(Lexi)
Reggel arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Fáradtan felvettem az éjjeli asztalról és beleszóltam de senki nem válaszolt. Megnézem, hogy ki hívott mikor rájöttem, hogy ez az ébresztő volt. Majd nagy nehezen kikeltem az ágyból és lementem meginni a kávémat. Mire lementem már Jess megitta az utolsó korty kávét, tehát képtelen voltam főzni.- Legalább lefőzhetted volna ha már megittad. - szóltam oda a jóízűen iszogató testvéremnek.
- Neked is jó reggel. - válaszolta gúnyosan.
Erre nem is válaszoltam csak megittam az eddigre már lefőtt kávémat és mentem készülődni a suliba. Egy rövid szoknyát és egy szexi felsőt vettem fel. Mikor elkészültem és lementem a földszintre már lent vár Jess és Jack.
- Elvigyelek téged is?- kérdezte Jack.
- Nem kell jön értem Chris. - válaszoltam és ebben a pillanatban dudált be Chris.
- Már itt is van szóval sziasztok!- köszöntem el tőlük.
- Szia!- köszönték szinte teljesen egyszerre.
- Szia Lexi!- köszönt Chris.
- Szia Chris!- köszöntem vissza, és ültem fel mögé a motorra.
Mikor oda érünk beálltam a büféhez megvenni a tízóraimat, hiszen a többi szünetben kígyózó sorok szoktak lenni. Majd felmentünk a terembe és helyet foglaltunk, ugyanis már bent volt a matek tanár és pont kezdte volna az órát.
A matek óra gyorsan elment. Tovább haladtunk az anyaggal. Aztán jött a biosz ami nem volt vészes. Mondjuk nem nagyon tudtam, hogy miről volt szó, mert egész órán kifele bámultam az ablakon. Ezek után föci és angol volt ezek is gyorsan elteltek, de ekkor jött a töri. A legutálatosabb óra. A tanár egy hárpia. Irat velünk egy oldal vázlatot majd közli, hogy a könyvből tanuljunk, de komolyan akkor minek íratja le. Óra közepén Chris elém tolt egy darab cetlit, kihajtottam és ez állt benne:
" LÁTOM SZAR KEDVED VAN. MIT SZOLNÁL EGY KIS MOZIS SZEXHEZ SULI UTÁN??? "
Erre akaratlanul is elnevettem magam.- Lexi meg tudhatnám, hogy mi olyan vicces? Gondolom nem akarsz az első heteden beírást. - kiabált a tanár.
Nem tudom mért pikkel rám ennyire, na mindegy. Felvettem a tollam és visszaírtam:
" JÓL HANGZIK, BENNE VAGYOK ;) "
És vissza toltam a cetlit.Töri óráról ennyit ezután jött a tesi. Mivel minden lány jóval óra után jött be ezért 15 perc futással kezdtünk és utána nehéz fizikai feladatokat végeztünk. Óra végén odamentem Jesshez.
- Ma később megyek haza. Chrissel moziba megyek. - mondtam és kacsintottam egyet, amiből már tudta is, hogy minek.
- Jól van, de siess mert anyuék ki fognak nyírni.
- oké. Szia!- köszöntem el tőle és már rohantam is ki az iskola elé ahogy megbeszéltük Chrissel.
- Na végre itt vagy, mi tartott ennyi ideig?- kérdezte.
- Rendbe szedtem magam, hogy lelegyen izzadságszagom. - mondtam
- Akkor jó. - mosolygott és felült a motorra, én meg mögé és indultunk a pláza mozijába.
(Jess)
Szuper Lexi lelépet Chirisel Jack pedig az új csajával. Most gyalogolhatok haza egyedül. Bevetetem volna a szuper futásom ami egy természet feletti szuper kepeség csak túl sokan voltak az utcán. Ezért nem kockáztathatom hogy lebukjak. Elkezdtem sétálni mikor valaki a nevemet ordibálta. Megfordultam és Benel találtam szembe magam.- Elvigyelek kislány? - Kérdezte mosolyogva.
- Na azt meg köszönném. - Mondtam Bennek és elindultunk a kocsija felé. Az autóban üvöltettük a rádiót. Hamar haza értünk.
YOU ARE READING
Különleges Teremtmények
FantasyKét lány akik ikrek, de mégis különböznek . Egyikük angyal a másikuk démon. Ellentétek de mégis elválaszthatatlanok. Vajon kitart egymás mellet a két lány?