Sziasztok egy kis késésel de itt is a 6. Rész jó olvasást!
( Jess )
Múltak teltek a hetek a nyomozásban nem haladtunk előre. Még mindig nem tudjuk hogy ki is lehet az áruló. Azóta még történt pár gyilkosság. Megöltek két varázslót.
Reggel egy nagy puffanásra ébredtem. Azonnal ki keltem az ágyból és ki rohantam a szobából. A lépcső alján pedig Jacket láttam ahogy próbálkozik felkelni a földről.
- Te meg mit csinálsz? - Kérdeztem tőle.
- Leestem a lépcsőről. - Mondta Jack idegesen.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle.
- Ahan. - Mondta Jack.
- Na én leléptem mert hamarabb be kell mennem a suliba anyáék már elmentek. - Mondta Jack.
- oké szia. - Köszöntem el tőle.
- Szia. - Köszönt ő is.
Vissza mentem a szobámba készülődni. Felvettem egy kék színű pólót és egy fekete nadrágot. A hajam kifésültem és le engedve hagytam. Kisminkeltem magam és indultam is Lexi szobájába.
- Szia. - Köszöntem neki.
- Szia. - Köszönt ő is.
Egy szürke póló és egy világoskék farmer volt rajta.
Lementünk a konyhába és megittuk a kávénkat. Lexi a házi mozin bekapcsolta Shaw Mendestől a Show Yout. Max hangerőre tekerte a hifit és együtt énekeltünk. Ilyenkor sajnálom egy kicsit a szomszédokat.
Elénekeltünk jó inkább ordibáltunk még pár számot aztán rájöttünk, hogy ha nem sietünk akkor el fogunk késni. Gyorsan felvettem a cipőm és fel kaptam a táskám és már rohantunk is a sulihoz. Rekord idő alatt oda értünk. Az első óra irodalom volt amit az osztályfőnökünk tart. Bejelentette hogy ma szülői értekezlet lesz, és hogy holnap jönnek az új diákok. Már nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Az óra további részén verseket elemeztünk.
A szünetben Lisa Kelly Ben Chris Lexi és én bementünk az ebédlőbe. Miközben egy üres asztalhoz sétáltunk Barbi (a suli legnagyobb ribanca) sikeresen leöntött a kávéjával.
- Te idióta néz már az orrod elé! - Ordibáltam le Barbit
- Bocsi véletlen volt. - Mondta az idegesítő nyávogó hangján. És el is sétált a közelünkből.
- Most egész nap ebben a pólóban kell lenem. - Mondtam dühösen.
- Gyere oda adom a pólóm. - Mondta Chris.
Szerencs hogy egy póló és egy ing is volt rajta.
- köszi. - Hálálkodtam Chrisnek.
Bementem a mosdóba és felvetem Chris polóját aminek Chris szaga volt.
- Hé jól áll neked a polóm! - Mondta Chris.
- Tudom amúgyis nekem minden jól áll. - Mondtam neki nevetve.
- Egócska! - Mondta Chris.
Csengetek Így elindultunk a terem felé. Hazudnék ha azt mondanám hogy kicsit se bámultak meg azért mert Chris pólója volt rajtam.
Bementünk a terembe és le ültünk a helyünkre. Kicsit se bámultak meg a többiek Chris pólója miatt á kicsit se. Bioszon a tanár a fél osztályt lefeleltette. Szerencsére engem kihagyott, így megúsztam a felelést.
Biosz után matek volt.
A maradék négy óra gyorsan eltelt.
Megkerestem Lexit és elindultunk haza. Anyáék már otthon voltak.
- Sziasztok. - Köszöntünk Lexivel anyáéknak.
- Sziasztok. - Köszöntek ők is nekünk.
- Anya ma négykor szülői lesz. - Mondtam neki.
- Oké. - Mondta anya.
- Egyébként mi ez a póló rajtad Jess? - Kérdezte tőlem apa.
- Chrisé oda adta mert engem leöntődtek kávéval. - Mondtam apának.
- Értem. - Mondta apa.
Bementünk a konyhába leültünk az asztalhoz, és megebédeltünk.
( Lexi )
Mikor anyu elment szülőire kaptam egy sms-t Christől, hogy átjön. Nem sokkal később csöngettek is. Rohantam ajtót nyitni, de meglepetésemre nem Chris volt az, hanem egy szőke hajú barna szemű csaj.
- Szia. - Hallottam meg tesom hangját, Jacket.
- Szia. - Köszönt neki a csaj is.
- Lexi, ő itt Briana. Briana ő itt a tesom lexi.
- Szia. - Köszönt.
