Felfedezetlen Erő

4. fejezet

Felkelek azon a helyen, ahol tegnap elaludtam. Tudom ez másoknak tök természetes és nem értik, hogy ezt miért írtam bele, azoknak megmutatom:
1. ,,eltűnt személy" vagyok Elis biztos aggódik, hogy mi lehet velem (ja, és persze a családom is) és lehet, bejelentettek a rendőrségen.
2. Lehet (sőt 99%), hogy élnek itt remeték, akik talán elhurcolnak és be akarnak venni maguk közé, vagy ellenségnek tartanak, de ez mindegy, mert nekem egyik sem lenne jó.
3. Ez egy fenntartott hely, 2 havonta jönnek vadellenőrök.
Remélem ennyi elég, mert nincs kedvem az erdő közepén tovább elmélkedni.

Ránézek az órámra (mostanában gyakran, mert jól kell beosztanom az időmet, hogy amit világosban szeretnék- vagy kell -csinálnom, azt sötétedés előtt, amit sötétben, azt nyilván az után), 8 óra.

Először reggelizek-, de még azt, amit hoztam- utána meg kéne fürdenem, láttam is egy patakot, úgy 2 km-re innen, és mivel június van már pont jó hőmérsékletű lehet.Mindezt elvégzem.

- Hello!!!! -hallom egy fiú hangját.
- Ismerjük egymást?? -kérdezek vissza kicsit sem kedvesen.
- Hát meg sem ismersz?? Tod vagyok. Tudod!
- Aham.. biztos...
- Egy suliba jártunk...
- Jaaa. Tényleg... am ne haragudj, de nekem mennem kell. Szia!
- Kérlek! 2 éve nem találkoztam senkivel. Szükségem van a társaságra...
- De én... én nem... most jöttem el az emberektől, mert izé... bunkók voltak velem...
- Ezért eljöttél?
- Nem.. a nagypapám állandóan vert... -  jobbat nem tudtam kitalálni hirtelen. Amúgy a nagypapám 4 éve meghalt, a másik pedig elvált a mamámtól és azóta nem tudjuk, hogy mi van vele. Nem is tud rólam.

Csöndben elindulok, és Tod is jön velem. Igazából nem zavar, mert nincs vele semmi bajom, sőt most, hogy visszaemlékszem egész jóban voltunk. Csak ez a... nem tudom mi... én nem akarok ártani senkinek.

- Figyelj! Én nem foglak verni ígérem. Veled mehetek?
- Öhmmm.... Hát tudod kicsit magányra lenne szükségem, de ha nagyon muszáj...
- Köszi! -örül. Jah, hát kicsit megesett rajta a szívem, na!
Elindulunk tovább. Úgy 10-15 percig csak némán megyünk egymás mellett.
- Amúgy mesélj magadról!- ahj... nem bír csöndben maradni...
- Pff.. hát ami publikus, azt látod rajtam és tudod is.
- És ami nem publikus? -röhög.
- Azt nem mondom el. -mondom, mint egy kisgyerek és nekem is mosolyra hajlik a szám, majd... nem... neeeeee!!!!