kicsit. De hiányérzetem volt.
-Basszus!-kiáltottam.
-Gitár, de mi a bajod?- kérdezte.
-Légyszi, mondd, hogy van nálad vagy 50 Forint.
-Mire kell?- válasz helyett megkordult a gyomrom. - Nem reggeliztünk. -csapott a fejére Adolf.
-Éhes vagyok. Egy 50-esből tudok venni 2 zsemlét.
-Annyival beéred?- kérdezte meglepetten.
-Estig simán. De légyszi adj már, mert mindjárt itt a busz.
-Parancsolj. -egy 200 Forintost adott. Ellenkeztem, de végül elfogadtam. Úgy sem költöm el...