- Szia. - Köszöntem vissza amikor észhez tértem a kisebb sokból. Ekkor Jess jelent meg. Ahogy elnéztem neki is meglepő volt. Neki is bemutatkozott. Közben megérkezett Chris is.
- Na aszem mi mentünk. - mondtam nekik.
- Ja, szerintem mi is lelépünk. - mondta Jack.
- Na ne szórakozzatok már, hogy egyedül hagytok míg ti kitudja mit csináltok odafönt. - kezdett nyafogni Jess.
- Menj szerez magadnak valakit és akkor nem leszel egyedül. - mondtam neki és elinultam felfelé magam húzva Christ.
- Bunkók! - hallottam Jess kedves szavát.
Mikor beértünk a szobámba lelöktem Christ az ágyra és neki estem. Igen hiányzott már a sex. Nem sokáig maradt rajtunk ruha. Chris fordított a helyzetünkön és most ő volt fölül.
- Szeretsz fölül lenni mi? - kérdeztem tőle.
- Hát a dominancia legyen meg. - erre belemosolyogtam a csókunkba. Majd lejjebb vándorolt és a nyakamat kezdte behinteni csókokkal, majd mikor megtalálta a gyenge pontot kiszívta. Majd megéreztem férfiasságát magamba. Lassabb kezdett el mozogni és egyre jobban gyorsított.
- HALKABBAN MÁR GYEREKEK!! - ordította Jess.
Mit sem törődve Jessel ugyanúgy fojtattuk. A végén egyre erősebben lökött Chris majd elélveztünk. Ledőlt mellém és kapkodva a levegőt néztük egymást.
- Ez jó volt. - mondta hatalmas vigyorral az arcán.
- AZONNAL GYERTEK LE!! - hallottam mag anyu hangját.
- Ja egészen idáig. - hervadt le a molyos az arcunkról. Gyorsan felkapkodtuk a ruháinkat és lementünk. Mikor lementünk anyu kikerekedett szemekkel nézet hol Chrisre hol Brianára és hol ránk.
- Jó estét. Briana vagyok. - ment oda félve Briana bemutatkozni - Azt hiszem, hogy én megyek. - mondta mikor látta, hogy anyu nem viszonozza a bemutatkozást. Majd ki is szaladt az ajtón.
- Szerintem én is megyek. - mondta Chris és követte Briana példáját.
- Elmondanátok, hogy mit kerestek ezek itt? - kérdezte anyu.
- Ő volt Briana a barátnőm akit sikerült elüldöznöd. - mondta Jack.
- Christ meg ugye ismered. - mondtam.
- Te nekem ne feleselj. Mond már meg nekem, hogy hol voltál amikor ˝matekozni˝ voltál? - nyomta meg a matekozni szót. - Mert a tanárod azt mondta, hogy nincs semmiféle matek verseny. Elmondanád, hogy hol voltám mikor matekoztál? - kérdezte anyu dühösen.
- A barátokkal voltam moziba. - mondtam.
- Szóval moziba voltál mikor elméletileg megmondtam, hogy nincs elmenés sehova? - kezdett el kiabálni.
- De Jess is benne volt. - kezdtem védekezni.
- Engem ne keverj bele. - szolt rám Jess.
- Jess te se úszod meg. Tudom, hogy falaztál neki épp ugy mint Jack. Úgyhogy ti is ugyanolyan bűnösök vagytok, mint Lexi, ti is hazudtatok. Nagyot csalódtam bennetek. - és ezzel elment és nem mondott többet.
- Jaj ne már most jön a nem beszélek velük bünti. - mondta Jack.
- Ha még egyszer belekeversz engem is én kicsinálak. - kezdett el veszekedni Jess velem.
- Jaj ne már megmondta, hogy tudja, hogy falaztál.
- Nem érdekel. - mondta és ő is felment.
- Mintha csak anyát látnám. - mondtam Jacknek.
- Ja, nem eset messze az alma a fájától. Na megyek felhívom Brianát. - mondta és elővette a telefoját.
- Ilyen fontos a csaj? - kérdeztem, ugyanis még egyiknek a távozása se esett annyira rosszul neki, hogy felhívja. - Csak nem szerelmes vagy? - kérdeztem tőle a szemöldökömet húzogatva.
- Mi? Hogy én? Hagyámá! - mondta majd ő is elvonult, így hát és is felmentem a szobámba.Ha tetszett a rész akkor voteoljatok és komenteljetek!
YOU ARE READING
Különleges Teremtmények
FantasyKét lány akik ikrek, de mégis különböznek . Egyikük angyal a másikuk démon. Ellentétek de mégis elválaszthatatlanok. Vajon kitart egymás mellet a két lány?