Blood in my veins

Történet előzetese

-Maradsz vagy kiszállsz?-kérdezte anya, miután megálltunk egy benzinkútnál tankolni. Nem feleltem. Szótlanul ültem az anyósülésen és bámultam ki az ablakon.-Szóval maradsz. Vegyek esetleg neked valamit?-ismét nem válaszoltam.-Mondd, nem unod még? Meddig akarod még ezt játszani?-lehajtottam a fejem, de szó még most sem hagyta el a számat. Ujjaimmal dobolni kezdtem az ablakon.-Zoé, kérlek, hagyd abba a duzzogást! Gyerekesen viselkedsz.-kezeivel maga felé fordította az arcom-Kicsim, nézz rám! Tudom, hogy dühös vagy rám és nem könnyű most neked. De hidd el, a világon a legjobban szeretlek téged.

-Ha szeretnél, nem tennéd ezt velem.-szólaltam meg a hosszas hallgatás után.

-Egy költözést nem kéne ilyen tragikusan felfognod. Tudom, hogy hiányzik a megszokott környezet, a barátaid. De majd megszokod ezt is, és új barátokra lelsz. A régiekkel pedig ugyanúgy tarthatod a kapcsolatot. Ne csüggedj!-nem volt kedvem veszekedni vele, úgyhogy inkább hallgattam. Persze, ő könnyen beszél. Nem küzd beilleszkedési nehézségekkel, velem ellentétben. Nagyon nehezen nyílok meg mások előtt, ebből kifolyólag nehezen barátkozom. Anya megfogta a kezem.-Mindig melletted leszek, segítek mindenben.-mondta, majd rám mosolygott.-Szeretlek, kicsim.-felsóhajtottam.

-Én is téged.-feleltem. Tényleg szeretem őt, de ettől függetlenül haragszom rá.

-Mindjárt jövök.-megpuszilta a homlokom, és kiszállt az autóból.

Az ablaknak dőltem. Hiányérzetem volt. Ürességet éreztem, mint aki elvesztette mindenét. Az otthonom, a barátaim. Az életem. Ezelőtt Miskolcon éltünk anyával, ketten. A szüleim elváltak még 8 évvel ezelőtt, akkor 7 éves voltam. Azóta nem hallottam az apám felől, nem tartom vele a kapcsolatot. Egy társasházban laktunk a belvárosban. Szerettem ott élni. Anya igyekezett mindent megadni nekem és mindent megtett azért, hogy ne szenvedjek hiányt semmiben. Anya 3 hónapja kapott egy állásajánlatot Pesten. A fizetésének a kétszeresét ígérték, így nem volt kérdés, hogy elfogadja. Ezért költözünk.

2-3 perc sem telt el, anya már végzett is a tankolással, beszállt a kocsiba, és indultunk tovább. Ismét rátértünk az autópályára. Unottan bámultam ki az ablakon, néztem ahogy magunk mögött hagyunk mindent. Az út mentén állt egy tábla: "BUDAPEST-25 km" Felsóhajtottam, majd elővettem a telefonomat. A fülhallgatót rácsatlakoztattam, majd a fülembe tettem. A zenébe menekülök a világ elől. Maximumra állítottam a hangerőt, nem akartam hallani a külvilágot. A harag minden egyéb érzelmet elnyomott bennem. Nem akartam költözni, nem akartam elhagyni az otthonom, mégsem volt más választási lehetőségem. Miközben ezen járt az agyam, rezgett a zsebemben a telefonom. Noémi írt: "Szia Zoé, minden rendben? Úton vagytok még? Írj, ha megérkeztetek! Puszi♥"
Noémi a legjobb barátnőm. Hihetetlenül megértettük egymást. Mindig mellettem volt, bármikor fordulhattam hozzá. Rettentően hálás voltam azért, hogy a személyében egy ilyen barátnőre találtam. Amint elolvastam az üzenetet, könnybe lábadt a szemem. Ki tudja mikor láthatom legközelebb, hatalmas közöttünk a távolság. Kikapcsoltam a netet és zsebre tettem a telefonomat. Az ablak felé fordultam és nekidőltem az ülésnek. Becsuktam a szemem és megpróbáltam nem gondolni semmire. Nagyokat sóhajtva élveztem a csöndet, majd szépen lassan elaludtam.