Light my fire [wolfiee]

1.

- Mi ez a hely?

A kislány látta, amint hátramosolyognak rá a vezetőülésről. Egy tündöklő asszony, Hollósyné Éva ült a kormánynál, mint a gyermek édesanyja.

- A mai nap meglátogatunk itt valakit – kezdte, majd kiszállt – Gyere.

A lányka el sem tudta képzelni, mint kereshetnek ők egy erdőben. Viszont mókásnak tartotta, hogy ilyen különös helyre hozta őt anyukája. Egy kicsit ki is verte a hideg, mikor kipattant a kocsiból. Hűvös, őszi idő volt, de a lány gyönyörűnek tartotta a fákon, a földön lévő levélek színét. Mindig el tudta bűvölni. Megfogta édesanyja kezét, majd izgatottan leste, hova mennek.

Egy kicsike ösvényen keresztül sétáltak át, ami egy hatalmas tisztásra nyílt. A legvégében egy kicsike ház állt. A tetejét náddal feddték. Vajon még ki födi ezzel? Ki lehet ilyen konzervatív? Vagy egyszerűen csak erre futotta? De a lánynak egyre inkább azon járt az esze, hogy ez egy mézeskalács ház e. Mert ha az, akkor most egy igazi mesében vannak! Alex álma akkor dőlt romba, mikor anyukája bekopogtatott az ajtón. Itt ugyan semmi sem látszott, hogy édességből lenne. Sőt, ahhoz túl kopár és félelmetes volt, hogy lehessen itt egy darabka cukorka is. Inkább az rémítette meg jobban, mikor az ajtó olyan erővel nyílt ki, hogy a csikorgását egy jó idegig hallani lehetett.

A lány összecsukta a szemeit.

Félt, hogy talán valami óriás szörny lakik itt. És anyukája azért hozta ide, mert rájött, hogy ellopta barátnője csokiját! Most nagyon megbánja!

- Alex – szólította anyukája – Mutatkozz be szépen a bácsinak!

A hang halltára elmúlt minden kételye. Bizalommal nyitotta fel a szemét.

Egy szőke hajú, nagyon magas fiú tekintett le rá, arca ragyogott a mosolytól. Olyan volt, mint egy angyal. A kislány el is csodálkozott.

- Csókólom – köszönt a lány – A nevem Hollósy Alexandra.

- Szia! – köszönt vissza a fiú – A nevem Sam.

- Furcsa a neve a bácsinak – ráncolta össze a szemöldökét a lány.

A fiú felnevetett.

- Szüleim amerikaiak. Ott más neveket szoktak adni.

A kislány értelmesen bólintott. Egyet lépett be a kis házba anyukája után. A berendezés csak egy ágyat. és egy kicsit felszerelt konyhát jelentette. A falon különös festmények lógtak, és még a fal is díszesen volt festve. A kislány még egyszer a fiúra nézett. Most arcán komolyság ült, de így még jobban hasonlított egy angyalra. Arra kérte őket, hogy foglaljanak helyet. A kislány le is huppant az ágyra. Anyukája mellette ült le.

- Itt kell maradnod pár napig, míg távol leszek. Addig Sam bácsi fog vigyázni rád. – fordult lánya felé Éva. A lány kicsit elszomorodott. – De ne félj, hamar visszajövök érted.

A lány bólintott. Amint látta, hogy a nő elindul, azonnal nekiszaladt és megölelte. Ott akarta tartani, már most hiányzott neki az anyukája.

- Szia – mondta az anya – Vigyázz magadra, Alex!

- Szeretlek anyu!

- Én is szeretlek. – válaszolt a nő – Szia, Sam.

A fiú integetett neki. Az anya kibontakozott a gyengéd ölelésből, és egy utolsó mosollyal kiment az ajtón. A lány néhány pillanatig csak az ajtót nézte.